Az euró árfolyama a reggel hat óra után jegyzett 375,11 forintról 376,35 forintra emelkedett 18 órakor.
Horvátország január elsején huszadik országként csatlakozik az euróövezethez, valamint a schengeni övezet teljes jogú tagjává válik.
Az eurót használó uniós tagállamok tanácsa, az eurócsoport június közepén állapodott meg arról, hogy Horvátország az euró bevezetéséhez szükséges valamennyi feltételnek megfelel. A szükséges jogszabályok elfogadásával az év végéig lezárult az a folyamat, amelynek eredményeképp Horvátország január elsején az euróövezet tagjává válhat.
A tagországok pénzügyminiszerei megállapították azt az árfolyamot, amelynek alapján a kuna euróvá konvertálódik. Az Ecofin az euró és a horvát kuna közötti átváltási árfolyamot 1 euróra vetítve 7,53450 kunában határozza meg. Ez megfelel a kuna jelenlegi középárfolyamának az árfolyam-mechanizmusban (ERM 2).
Hogy mindez mit jelent az árak tekintetében, azt Ivana Herceg vázolta fel a Pénzcentrumnak adott interjúban. A Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója elmondta, hogy Az euró hivatalos pénznemként való bevezetése - más országok tapasztalatai szerint is - olykor bizonytalanságokkal jár, hiszen általában felfelé kerekítenek, és ez hozzájárul az infláció emelkedéséhez. Éppen ezért az ezt szabályozó törvények középpontjában a fogyasztóvédelem áll.
Horvátországban az árakat szeptember 5-étől kunában és euróban is ki kell írni. Az árak kettős kijelzése 2023 végéig marad érvényben. A kunát - az euró hivatalos bevezetésének időpontjától - költségek nélkül beváltják a bankok, a Horvát Posta és az állami pénzügyi intézet (FINA). A Horvát Nemzeti Bankban (HNB) pedig korlátlan ideig, ingyen lesz átváltható.
Az Európai Központi Bank (EKB) 2020 júliusában vette fel Horvátország devizáját az "euróövezet előszobájának" tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba. A jelenleg 19 országot tömörítő euróövezet utoljára 2015-ben bővült, amikor Litvániában bevezették az eurót.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Európai Bizottság november közepén állapította meg, hogy Horvátország készen áll arra, hogy teljes jogú tagjává váljon a határok nélküli szabad uniós mozgást biztosító schengeni övezetnek.
A schengeni térségen belül az emberek a határokon ellenőrzés nélkül kelhetnek át és utazhatnak az egyik országból a másikba. A tagállamok közötti ellenőrzés nem szűnt meg az övezeten belül, csak az ellenőrzés módja változott. A belső határokon való ellenőrzésre a schengeni tagállamok úgynevezett mélységi ellenőrzési rendszert működtetnek, amely azt jelenti, hogy az adott ország területén belül az idegenrendészetért felelős hatóságok igazoltathatják a külföldieket. A schengeni szabályok azt is lehetővé teszik, hogy valamely tagállam indokolt esetben, korlátozott időtartamban ideiglenesen visszaállítsa a határellenőrzést.
A schengeni térség 1985-ben öt uniós ország - Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia és Luxemburg - közötti kormányközi megállapodás révén jött létre. A jelenleg 26 tagú schengeni övezetnek Bulgária, Horvátország, Ciprus, Írország és Románia kivételével minden uniós tagállam, valamint Norvégia, Izland, Svájc és Liechtenstein a tagja.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







