Itt az első terület, ahol betiltotta egy cég az AI-t: jogos lehet ez a döntés?
Egy szeptemberben végzett felmérés szerint a brit ügyvédek 62%-a számít a mesterséges intelligencia használatának növekedésére a következő 12 hónapban.
Egy szeptemberben végzett felmérés szerint a brit ügyvédek 62%-a számít a mesterséges intelligencia használatának növekedésére a következő 12 hónapban.
Repülőrajtot vett a digitalizáció a koronavírus-járvány éveiben: a mobiltelefon vált az internetezés elsőszámú eszközévé.
A mobiltelefonok akkumulátorainak élettartamát és teljesítményét számos tényező befolyásolja.
Az Apple hétfőn kiadott közleményében szokatlanul erős nyelvezetet használva figyelmeztetett a veszélyre.
A BBC által végzett kutatás szerint a vezető mesterséges intelligencia (AI) chatbotok jelentős pontatlanságokkal foglalják össze a híreket.
Elon Musk és befektetői csoportja 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI irányító nonprofit szervezetének megvásárlására.
A Facebookos felhasználók felhasználók tömegesen jelezték, hogy nem tudnak belépni a közösségi oldalra, az üzenetküldő alkalmazás pedig akadozik.
Emmanuel Macron francia államfő vasárnap este bejelentette, hogy a következő években 109 milliárd eurót fognak befektetni Franciaországban a mesterséges intelligenciába.
Szakértők szerint a titkosítás gyengítése súlyos következményekkel járhat.
A legfrissebb adatok aggasztó képet festenek a banki csalások mértékéről és hatásáról.
Trump elnök nemrég azt nyilatkozta, hogy több érdeklődővel is tárgyalt a TikTok megvásárlásáról.
A BRFK közleménye szerint az elveszett kutyát azóta megtalálta a gazdája.
A fejlett kvantumszámítógépek képesek lehetnek feltörni a jelenleg széles körben alkalmazott nyilvános kulcsú titkosítási algoritmusokat.
Megbírságolta a DIGI távközlési szolgáltatót a Gazdasági Versenyhivatal
Két vezető mesterségesintelligencia-szakértő, Max Tegmark és Yoshua Bengio osztotta meg véleményét az "ügynökként" felépített AGI potenciális veszélyeiről.
Egy Veszprém vármegyei nő egy közösségi oldalon keresztül kapott üzenet miatt lett csalás áldozata.
Szakemberek először találtak olyan rosszindulatú alkalmazásokat az Apple App Store-ban, amelyek kriptovaluták ellopására voltak képesek.
Az önmagunkra fordított idő és figyelem egyre nagyobb jelentőséggel bír a mindennapok során. De vajon tényleg beépült a napi rutinunkba, vagy inkább egy elérhetetlen ideál?
A kínai piacfelügyeleti hatóság előzetes vizsgálatot indított az Apple App Store üzleti modellje miatt.
A mesterséges intelligencia (AI) használata a munkahelyeken egyre elterjedtebb jelenség.
Az internetszolgáltatások az elmúlt években rendkívül gyors fejlődésen mentek keresztül.
A jövőbeli fejlesztésekről szólva Altman elárulta, hogy az OpenAI következő érvelő modellje, az o3 "néhány hétnél több, néhány hónapnál kevesebb" időn belül jelenhet meg.
Amikor drónokról hallunk, sokaknak a lenyűgöző légi felvételek vagy a modern haditechnológia ugrik be, pedig az élet számos területén bizonyítják hasznosságukat.
A kártékony hirdetési kampányok során a támadók jellemzően a legjobb hirdetési felületet vásárolják meg a keresőmotoroktól.