2021. január 21. csütörtök Ágnes

Végre itt a toplista: ők voltak idén a legtahóbb BKK-sofőrök


Az idei év sem múlt el bunkózás nélkül a budapesti tömegközlekedésben. Volt olyan utas, akit azért szállítottak le a buszról a szakadó esőbe, mert elviteles kávé volt nála, volt, akinek a villamos szorította be a lábát felszálláskor, majd egy percig nem eresztette el, és volt olyan sofőr is, aki elütött egy kutyát, de továbbhajtott volna, ha nincsenek a helyszínen szemfüles járókelők. Összeszedtük a 10 legkirívóbb esetet.

1. Babakocsi még a buszon, kismama már a megállóban

Még január 16-án történt meg egy utas állítása szerint, hogy miközben kismamaként a 266-os buszról szállt le, ő már a megállóban, a babakocsiban lévő gyereke viszont még a buszon volt, a sofőr úgy döntött, hogy berekeszti a leszállást, és rázárta a nő karjaira az ajtót. A kocsi tolókarját a kismama nem engedte el, könyökeit pedig összenyomta a záródó ajtó. A busz szerencsére nem indult el, hanem újra kinyitotta az ajtót, így az eset szerencsés véget ért.

2. Járdaszegélyen ülve várta a járatot terhesen - leszállították a buszról

Az 55-ös buszon történt az az eset, amelyről július 15-én adott hírt a Bors. Egy terhes nő kétéves kislányával, ülőalkalmatosság híján a járdaszegélyen várta az érkező buszt. Miután az megjött, a kismama leült a sofőr mögötti helyre, és ekkor jött a felszólítás arra a vezetőtől, hogy talán nem kéne koszosan leülni.

Láttam, hogy a földön ült, álljon fel azonnal!

- mondta a sofőr, innen pedig már az áldozat tolmácsolásában is olvashatjuk, hogy mi történt.

Azt hittem, rosszul hallok, jól láthatóan nem voltam koszos, a nadrágomat még le is poroltam. Az anyukám és egy másik utas is kiállt mellettem, de a sofőr hajthatatlan volt és azt mondta, hogy rendőrt hív, ha nem szállunk le. Végül leszálltunk, a rendőrök is megérkeztek, akik azt tanácsolták, hogy tegyek bejelentést a Bu­dapesti Közlekedési Központnál

- nyilatkozta a lapnak a (kétszer is) rossz helyen üldögélő kismama.

3. Egy utas megsegítette, a sofőr meg felrúgta

Külön cikket érdemelne, hogy Magyarországon hogyan viselkednek a rendőrök, buszsofőrök, mentősök és egyéb közfeladatot ellátó személyek a hajléktalanokkal, de még így is kirívó esetnek számít, ami október végén történt meg az Index egyik olvasójával. 

A Mester utcai négyeshatos villamos megállójában utastársaival együtt arra lett figyelmes, hogy egy idős, hajléktalannak tűnő férfi álldogál a sínek között, és még akkor sem mozdul semerre, amikor jön a villamos. 

Ekkor a lap olvasója kiemelte a villamos elől a férfit, ezzel azonban nem lett vége a történetnek, mivel a rendkívül lassan érkező szerelvény sofőrje megállította a járatot, odalépett a hajléktalanhoz és úgy hasba rúgta, hogy az a védőkorláthoz repült.

Amikor már a villamoson az olvasó számon kérte a sofőrt, hogy mégis mi történt, a villamosvezető csak annyit válaszolt, hogy

tegyen panaszt, ha akar.

Ezt a lap olvasója meg is tette, a BKK megkezdte az eset felderítését.

4. Felszállás közben beszorult a lába - a sofőr leszállt ordibálni

Május 5-én futott a villamos után egy nő a Batthyány téren, aki félig el is érte azt. A BKV Figyelőnek írt levél alapján a szerencsétlenül járt nő lábfeje és szatyra beszorult a villamos ajtói közé, a nő többi testrésze viszont még az aszfalton volt.

Ezek után nem az következett, hogy kinyílt volna az ajtó, hanem miután a többi utas egy percig ordibált a sofőrrel, hogy oldja meg a helyzetet, az leszállt egy másik ajtón, és 

elkezdett a beszorult nővel kiabálni, mivel ha már megszólal a csengő, tilos le- és felszállni.

A nő lábát és szatyrát végülis úgy sikerült kihúzni, hogy az ajtó végig zárva maradt.

5. Elütötte a kutyát, de a buszban nem esett kár - elhajtott volna

Márciusi hír volt, hogy egy kutya elgázolása után csak azért nem hajtott el a helyszínről a 30-as busz egyik sofőrje, mert a járókelők leintettek egy éppen arra járó rendőrt. A sofőr a baleset után elmondta, hogy leszarja, ha megdöglik a kutya, a busz szerencsére nem tört össze, úgyhogy ő hajtana is tovább. Arról nincs hír, hogy a kutya túlélte-e a balesetet.

6. Elviteles kávé miatt hajtották le az esőbe

"Pár hete a szakadó esőben az 5-ös busz sofőrje 

lezavart a járatról, mivel elviteles kávéval mentem dolgozni és azzal a kezemben pattantam fel a járműre

- írta levelében a 444-nek Benjamin, és az egész esetben az a megdöbbentő, hogy a BKK szerint a sofőrnek igaza volt, ugyanis az elviteles pohár tetején lévő lyukon keresztül esetlegesen kifolyó kávé veszélyezteti mások ruházatát, testi épségét vagy a jármű tisztaságát.

7. Zöld a lámpa a zebránál, de azért jön balról az 5-ös busz

Az Attila út egyik zebrájánál a BKV Figyelő olvasója szerint rendszeresen megfigyelhető, hogy a buszok úgy haladnak át a zebrán, hogy közben a gyalogosoknak zöld a lámpa. Az olvasó egy videót is küldött szemléltetésül, mutatjuk:

8. A "leköcsögözött" utas

Egy utas szerint májusban rácsukta a kezére az ajtót a 47-es vagy 49-es villamos vezetője, majd amikor kérdőre vonta, hogy ez miért történt, a sofőr előbb azt állította, hogy az utas feszítette fel a záródó ajtót, később viszont kiverte a kezéből a telefont. A sofőr állítása szerint ilyen sem történt: ő nem kiverte az utas kezéből a telefont, hanem csak becsukta a fülke ajtaját, és emiatt repülhetett ki a kézből a mobil. 

A beszélgetésről videó is készült, amit a BKV Figyelő közölt:

9. A "lefaszkalapozott" utas

Szintén a már többször említett blogon jelent meg az a poszt, amely szerint szeptemberben azért "faszkalapozott" le egy utast a 95-ös busz sofőrje, mert az nem vette észre, hogy csak az első ajtónál lehet felszállni és a középső ajtónál várta a megálóban, hogy az kinyíljon. Miután ez nem történt meg, előre ment az első ajtóhoz, ami persze már zárva volt, ezen kopogott be, és miután a sofőr felengedte a buszra, a bérlet felmutatása után, a busz belseje felé haladva kapta meg a buszvezetőtől a kedves jelzőt.

Mikor ezek után visszafordult, és közölte a sofőrrel, hogy ezt hallotta, és legközelebb inkább csendesen "faszkalapozza" le, válaszként csak annyit kapott, hogy

"jól van".

+1 Kamu volt, hogy elrabolta a troli a kismamát, a csecsemőt meg a megállóban hagyta

Márciusban robbant a hír a Borsban, hogy egy Vivien nevű kismama azzal gyanusít egy trolibuszsofőrt, hogy leszállás közben a Hősök tere megállóban a sofőr elszakította gyerekétől, úgy, hogy a gyerek már a megállóban volt egy idegennel, aki a babakocsi leemelésénél segédkezett, a nő meg még a trolin volt. A nő azt is állította, hogy szólt a sofőrnek a helyzetről, de ennek ellenére csak a következő meállónál sikerült leszállnia.

Időközben viszont a Miskolci Táblabíróság kimondta, hogy a nő valótlan tényeket állított, és részben valós tényeket hamis színben tüntetett fel. 500 ezer forintot kell fizetnie a közlekedési társaságnak sérelemdíjként és egy országos médiában kell elnézést kérnie.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked