13 °C Budapest

Luxus? Erre kell a kormánynak 5 milliárd forint

2013. július 29. 05:23

5 milliárd forintból építene három új síliftet; újítaná fel a Libegőt, s a Jánoshegyi utat; alakítana ki szánkópályát és négy évszakos bobpályát; fejlesztene víztározót és parkolóházat a budai hegység ormain a kormány. A fejlesztések sora hosszú, ráadásul mindez csak a jéghegy csúcsa. Vincze P. Mártonnal, a Normafa Park projekt miniszterelnöki megbízottjával beszélgettünk, aki szerint nemhogy nem luxusberuházás, hanem egy hiánypótló és rendkívül szükségszerű beavatkozás a Normafa rekonstrukciója.

Pénzcentrum.hu: Ön a Normafa Park projekt miniszterelnöki megbízottja. Mikor nevezte ki Orbán Viktor, véleménye szerint miért Önre esett a választás?

Vincze P. Márton: Január 27-én neveztek ki. Miután intenzíven foglalkoztam a Normafával, és erről a miniszterelnök úr is tudott, ezért esett rám a választása. 2000 előtt ugyanis már rendelkeztem egy kész projekttel, amely bár nem volt ilyen átfogó, mint a mostani, egy ülőliftet viszont már az is tartalmazott. Hozzá kell tennem, hogy egyéb tanulmányaim és tapasztalataim alapján is nagyon közel áll hozzám ez a projekt, mind megvalósítás, mind sportszakmai szempontból.

Pénzcentrum.hu: Miért van szükség a Normafa rekonstrukciójára?

Vincze P. Márton: A projekt két nagyon lényeges filozófiai elemből áll. Az egyik az, hogy tőlünk teljesen függetlenül a Normafát ellepik az emberek, ha leesik 10 cm hó, vagy ha kisüt a nap egy szép tavaszi napon. Télen ilyenkor életveszélyes mutatványokat mutatnak be az ide látogatók, rengeteg balesettel, ütközésekkel és sok egyéb konfliktussal. Ha azt mondjuk, hogy a Normafa projekt megvalósítása ennek az anarchisztikus helyzetnek a feloldása érdekében történik, máris megválaszoltuk, hogy miért van szükség a rekonstrukcióra. A filozófia másik része, hogy ha a területen megteremtjük a szervezett keretek között működő, kulturált sportolást, akkor szakmailag is teljes vállszélességgel mögé kell állnunk. Részben mozgásforma szempontjából, részben pedig az objektumok megépítése szempontjából.

Pénzcentrum.hu: Meséljen részletesen a projektről, pontosan milyen elemei vannak a fejlesztésnek?

Vincze P. Márton: A következőket fogjuk konkrétan csinálni. Először is szétszórjuk a síelőket. Ehhez elsőként a Nagy-Egyetemi-, illetve a Sigray - Kis-Norma lejtőire telepítünk egy-egy csákányos liftet. De készül egy modern, 6 üléses ülőlift is, amellyel a Harang-völgyből egészen a Nagy-Norma tetejéig lehet majd feljutni. Ez utóbbi mind a négy évszakban használható lesz. Így sokkal több ember tud majd elszórtan, sokkal kulturáltabban, normális mederbe terelve síelni. Ezt a célt szolgálja egyébként egy külön szánkópálya kialakítása is. A szánkósoknak a mostani Anna-kápolna melletti út ad majd pályát. Az Anna-kápolna mellett fog megépülni egyébként a 8x12,5 méteres Szűz Mária a Világ Királynője Engesztelő Kápolna, amelynek tervei már mintegy 100 éves múltra tekintenek vissza. A kápolna mellett két zarándokút is van, az egyik innen indul, a másik keresztezi a területet. Az Anna-réten ezen kívül egy nyílt színi kondicionáló parkot is szeretnénk létesíteni a felnőtteknek, s a játszóteret is kibővítjük. Ezen felül a koncepció része egy külön felvonóval ellátott, téli-nyári kikapcsolódást biztosító száraz bob pálya is. Továbbá tervbe van véve a Zugligeti Libegő felújítása is. Ennek az egyik célja az, hogy a kerékpárokat is fel lehessen vinni, ugyanis a Libegő alatt szeretnénk kijelölni a kerékpárosoknak egy downhill pályát. Ez azért nagyon fontos, mert a projektek építésénél rengeteget egyeztettünk természetvédőkkel, és olyan kompromisszumra jutottunk, ami mindannyiunknak fontos, hogy a kerékpárosok kijelölt helyen downhillezzenek, és ne azokat a helyeket tegyék tönkre, amelyeken nem kívánatosak természetvédelmi szempontból. Végezetül pedig szintén az első ütemben kerül megvalósításra a Jánoshegyi út felújítása. Itt a tervek szerint 1,8 kilométeren akár mozgássérültek, babakocsisok is jól tudnak majd közlekedni, illetve görkorcsolyával, görgősível is lehet majd használni. A Jánoshegyi út két szélére egy-egy rekortánsávot is szeretnénk telepíteni a futók, kocogók részére. Sőt, a Jánoshegyi út mellett található kondicionáló eszközöket is szeretnénk kibővíteni, felújítani. A Jánoshegyi út mindkét oldalán egyébként elég sok sétaút is van, és ezen az úton végigmenve ahol be tudunk avatkozni, ezeket az utakat szeretnénk egy kicsit megcsinálni. Amennyire tudjuk, kiigazítjuk, amit a természet alkotott.

Pénzcentrum.hu: A megváltozott, továbbfejlesztett területhasználatból eredően a gépkocsiforgalom terhelésének növekedésére is számítani lehet. Hogy próbálják majd kezelni ezt a helyzetet?

Vincze P. Márton: Amikor leesik 10 cm hó, nemcsak a pályán van anarchia, hanem a közlekedésben is. Nagyon sok zavaró tényező volt eddig a közlekedéssel, a parkolással - sokan az erdőben, a Jánoshegyi úton parkoltak tilosban -, ezeknek a rendbe rakása már önmagában nagyon fontos. Ezt a nem éppen ideális helyzetet mindenképp meg akarjuk oldani. Éppen ezért a mostani parkoló helyén, a Normafa síházzal szemben szeretnénk létrehozni egy olyan parkolóházat, amelyben a mínusz másodikon egy víztározó lesz majd a pályák meglövése érdekében, a felette található két szint pedig a hegyre érkező autósoknak lesz fenntartva. Hozzáteszem: mindenképpen a tömegközlekedés felé szeretnénk terelni azokat, akik ide feljönnek. Ezért a környező utcákban és utakon olyan közlekedési rendet fogunk kialakítani, amely nem teszi majd lehetővé a helyiek zavarását. Ennek az egyik projektbeli része a fogaskerekű meghosszabbítása. Ez is benne van a koncepcióban, de anyagilag már szét van szedve. Ugyanakkor, amikor azt mondjuk, hogy fent szeretnénk minimalizálni az autók számát, egyéb infrastrukturális fejlesztések is előtérbe kerülnek. Egyrészt a Zugligeti úti iskolával szemben, a Fácánosnál van lehetőség autóparkoló létrehozására. Innen néhány perces sétával lehet elérni majd az új ülőlift alját. Másrészt a Szépjuhászné Úttörővasút-megálló lenne egy lehetőség; ott legalább 350-450 autó tudna megállni, onnan pedig már könnyen el lehet érni a Normafát. De ezzel nincs vége, mert valószínű, hogy a fogaskerekű meghosszabbításának kapcsán máshol is kialakítunk parkolókat. A projekt megvalósítása tehát azt a kettős célt szolgálja, hogy részben javul a korábbi helyzet, részben azokkal a lehetőségekkel, amelyek az építkezések során rendelkezésre fognak állni, mindenkinek a kedvében járunk.

Pénzcentrum.hu: Milyen egyéb fejlesztésekre lehet még számítani?

Vincze P. Márton: Olyan keveset szeretnénk építeni, amennyire csak lehet. Az ülőlift indító- és fogadóállomása lesz két olyan objektum, ahol öltözőt, síszervizt, síkölcsönzőt, sítárolót szeretnénk elhelyezni, esetleg egy kis kávézót. A Normafa síház továbbra is rendelkezésre áll, de ott van a Sport Hotel, amely korábban a Népstadion edzőtábora volt. Utóbbiban egy rendőrőrsöt is szeretnénk elhelyezni. Sőt, a projekt engedélyezése során mind az OKF-et, mind pedig a mentőket bevonjuk majd; ők pontosan meg fogják mondani, hogy mire lesz még szükség. Mindezen felül a közvilágítás mellett elhelyezünk majd kamerákat is a biztonság és a biztonságos sportolás érdekében. Megjegyzem, éjszakai síelésre is lehetőség lesz, legalább a Kis-Norma - Sigray-lejtő területén. Hogy éjfélig vagy 22 óráig, és melyik napokon, ezt egyelőre nem tudom, de a legvalószínűbb, hogy hétvégenként. Ami még rendkívül fontos a projektben, hogy iskolák jöhetnek majd fel szervezett síoktatásra. Szakemberek fognak velük foglalkozni, a mindennapos testnevelésóra keretén belül. Ez nagyon jó megoldás lehet a főváros bármelyik iskolájának, hogy síkölcsönzéssel egybekötve síoktatásban vegyenek részt.

Pénzcentrum.hu: Előzetes terveik szerint milyen árat kell majd fizetni a parkolásért, a síliftért, az egyéb szolgáltatásokért?

Vincze P. Márton: Elvi elképzelés van, konkrét számok még nincsenek. A fenti parkolás nem lesz olcsó, annak érdekében, hogy inkább tömegközlekedési eszközzel vagy az ülőlifttel jöjjenek fel. A síliftnél pedig lesz lehetőség egyszeri útra, illetve bérletvásárlásra. Az ár függ majd az évszaktól is, hiszen nyáron nyilván nem vesznek napi bérletet. Rengeteg nemzetközi és hazai tapasztalat van erre, ezek mentén fogjuk kalkulálni az árakat úgy, hogy mindenki meg tudja venni.

Pénzcentrum.hu: Jelenleg milyen stádiumban van a projekt, mi következik ez után?

Vincze P. Márton: Rengeteg előkészítő munkán, s egyeztetésen vagyunk túl. Egyelőre annyi biztos, hogy ez egy kiemelt jelentőségű állami beruházás - az elkészült park pedig állami tulajdonban marad, melyet a XII. kerület fog kezelni. Ebben az évben az összes olyan tanulmányt és engedélyt szeretnénk beszerezni, ami ahhoz kell, hogy valamikor jövőre lépcsőzetesen el tudjuk kezdeni a megvalósítást. Ez ugyanis Natura 2000-es terület, így különböző természetvédelmi tanulmányokat kell még megcsináltatni ahhoz, hogy megkapjuk a különböző engedélyeket, jogosítványokat.

Pénzcentrum.hu: Milyen formában fog megvalósulni a tervezés, kivitelezés? Várható-e tervpályázat, illetve kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás? Mikor írják ki ezeket?

Vincze P. Márton: Egyelőre még nem tudom megmondani, milyen konstrukcióban fognak megvalósulni a Normafa Park projekt egyes elemei. Rendkívül szűk kör, amelyik ezt a speciális rendszert meg tudja építeni, ez vonatkozik a bobra és az ülőliftre, illetve a csákányos liftre egyaránt. Az elvárások ugyanakkor annyira behatároltak, hogy minden további nélkül ki tudunk majd írni közbeszerzési eljárást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Pénzcentrum.hu: Elképzeléseik szerint ki fog tervezőként, illetve kivitelezőként részt venni a fejlesztésben? Magyar cégek jelentkezését várják?

Vincze P. Márton:
Bizonyos munkálatok elvégzésére természetesen magyar cégek jelentkezését is várjuk majd. A magyarországi pályák és síliftek tanulmányozása kapcsán például azt tapasztaltam, hogy a síliftek bár kivétel nélkül külföldről érkeztek, de rengeteg magyar munka is volt a telepítésükben.

Pénzcentrum.hu: Várhatóan mikor készül el a Normafa Park, hány ütemet terveznek?

Vincze P. Márton: Több ütemben tervezzük a megvalósítást. Az első ütemben egy vagy két csákányos lift és a külső kondicionáló park, illetve a Jánoshegyi út rendbe tétele lesz soron. Míg a második ütem az ülőliftről és a fenti parkoló megépítéséről szól majd. De ezen kívül is vannak még elképzelések. A Fácánosnál például gyönyörű, muzeális épületek vannak, amelyeknek a felújítására egy harmadik vagy negyedik ütemben sor kerülhet. Reményeink szerint az első ütemből legalább egy vagy két csákányos lift átadására már 2014 vége felé, a síszezon kezdetével párhuzamban sor kerülhet.

Pénzcentrum.hu: Előzetes becsléseik szerint mennyibe kerül majd a teljes beruházás?

Vincze P. Márton: A teljes projektet 5 milliárd forintra saccoljuk, ebben benne van az összes objektum is.

Pénzcentrum.hu: Nem tűnik ez kevésnek? Mátraszentistvánon például pályaszélesítés, felvonó korszerűsítés, néhány kiszolgáló épület került 3 milliárdba, még 2006-ban.

Vincze P. Márton: Nem szeretnénk pályát felújítani, nálunk adottak a pályák, csak az ülőlift felépítése kapcsán kell hozzányúlni a lejtőhöz. A liftnek egy 14 méteres sávra van szüksége, ez elég sok területen nem is erdőn keresztül megy. Úgy gondolom, hogy 5-6 milliárd forint elég lesz a teljes projektre.

Pénzcentrum.hu: Ki fogja mindezt finanszírozni?

Vincze P. Márton: A jelenlegi tudásunk szerint az állam, tekintettel arra, hogy az uniós pályázatokat ismerve onnan nem fogunk tudni kiszakítani pénzt Közép-Magyarországon turisztikai és sportcélra. De miután itt egy olyan igény kielégítéséről van szó, amely sok 100 ezer embernek szerez majd örömet, az állam erre emelt fővel költhet.

Pénzcentrum.hu: Sokan úgy gondolják, hogy a Normafa Park projekt egy felesleges luxusberuházás. Nem gondolja, hogy több milliárd forintot jobban is elkölthetne a kormányzat, főként a mai gazdasági viszonyok között?

Vincze P. Márton:
Ellenkezőleg: nemhogy nem luxusberuházás, hanem egy hiánypótló és rendkívül szükségszerű beavatkozás. Ezt rég meg kellett volna csinálni. Nincs fontosabb az utánpótlásnál, a gyerekeinknél, a felnőttek egészségénél. Olyan kikapcsolódásra, feltöltődésre van itt lehetőség, ami nemzetgazdaságilag kiszámíthatatlanul sokat hoz mindenkinek. Az, hogy ez luxusberuházás, annak a fejében fordul meg, aki nem gondolja teljesen végig a folyamatot. Ha csak azt mondom, hogy a síelés, a szánkózás normális keretek közt fog menni, nem lesz annyi baleset, nem kell annyiszor riasztani a mentőket, nem lesz annyi nézeteltérés, mindenki kulturáltan tud majd sportolni, nem kell természetrongáló módon parkolni - ez mind predesztinál minket a beruházás megvalósítására.

Pénzcentrum.hu: Statisztikák igazolják, hogy folyamatosan emelkedik hazánkban a középhőmérséklet, így előfordulhat, hogy lesz olyan tél, amikor nem lehet majd havat csinálni. Számoltak ezzel?

Vincze P. Márton: 350-450 méter között mozog a tengerszint feletti magasság, ez valóban nem olyan, mint egy osztrák síterep. A hóágyúk részben erre lesznek rendszeresítve. Ha hóágyúval tudunk havat csinálni, ez olyan jó bázist képvisel, amelyre ha természetes hó hull, akkor sokáig ki lehet tolni majd a hóbiztonságot.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem