Elérhetővé vált a grafikus helyfoglalás a MÁVPlusz alkalmazás legújabb frissítésében, így az utasok ezentúl a kocsirajzon maguk választhatják ki a szabad ülőhelyeket.
Mintegy 750 új elektromos roller vár mostantól a közlekedőkre Budapest VI., VII. és VIII. kerületében. A Whoosh mikromobilitási szolgáltató kiemelt figyelmet fordít a biztonságra és a rolleres közlekedési kultúra fejlesztésére: rollereiket kizárólag az erre kijelölt parkolóhelyeken lehet leállítani, maximum 25 km/órás sebességgel lehet velük közlekedni, sétálóutcákban pedig automatikusan leállnak. Sőt ingyenes online közlekedési oktatóanyagot is kínálnak.
Lisszabon után immár Budapest három belső kerületében is bérelhetők a Whoosh mikromobilitási szolgáltató elektromos rollerei. A vállalat célja nemcsak az, hogy kényelmes, fenntartható és csúcsidőkben is gyors közlekedési módot kínáljon a fővárosiak és az ide látogató turisták számára, de kiemeleten fontos küldetésének tekinti a közösségi együttélés szabályainak betartását, a közlekedési kultúra fejlesztését és a közlekedésbiztonság javítását is.
Ennek jegyében rollereit kizárólag a Budapest Főváros Önkormányzata és a fővárosi kerületek erre kijelölt mikromobilitási parkolóiban, az úgynevezett Mobi-pontokon lehet felvenni és leparkolni, a rendszer nem engedélyezi máshol a bérlés befejezését, a bérlet leállítását. A közlekedési kultúra fejlesztésének jegyében az első bérlés előtt a felhasználóknak meg kell tekinteniük egy felvilágosító anyagot a rollerezés során betartandó közlekedési szabályokról és arról, hogy miként tudják úgy használni az eszközt, hogy ne zavarják a többi közlekedőt.
A rendszer emellett 25 km/órában korlátozza a rollerek maximális sebességét, de a zsúfoltabb útvonalakon ez 20 km/órára csökken. Bizonyos területekre, ahol a rollerek zavarhatják a gyalogosokat, nem lehet behajtani a rollerekkel: egy figyelmeztető hangjelzést követően a járművek leállnak, ha a fedélzeti rendszer észleli, hogy a bérlő ilyen zónában jár. Ezeket a zónákat az üzemeltető jelöli ki, együttműködésben a Fővárosi Önkormányzattal és a kerületekkel.
Rendkívül kedvező tarifarendszerrel indulnak Budapesten: a bérlés indításának díja 50 forint, ezen felül pedig 35 forintos percdíj fizetendő. Az egy napon sokat közlekedőknek megéri 3990 forintért napijegyet váltani, amivel – a rollereket időközönként cserélgetve – akár minden tovább költség alól mentesülhetnek egy teljes napig. A rendszeres rollerezők számára pedig az kedvezményes árú heti (600 Ft) és havi (1300 Ft) bérlet ajánlott, melyekkel a bérlés indítási díjakat kerülhetik el a felhasználók.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A cég három kerületben kezdte el a működését (VI. – Terézváros, VII. – Erzsébetváros, VIII. – Józsefváros),
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







