23 °C Budapest

Nem az autópályákon halnak meg legtöbben

Pénzcentrum
2010. május 19. 09:32

A személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma változatlanul csökkenő tendenciát mutat: 2010 I. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12%-kal lett alacsonyabb. Kimenetelük is kedvezően alakult: a halálos balesetek száma 13%-kal, a súlyos sérüléssel járóké 16%-kal csökkent. Közúti balesetben 159 személy vesztette életét, 21 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ittasan okozott balesetek száma 23%-kal csökkent, 100 balesetből 11 esetben játszott szerepet az alkohol. Az autópályákon több baleset történt, mint egy éve.

A balesetek számának trendje a 2000 és 2006 közötti időszakban emelkedett, azóta csökkenő irányú. 2010 I. negyedévében közel 3 ezer személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 65%-a lakott területen belül. Nagyobb mértékben ez utóbbiak száma csökkent, 2009 I. negyedévéhez képest 14%-kal, míg a lakott területen kívül okozott baleseteké kevésbé, 8%-kal. Az előző év azonos hónapjaihoz viszonyítva a halálos balesetek száma az első negyedévben egyre alacsonyabb, a márciusi összehasonlító adat - szemben a januárival - már a tavalyi 70%-át sem érte el. 

A negyedév során közel 4 ezren szenvedtek közúti balesetet. Közülük 159 személy vesztette életét, a súlyosan megsérültek száma mintegy 1000, a könnyen megsérülteké közel 2800. A baleset során meghalt személyek 54%-a vétlen áldozat volt. A meghalt személygépkocsi-vezetők 57%-a, az áldozatul esett elöl ülő utasok 42%-a, a hátul ülő utasok 77%-a nem használta a biztonsági övet.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 I. negyedévében a közlekedési balesetek típuscsoportonként heterogén képet mutatnak. A vasúti és közúti jármű ütközése mint ritkán előforduló balesettípus esetszáma nőtt, míg az egyenesen haladó és kanyarodó járművek ütközését tekintve 27%-os csökkenést regisztráltak. A járművek közel 40%-kal több esetben ütköztek álló, parkoló járműnek, mint egy évvel korábban, míg a forgalomban haladó járművek ütközésének száma 10%-kal csökkent. 

A balesetek 69%-át személygépkocsik, 10%-át tehergépkocsik okozták, a többi jármű részesedése alig haladta meg a 10%-ot. A gyalogosok 8%-os arányban voltak okozói a baleseteknek, ennek a típusnak az esetszáma 11%-kal volt alacsonyabb, mint 2009 I. negyedévében. A balesetek 91%-a járművezetők hibájából történt. A kategórián belül a legnagyobb arányt (35%) a sebesség nem megfelelő megválasztása képvisel, de az esetek száma 6%-kal alacsonyabb, mint egy éve.

Az autópályákon bekövetkezett balesetek száma 2010 I. negyedévében 6%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedés autópályánként eltérő: az 50 km-nél rövidebb autópályákat figyelmen kívül hagyva, az M6-oson háromszor annyi, az M7-esen 62%-kal, az M5-ösön 60%-kal és az M3-on 11%-kal több baleset történt, mint 2009 I. negyedévében. Az M1-es autópályán viszont fele annyi baleset történt, mint 2009 azonos időszakában. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A balesetek 11%-ában játszott szerepet az alkohol. 2010 I. negyedévében az ittasan okozott balesetek száma az előző évhez viszonyítva a legtöbb kategóriában csökkent, a legnagyobb mértékben, kétharmadával a motorkerékpárosok esetében. A kerékpárosoknál viszont 15%-os növekedést regisztráltak. Az ittasan okozott balesetek aránya a kerékpárosok és a segédmotoroskerékpár-vezetők által okozott balesetek között a legmagasabb, 30% körüli. 

Régiós bontásban vizsgálva, az előző év adataihoz viszonyítva 2010 I. negyedévében a balesetek és az ittasan okozott balesetek száma mindenütt csökkent. A legkedvezőbb változás az Észak-Alföldön tapasztalható, ahol 18%-kal kevesebb baleset és 43%-kal kevesebb ittas állapotban okozott baleset történt. A területen bejegyzett 10 ezer gépjárműre jutó balesetek száma ennek ellenére ebben a régióban volt a legmagasabb, 8,7, szemben a 7,7-es országos átlaggal.

NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem