17 °C Budapest
close up programmer man hand typing on keyboard laptop for register data system or access password at dark operation room , cyber security concept

Érdemes óvatosnak lenni: fenekestül felforgathatják életünket a legújabb online trendek

2023. január 19. 18:35

Ismét egy olyan évet zárunk, amilyenben még nem volt részünk – az egyik üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldásokkal foglalkozó cég szakértői szerint sosem látott szintet ért el a digitális eszközöktől való függőségünk is. A digitalizáció életünk szinte minden területére kiterjed: jelen van a munkában, az oktatásban, az egészségügyben, hatással van szabadidőnkre és az emberi kapcsolatainkra is. A technológia 2020-ban gyakorlatilag mentőövként szolgált a vállalatok és munkavállalók számára, ma pedig a jövőnk, a társadalom és az emberi fejlődés alappilléreként tekintünk rá. A szakértők a munkavégzést érintő változások biztonságunkra és magánéletünkre gyakorolt hatásairól, valamint az online és az offline életünk között húzódó határvonal elmosódásáról osztják meg nézőpontjukat. 

Az utóbbi évek változásainak eredményeként megváltoztak az irodáról és annak funkciójáról alkotott elképzeléseink, ahogyan a munka életünkben betöltött szerepe is. Magyarországon is egyre inkább alapvető igényként jelenik meg a legalább részleges home office lehetőség. Ahogy a munkahelyi struktúra egyre inkább megváltozik, egy "szép új hibrid világ" alakul ki. Egy olyan világ, ahol nemcsak a munkahely, hanem az életmódbeli szokásaink és döntéseink is változnak. Ezzel együtt a szakmai és a privát identitásunk, valamint a munka és a szórakozás közötti határvonalak is egyre inkább elmosódnak.

A cégvezetőknek olyan környezet kialakítására kell törekednie, amelyben egyértelmű és éles a határvonal a munka és a magánélet között. Ehhez pedig nem csak a céges telefonok és laptopok digitális védelmére van szükség, de tudatosítani is kell a munkavállalókban, hogy ezeket az eszközöket ne használják szabadidejükben. Ezen túlmenően fontos, hogy az alkalmazottak ne ugyanazokat a jelszavakat alkalmazzák személyes és munkahelyi fiókjaik esetében, illetve elengedhetetlen a többfaktoros hitelesítés használata.

Persze ez nem csak az alkalmazottak esetében fontos: egy közelmúltban készült jelentés szerint a cégvezetők négyszer nagyobb valószínűséggel esnek adathalászat áldozatává, mint az irodai dolgozók, emellett 4 vezető beosztásban dolgozó közül 1 könnyen megjegyezhető születésnapot használ a jelszava részeként, sőt beosztottjaiknál ötször nagyobb valószínűséggel osztják meg jelszavukat a vállalaton kívüli emberekkel.

Komplex problémák az adatbiztonság és a magánélet védelme terén

A felhőalapú megoldások – amelyek régóta ismertek arról, hogy lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy hatékonyabbak legyenek alacsonyabb költségek mellett – nem veszítenek lendületükből. A felhő segít utat törni a növekedés, az innováció és az alakuló vagy még elképzelhetetlennek tűnő fejlesztések előtt.

Azonban az előnyeit nem lehet teljes mértékben kiaknázni anélkül, hogy ne kezelnénk a felmerülő kihívásokat. 2020-ban az összes kibertámadás 20 százalékát tették ki felhővel kapcsolatos incidensek. Nehézséget jelenthet a hatalmas mennyiségű adat védelme, valamint az emberek összeköttetésének és biztonságának fenntartása – mindezt úgy, hogy közben megfelelő rugalmasságot kell biztosítani számukra a hibrid munka világában. És akkor még nem is beszéltünk a kiberbűnözőkről, akik rendszerint hasonló, nagy értékű zsákmányra pályáznak, hogy azt később saját céljaikra használják fel. Erről is szól a Hackfelmetszők – Veled is megtörténhet! podcast friss epizódja.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A felhőt sokan leginkább a videókonferenciák során, az együttműködési eszközök, a termelékenységnövelő és hálózatépítési platformok által használják – gondoljunk csak a népszerű Microsoft Teamsre, a Slackre vagy a Zoomra. Ezek a kommunikációs eszközök azonban veszélyeket is rejtenek magukban. 2021-ben például egy olyan sebezhetőséget fedeztek fel a Microsoft Teamsben, amely lehetővé tette, hogy adatokkal visszaélő bennfentesek e-maileket, Teams-üzeneteket, illetve OneDrive és SharePoint fájlokat lopjanak el. A koronavírus-járvány kezdete idején pedig hackerek több mint 500 ezer Zoom felhasználó adatait lopták el és tették fel a dark webre.

A munka és a szociális élet egyre inkább összekapcsolódik

A világszerte 700 millió aktív felhasználóval rendelkező, felhőalapú Telegram üzenetküldő alkalmazás például egyre alkalmasabb „munkaterületté” válik. Egyebek mellett lehetővé teszi csoportok és csatornák létrehozását, fájlmegosztást 4 gigabyte-ig, arra ösztönözve a használóit, hogy az appon keresztül intézzék eladásaikat. De még a Tinder társkereső alkalmazásban is egyre inkább megfigyelhető, hogy a regisztrálók – legyen szó szabadúszó vállalkozókról vagy kkv tulajdonosokról – hirdetések futtatásával elsősorban nem párt, hanem új ügyfeleket keresnek. Ugyanakkor ennek is megvannak a veszélyei, például adathalász támadások áldozataivá válhatnak személyes és munkahelyi adataink. A Facebookot működtető Meta pedig nemrég több tucatnyi dolgozót rúgott ki, miután kiderült, hogy jogosulatlanul hozzáfértek a felhasználók adataihoz.

Az ESET szakértői szerint biztos, hogy az elkövetkező időben is egy olyan hibrid világban kell majd eligazodnunk, amely végül arra kényszeríthet minket, hogy több figyelmet fordítsunk a kiberbiztonságra, és biztonságtudatosabbak legyünk a privát és a szakmai életünkben egyaránt

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm