Míg az északi országrészben a napsütésé lesz a főszerep, addig délen és délnyugaton felhősebb, esetenként csapadékosabb idő várható
Hazaengedték a kórházból, már otthon lábadozik Gálvölgyi János. Az örömhírt Hernádi Judit osztotta meg színművészről az RTL Híradó kérdésére.
Rendszeres kapcsolatot tart a Gálvölgyi-családdal Hernádi Judit színésznő, aki nemrég hívást kapott a két hete kórháza került Gálvölgyi Jánostól, melyben a színész arról tájékoztatta, hogy már otthon van – tudta meg Hernádi Judittól az RTL Híradó. A színésznő azt mondta, hogy a 74 éves színművész a hangja alapján jól volt, és érezhetően fel volt dobva.
A színész hétfőn üzent követőinek lányán, Gálvölgyi Dorkán keresztül. Ezt írta: „Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan lehet, de igazán megbecsülni talán soha. Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kis mértékű alpári üzeneteket. De ők is mi vagyunk. 55 év színpadon eltöltött idő most bebizonyította számomra, ha ennyi embernek okoztam az életében talán pár percnyi örömöt, nem éltem hiába. És remélem, hamarosan találkozunk!”
Címlapkép: MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva
Tömegével váltottak jegyet erre a filmre a magyar mozikban: elkapkodták az IMAX‑helyeket a hétvégére
"Mindannyian ismerjük a művet, mindannyian tudjuk, mit jelent, tudjuk, mit ígér, és remélhetőleg a film közönsége is úgy érzi majd, hogy betartottuk ezt az ígéretet"







