A túlzott fehérjefogyasztás jelentős terhet róhat a vesére, különösen ha táplálékkiegészítőkkel tovább növeljük a nyugati társadalmakban amúgy is magas fehérjebevitelt.
A Gálvölgyi-családdal rendszeresen kapcsolatban volt Hernádi Judit – árulta el az RTL Híradó kérdésére. A Jászai Mari-díjas magyar színésznő egy örömhírt is megosztott.
Gálvölgyi János színművész már otthonában lábadozik - árulta el Hernádi Judit. Hozzátette, hogy Gálvölgyi János a hangja alapján jól volt, és érezhetően fel volt dobva. Azt is elmondta, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész az elsők között hívta fel őt.
Mint arról korábban beszámoltunk, Gálvölgyi János színművészt május 10-én kórházba szállították, miután rosszul lett otthonában, és mentőt hívtak hozzá. Légzési nehézségei voltak. Azóta megtudtuk, hogy jobban van, tegnap este lányán, Gálvölgyi Dorkán keresztül üzent azoknak, akik aggódtak érte.
“Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan lehet, de igazán megbecsülni talán soha. Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket. De ők is mi vagyunk. 55 év színpadon eltöltött idő most bebizonyította számomra, ha ennyi embernek okoztam az életében talán pár percnyi örömöt, nem éltem hiába. És remélem, hamarosan találkozunk!"
Megtalálták a lottónyertest, aki 1 milliárdot kaszált: minden pénzét ebbe fektette, csúnya vége lett
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki ebből.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







