Sokak számára családtagnak számít a házi kedvenc, ám kevesen gondolnak bele, mi történik vele a gazdája halála után.
Túl sokat kérnek a fellépéseikért a hazai popsztárok, mintha így akarnák pótolni a járvány okozta kiesést – panaszkodnak sokan a Facebookon. Most a Blikk birtokába jutott egy lista, aminek tanulságai szerint valóban jól elszállt az utóbbi években a magyar sztárfellépők gázsija.
Egyre több panaszt látni arra, milyen drága lett az élő zene Magyarországon. Vannak olyan zenészek is, akik a három évvel ezelőtti ár dupláját kérik egy fellépésért. Most a Blikk birtokába került egy lista, ami igazolja a dühös kommentelők állításait.
A legdrágább zenekar a Tankcsapda a hétmilliós gázsijával, de Majkáék is 6 és fél millió forintért tolnak le egy másfél órás koncertet. 2018-ban hárommillió forintot kértek. Majka azonban sosem rejtette véka alá, hogy megkérik az árát a koncerteknek, aki bár most nem nyilatkozott, de korábban az Indexnek elmondta: öt teherautóval és 24 fős stábbal, továbbá komoly technikával dolgoznak.
A Wellhello frontembere, Fluor Tomi úgy gondolja, hogy nem lehet sem a fellépőkkel, sem a szervezőkkel megtenni, hogy irreálisan magas összeget kérjenek el. Ők közel négymillió forintot kérnek egy hetvenperces koncertért jelenleg. Hozzátette, hogy ők maradtak a korábbi áraknál.
A Back II Blackből ismert Bebe még a pandémia előtt emelt árat, ám azóta nem, így az ő negyvenperces műsora 275 ezer forintba kerül. Az énekes szerint akinél nagyon fut a szekér, az annyit kérhet, amennyit akar, ő azonban a zenélés mellett mással is foglalkozik, mert a covid-helyzet megtanította arra, hogy több oldalról bebiztosítsa magát.
A mulatós zenekarokat menedzselő Tilinger Attila szerint alapvetően túlárazottá vált a szakma.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nagyon összetett kérdés, hogy ki mennyit kérhet el egy előadásért, de összességében azt mondanám a magyar zeneipar alaposan túl van fizetve, ha nem is a külföldi előadókhoz, de az egyéb magyarországi szektorokhoz képest
– nyilatkozta a bulvárlapnak a menedzser.
Címlapkép: https://www.facebook.com/majkahivatalos
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







