2019. július 19. péntek Emília

Már kedden indul az őrület: lezárják fél Budapestet


Idén is megrendezik a Nagy Futamot Budapesten, ehhez kapcsolódóan pedig a fél belvárost lezárják már 30-án az esti órákban - erre az előkészületek miatt van szükség. Gigadugó várható.

Idén is megrendezik az autó- és motorsport bemutatórendezvényét, a Nagy Futamot. 2019. május 1-jén, szerdán napközben, valamint az előkészületek miatt már az azt megelőző napon, április 30-án, kedden este forgalomkorlátozásokra kell számítani az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Károly körúton, valamint a környező utcákban - áll a BKK weboldalán.

Az útlezárások miatt változik az érintett közösségi közlekedési járatok forgalmi rendje is.

A BKK kéri, hogy aki május 1-jén a belvárosba, vagy a belvárosban utazik, ne autóval, hanem közösségi közlekedéssel közelítse meg úti célját, és lehetőleg a kötöttpályás járatokat vegye igénybe: mind a négy metróvonalon, valamint a 4-es és a 6-os villamos vonalán napközben szükség esetén a megszokottnál sűrűbben indulnak majd a szerelvények.

Május 1-jén az M3-as metró a Nagyvárad tér és Újpest-központ között közlekedik, a 100E autóbusz pedig 6 és 18 óra között a Kálvin tér M és a repülőtér között jár. Május 1-jén a közösségi közlekedési járatok a vasárnap és ünnepnap érvényes menetrend szerint indulnak.

További információk a közlekedési vállalat honlapján!

Jól jönne 5 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 5 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 86 426 forintos törlesztővel a K&H Bank (THM 7,97 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a Budapest Bank (87 194 Ft/hó; THM 7,90%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az CIB (87 368 Ft/hó; THM 8,17 %) ajánlata, de érdemes megnézni az Erste és az OTP Bank ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A javuló számok sem mentenek meg minket: sosem lesz már 10 millió magyar
A régióban még viszonylag jól állunk, de Szlovénia az abszolút első.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS