20 °C Budapest
Egy férfi a távirányítóval a kezében tévét néz, felhúzott lábbal és nyugodtan.

Brutál büntetést kapott a DIGI: nagyon átvágták az előfizetőket

MTI
2025. február 7. 17:30

Megbírságolta a DIGI távközlési szolgáltatót a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a cég nem egyértelműen kommunikálta a 2023. január 1-től érvényes előfizetői-díjemeléssel, illetve a 2023 májusától érvényesített inflációkövető díjkorrekcióval kapcsolatos feltételeket; a jogsértés miatt 111 millió forintos bírságot kapott a cég.

A GVH honlapján közzétett tájékoztató szerint a vállalkozás olyan módon alakította ki kereskedelmi gyakorlatát, hogy a várható fogyasztói értelmezést figyelmen kívül hagyta, akik így nem kaphattak objektív képet a díjemelések következményeiről. A nemzeti versenyhatóság a bírság mellett kötelezte a céget az általa vállalt fogyasztói kompenzáció teljesítésére. A cég elismerte a jogsértést, és lemondott a jogorvoslati jogáról.

A GVH a vizsgálat során megállapította: a DIGI 2022 novemberében egyidőben tájékoztatta a fogyasztókat a 2023. január 1-től érvényesített előfizetési díj emeléséről és az általános szerződési feltételekbe (ÁSZF) szintén 2023. január 1-től bekerülő - és májustól érvényesített - automatikus inflációkövető díjkorrekció szabályáról. A cég kommunikációjából azonban nem volt egyértelmű az előfizetők számára, hogy két eltérő, csupán egyidőben bevezetett díjemelésről kaptak tájékoztatást, mivel az következetlen és tartalmilag ellentmondó volt.

A DIGI ezzel azt a benyomást kelthette az előfizetőkben, hogy a hűségidő mindkét díjemeléssel szemben védelmet jelent, holott az ÁSZF módosítással bevezetett díjkorrekció a hűségidő alatt is érvényesült - írták. A vállalkozás az eljárás során együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértést, jogorvoslati jogáról lemondott, valamint tevőleges jóvátételt is vállalt. Ezekre figyelemmel a GVH Versenytanácsa 111 millió forint bírságot szabott ki a DIGI-re, és kötelezte az általa vállalt jóvátétel teljesítésére, amelynek keretében a cég jóváírja a májusi díjkorrekció miatti, hűségidőszak alatt érvényesített többletdíjat azoknak az érintett időszakban szerződött új előfizetőknek, akik a visszatérítés időpontjában is a DIGI előfizetői - közölték.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem