Már az 1 milliárd forintot is meghaladta a MIFIN Zrt. hitelkihelyezése, amely 250 vállalkozást jelent - mondta el dr. Antal Gergely, a MIFIN Zrt. vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón. Ebből levonható a következtetés, hogy a kisvállalkozók körében rendkívül népszerű az Új Magyarország Mikrohitel.
A vezérigazgató pozitív folyamatként értékelte, hogy a mikrovállalkozók körében optimista hangulat tapasztalható a termékkel kapcsolatban. A hitelt főként beruházásra költik, termelő berendezéseket, gépeket vesznek, idegenforgalomba fektetnek, mindezek pedig a nemzetgazdaság számára is kiemelkedően fontosak - emelte ki dr. Antal Gergely.
A sikerek mellett egy új terméket is bemutattak, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-vel (HG Zrt.) megállapodást kötöttek, s a MIFIN hitelek mellé egy kedvezményes kisvállalkozói garanciakonstrukciót dolgoztak ki. Így már két garanciatermék is segíti a hitelfelvevőket, hiszen az UNIO Garanciaszövetkezet által nyújtott garancia is elérhető.
Király Zsolt, a HG Zrt. értékesítési és marketingigazgatója kiemelte, különösen fontosnak tartják a mikrovállalkozások hitelhez segítését. A tavalyi évben összesen 26 ezer garanciaszerződést kötöttek, ebből 21 ezer forint a mikrovállalkozások hiteléhez kapcsolódott, összesen 120 milliárd forintnyi értékben. Az idei évtől a költségvetési törvény már megengedi, hogy mikrohitelekhez, mikrofinanszírozó szervezetek hiteleihez tudnak kezességet nyújtani.
Így jöhetett létre az új termék, mellyel kapcsolatosan arra számítanak, hogy tömeges lesz az igény, a gyors ügymenet érdekében lehetséges elektronikusan igényt rögzíteni. A garanciavállalás a hitel 80 százalékára terjedhet ki, a díj pedig a garantált összeg 0,5 százaléka, ilyen alacsony díjjal még nem hoztak létre terméket - hangsúlyozta Király Zsolt.
Dr. Antalffy Gábor, a KISOSZ elnöke elmondta, az országos hálózatban rendkívül nagy az igény a mikrohitel iránt, nagy számban sikerült a tagoknak hitelt felvenni. Van olyan vállalkozó, aki azt gondolja, hogy a hitel ajándék, mivel állami támogatás áll mögötte, azonban mára már ezektől a gyerekbetegségektől megszabadultak. A Garanciaszövetkezet az egyéb állami pályázatok mögé nyújtandó garanciák területén is jelen van.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szűcs György, az IPOSZ elnöke kiemelte, hogy a magyar vállalkozók nem optimisták, nem pesszimisták, hanem realisták. A Mikrohitellel kapcsolatosan egy nagyon fiatal folyamatról van szó, azonban már 450 pályázatot nyújtottak be.
Dr. Vadász György, az OKISZ elnöke két éves lobbi eredményeként értékelte, hogy a MIFIN Zrt. elsőként foglalkozhat az Új Magyarország Mikrohitellel. A hitelterméket ajándékként értékelték, hiszen ma a magyar vállalkozások 72 százaléka nem rendelkezik bankkapcsolattal.
Benke Ákos, a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója tudatta, a beadott pályázatok alapján a kereskedelmi bankok nem akarnak ezzel a termékkel foglalkozni, számukra inkább a portfoliógarancia-termék a fontos. Emellett pozitív eredmény, hogy a közvetítői hálózat nem igazolta vissza azt a félelmet, hogy túl alacsony az igényelhető összeg.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)