Ukrajna pénzügyi támogatást kér a nyugati országoktól fegyvergyártási kapacitásainak bővítésére, miközben saját technológiáinak exportjára készül.
Újabb, 5 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő és -megőrző beruházásainak elősegítésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amiből csaknem 600 kkv-nál több ezer új munkahely jöhet létre, és még több őrizhető meg - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter.
Varga Mihály elmondta: a pályázat célja a kkv-szektor fejlesztésén túl a helyi gazdaságok megerősítése, a területi különbségek csökkentése és a hátrányos térségek felzárkóztatása.
A kormány kiemelten kezeli a kkv-k helyzetét, hiszen a technológiai fejlesztésekkel, az uniós és hazai támogatások célzott felhasználásával ezek a cégek tovább erősödhetnek, versenyképességük is tovább javulhat - hangsúlyozta a miniszter.
Hozzátette, a magyar gazdaság folytatódó fellendüléséhez elengedhetetlen a kis- és középvállalkozások érdemi támogatása, hiszen a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításához kiemelkedő technológiai színvonal szükséges, ami fokozatosan javíthatja exportképességüket is. A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, de a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják - közölte a tárcavezető.
Kifejtette: a munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható. Mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet.
A pályázók ezen felül kiegészítő támogatásként kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként további 500 ezer forint, illetve, ha az elmúlt 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében foglalkoztatott álláskereső felvételét vállalják, új munkahelyenként további 800 ezer forint támogatást kaphatnak - tette hozzá.
Kiemelte, hogy új munkahelyenként még további 400 ezer forint támogatásban részesülhetnek a pályázók, ha kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vállalkozások így akár 2,7 millió forint támogatást is kaphatnak - ismertette a miniszter.
Varga Mihály hangsúlyozta, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.
A munkaerőpiaci program pályázati időszaka január 4-től nyílt meg, és február 9-én zárul le. A pályázaton való részvétellel, a pályázat feltételeivel és elkészítésével kapcsolatban a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást. További részletek a kormany.hu oldalon találhatóak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


