A mesterséges intelligencia nemcsak a sakkban vagy az iparban képes felülmúlni az emberi képességeket, hanem a matematikában is áttöréseket érhet el.

Repülőrajtot vett a digitalizáció a koronavírus-járvány éveiben: a mobiltelefon vált az internetezés elsőszámú eszközévé, tovább erősödött a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban, és tömegek szoktak rá az online vásárlásra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása a Kantar-Hoffman piackutató intézet felméréseit elemezve mutatja be tíz év legfontosabb tendenciáit a hazai digitális és kulturális térben – rámutatva a koronavírus-járvány tartósan velünk élő hatásaira is.
Gyökeresen átalakultak a magyarok internetezési szokásai az elmúlt egy évtizedben: míg 2014-ben a többség még csak asztali számítógépről szörfölt a világhálón, 2024-ben már tízből nyolcan a telefonjukat is használták internetezésre. Az okostelefonok népszerűségével együtt nőtt a mobilinternet jelentősége is: tavaly a megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy annak hiánya számára elviselhetetlen lenne – mintegy 6 százalékkal többen, mint 2020-ban.
A tavalyi évben egy átlagos magyar naponta mintegy három órát internetezett, az emberek harmada pedig egyenesen ezt tartotta a kedvenc időtöltésének. A digitális tér az elmúlt évtizedben tendenciózusan meghódította a szabadidőnket is: már minden második magyar úgy érzi, hogy túl sok időt tölt az online térben. Az időpazarlás érzete elsősorban a 16-39 éves fiatalokat sújtja, míg a céltudatosabban böngésző 55 éven felüliek körében ritkább.
A közösségi média mindeközben egyre nagyobb szerepet tölt be a baráti kapcsolataink fenntartásában: tíz éve még csak másfélszer annyian tartották meghatározónak az online platformokat ebben, mint akik nem, míg tavaly már négyszer annyian. Az is egyre fontosabb a felhasználóknak, hogy miképp jelennek meg ezeken a felületeken: 2014-ben még a válaszadók csupán harmada szánt külön figyelmet a közösségi profiljára, míg tavaly már a felük.
Az internet az informálódásban is megkerülhetetlenné vált: egy évtizede tízből még mindössze öten nevezték elsődleges információforrásuknak az online teret, 2024-ben azonban már nyolcan. Érdekes tendencia, hogy az online felületek jelentősége a pandémia előtti időszakban egyre növekedett, a járvány éveiben azonban a hagyományos médiumok szerepe vált jelentősebbé. Ennek oka az lehet, hogy a rádiók és televíziók hiteles és könnyen érthető információkat nyújtottak a krízishelyzetben, a lakosság pedig egyfajta hivatalos hírforrásként tekintett ezekre. Az online felületek ezzel szemben átmenetileg veszítettek a presztízsükből, mert sokszor álhírekkel vagy szenzációhajhász, félrevezető információkkal vadászták az olvasóik kattintásait, így csökkentve az emberek beléjük vetett bizalmát.
Az elmúlt évtizedben az internetes vásárlások is meghódították a hazai piacot: a pandémia alatt minden korosztályból tömegek tettek szert az online vásárláshoz szükséges tapasztalatokra, ami nagyban növelte a webáruházak népszerűségét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A lakosság sportolásra és kulturális programokra fordított ideje a pandémia alatt erősen visszaesett, de 2024-ben már csaknem visszaállt a lezárások előtti szintre: az emberek több mint negyede ismét rendszeresen jár színházba vagy kiállításokra, de a koncertek látogatottsága is javult. A tavalyi évre a legalább heti rendszerességgel sportolók aránya is csaknem teljesen visszaállt a pandémia előtti szintre.
Bár az élet a lezárások óta visszatért a normális kerékvágásba, egyre többen panaszkodnak stresszre és kimerültségre. Az elmúlt tíz évben több mint 10 százalékkal nőtt azok aránya, akik rendszeresen kimerültnek érzik magukat. Ezzel párhuzamosan tavaly háromból egy megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy stresszes az élete, illetve, hogy sokat aggódik maga miatt, pedig 2014-ben még többségben voltak azok, akik ennek ellenkezőjéről nyilatkoztak. A stressz és az aggodalom leginkább a huszonévesekre jellemző, körükben tavaly szinte minden második megkérdezett küzdött ezzel, míg a 60-75 év közöttiekre a stresszmentes, nyugodtabb élet jellemző.
Az NMHH tanulmánya arra figyelmeztet, hogy a digitalizáció felpörgésével egyre fontosabb odafigyelnünk a tudatos és kiegyensúlyozott internethasználatra, hogy a folyamatos online jelenlét ne menjen személyes kapcsolataink, mentális jóllétünk és az egészséges életmód rovására.

Fontos dolog derült ki a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban, rengeteg embert érint
mesterséges intelligencia egyre fontosabb szerepet játszik a vállalatok üzleti sikerességében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


