6 °C Budapest

Népességszám és közúti halálozások - Egyre csökkenő számok

Pénzcentrum
2010. február 23. 09:00

Népmozgalom statisztikák Előzetes adatok szerint 2009-ben 96 450 gyermek született, 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130 350 volt, ami 0,2 százalékos emelkedést jelent a 2008. évihez képest. A természetes fogyás 33 900 fő volt, 3022-vel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 13 ezer fő volt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2009-es népmozgalom statisztikájában.

Az előzetes adatok alapján 2009-ben a születések számakevesebb volt, mint 2008-ban, a halálozások száma pedig kismértékben meghaladta az egy évvel korábbit. A születésszám március kivételével az év valamennyi hónapjában alacsonyabb volt, mint az előző évben. A csökkenés mértéke különösen novemberben és decemberben volt számottevő, amikor az újszülöttek száma az előző év azonos hónapjaihoz viszonyítva 6,3 százalékkal volt kevesebb. Összességében közel 2700-zal (2,7 százalékkal) kevesebb gyermek jött világra, mint 2008-ban. A halálozások száma egyenetlenül alakult, az első negyedévben 3,2 százalékkal meghaladta az előző évit, augusztus és október között viszont kevesebb halálozást regisztráltak, mint egy évvel korábban. A novemberi és decemberi halálozás 1,2 százalékkal magasabb volt, mint az előző évben. Az év során összességében az előző évinél 323 fővel több lakos hunyt el.

A házasságkötések száma az év első felében a 2008. évihez hasonló alacsony szinten stagnált, a második félévben viszont jelentősen visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Július és október között közel 12 százalékkal, az év utolsó két hónapjában pedig 17,4 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. 2009-ben összességében 36 750 házasságot kötöttek, 3355-tel (8,4 százalékkal) kevesebbet, mint 2008-ban.

Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 13,0 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi azonos nagyságú volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 3,7 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2008. évi 3,1 ezrelékről 3,4 ezrelékre emelkedett. 2009-ben ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy éve.

A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében a természetes fogyás a 2008. évi 30 878-cal szemben 2009-ben magasabb, 33 900 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 18 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 13 ezer fő.

Személyi sérüléses közúti beleseti statisztikák

A közúti közlekedési balesetek száma 2009-ben 7%-kal csökkent az előző évhez viszonyítva. Kimenetelük még kedvezőbben alakult: a halálos balesetek száma 15%-kal, a súlyos sérüléssel járóké 9%-kal lett alacsonyabb. Közúti balesetben 822 személy vesztette életét, 174-gyel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ittasan okozott balesetek száma 3%-kal csökkent, 100 balesetből 13 esetben játszott szerepet az alkohol - számol be a tavalyi baleseti statisztikákról a KSH.

A balesetek számának trendje a 2000 és 2006 közötti időszakban emelkedett, azóta csökken. A 2009. évben közel 18 ezer személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 69%-a lakott területen belül. A lakott területen belül és a lakott területen kívül okozott balesetek száma a 2008. évihez viszonyítva közel ugyanolyan arányban csökkent. Az előző év azonos hónapjaihoz viszonyítva a halálos balesetek száma 2009-ben erőteljesen ingadozott: szeptemberben 40%-kal kevesebb történt, márciusban és júniusban 7, illetve 9%-kal több, míg az év utolsó harmadában a bázisidőszakinak a 80%-át sem érte el.

Kép forrása: www.langlovagok.hu


A 2009. év folyamán több mint 24 ezren szenvedtek közúti balesetet. Közülük 822 személy vesztette életét, a súlyosan megsérültek száma közel 6500, a könnyen megsérülteké több mint 16 800. Miközben az Európai Unióban előzetes adatok szerint 2009-ben átlagosan 9%-kal csökkent a közlekedési balesetben meghalt személyek száma, Magyarországon 17%-kal. A baleset során meghalt személyek 46%-a vétlen áldozat volt. A meghalt személygépkocsi-vezetők 56%-a, az áldozatul esett elöl ülő utasok 49%-a, a hátul ülő utasok 73%-a nem használta a biztonsági övet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A 2009. évben minden balesettípusban csökkenés mutatkozott, eltekintve a magános (egyjárműves) járműbalesetek kategóriájába tartozó megcsúszás, farolás, felborulás, pályaelhagyás balesettípustól, amelynél 7%-os növekedést regisztráltak.

A balesetek 63%-át személygépkocsik, 10%-át kerékpárosok okozták, a többi jármű részesedése nem érte el a 10%-ot. A balesetek 92%-a járművezetők hibájából történt - a leggyakrabban nem megfelelően választották meg a sebességet. Az előző évhez viszonyítva a gyalogosok által okozott balesetek száma csökkent a legnagyobb mértékben (21%). A balesetek okozói között 5%-nyi volt a külföldi, közülük 35% román állampolgár.

Az autópályákon bekövetkezett balesetek száma 2009-ben közel ugyanannyi volt, mint egy évvel korábban, azonban autópályánként eltérő változások eredőjeként: az 50 km-nél rövidebb autópályákat figyelmen kívül hagyva, az M6-oson közel háromszor, az M7-esen 6%-kal több, míg az M5-ösön 12%-kal kevesebb baleset történt, mint 2008-ban. A relatív baleseti mutató (a 100 km-re jutó balesetek száma) az M1-esen volt a legmagasabb (64), az M30-ason a legalacsonyabb (18). A megsérült személyek 36%-a külföldi állampolgár volt.

A balesetek 13%-ában játszott szerepet az alkohol. 2009-ben az ittasan okozott balesetek száma az előző évhez viszonyítva a legtöbb kategóriában csökkent, a legnagyobb mértékben, 14%-kal a gyalogosok esetében. A kerékpárosoknál viszont 11%-os növekedést regisztráltak. Az ittasan okozott balesetek aránya a kerékpárosok és a segédmotoroskerékpár-vezetők által okozott balesetek között a legmagasabb, a 25%-ot is meghaladja.

Az előző év adataihoz viszonyítva 2009-ben a balesetek száma régiós bontásban is mindenütt alacsonyabb volt. A legnagyobb csökkenést Közép-Magyarországon regisztrálták, ahol 9%-kal kevesebb baleset történt. A területen bejegyzett 10 000 gépjárműre jutó balesetek száma Észak-Alföldön volt a legmagasabb, 57, szemben a 47-es országos átlaggal. Az ittasan okozott balesetek száma régiónként eltérő képet mutat: Nyugat Dunántúlon emelkedett a legnagyobb mértében, 9%-kal, és Közép-Dunántúlon csökkent a leginkább, 16%-kal.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm