2026-ban október 23-a péntekre esik, így önmagában egy háromnapos hosszú hétvégével lehet számolni.
Új bűnözési trendre hívja fel a figyelmet az Europol: Kelet-Európából naponta utaznak nyugati nagyvárosokba tolvajok, rablók, sőt, bankkártyás csalók is. Estére már otthon is vannak.
Újfajta bűnözési hullám jelent meg Európa több országában. A brit sajtó által easyJet crime-nak, azaz (a diszkont légitársaság nevére utalva) fapados bűnözésnek nevezett módszer lényege, hogy szervezett bűnözői csoportok utaznak Kelet-Európábaól, elsősorban Romániából és Bulgáriából egy napra nyugati nagyvárosokba.
A bűnözők azonban nem a turistalátványosságokra, vagy a helyi gasztronómiára kíváncsiak, hanem komoly bűncselekményeket követnek el: zsebtolvajlás és rablás mellett bankkártyás csalásokat is.
Az Europol (Európai Rendőrségi Hivatal) is elismeri, hogy megjelent ez a típusú bűncselekmény-forma. A szakemberek szerint különösen nehéz felderíteni ezeket az eseteket, mert a bűnözők villámgyorsan eltűnnek, sőt, a repülőjáratoknak köszönhetően már aznap este visszatérnek saját országukba.
A bankkártyás visszaéléseknél különösen aggasztó a helyzet. nyugat-Európában az ilyen bűncselekmények 90 százalékát román vagy bolgár bűnbandák követik el.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







