18 °C Budapest
Földvári Zoltán, üzletember, a Trapéz Galéria és a November Galéria társ-tulajdonosa (Fotó: Adrián Zoltán/kepszerk.hu)

Kifakadt a magyar galériatulajdonos: a kulturális intézményrendszer elfoglalása régóta zajlik

2021. november 4. 05:57

"A kulturális intézményrendszer hatalmi elfoglalása már a Trapéz indulásakor is bőven zajlott, mára ez olyan mértékűvé vált, hogy nekem is módosítanom kellett a megalkuvásról alkotott korábbi attitűdömön" - fogalmazott a Pénzcentrumnak adott interjújában Földvári Zoltán. Az ismert könyvgyűjtővel és antikváriumtulajdonossal, a Trapéz Galéria és a nemrég megnyitott November Galéria tulajdonosával többek között a hazai galériák helyzetéről, illetve a Jegybank kortárs műtárgyvásárlási programjáról is beszélgettünk.

Pénzcentrum: Ismerve a szakmát, meglehetősen fiatal vagy a "versenytársakhoz" képest. Mi motivált, hogy elindulj ezen a pályán?

Földvári Zoltán: Nem érzem, hogy hatalmas szakadék lenne közöttünk. Én ugyan könyvekkel kezdtem, elég régóta benne vagyok már, de ez eléggé hasonló közeg. A képzőművészet mindig is közel állt hozzám, viszont könyvvel sokkal könnyebb volt elkezdeni, sokkal kisebb a belépési küszöb, minden szempontból járhatóbb volt az út. Nem kell hozzá fizikai hely, galéria, és a könyvek esetében már sokkal hamarabb erősebb volt az online jelenlét. Nem véletlen, hogy az Amazon is könyváruházként kezdte, sokkal könnyebb nemzetközileg belépni, meg rengeteg előnye van. Közben mindig volt egyfajta nyitottság a képzőművészet felé, és szép fokozatosan elmozdultam a galériás világ felé, megtartva emellett ezt a könyves vonalat is.

Mit tudsz jobban, máshogy, mint a nagy öregek?

Szerintem mindenki egy kicsit máshogy látja, de nagyon sok dolog van, amiben általában egyetértenek. Nem gondolom, hogy számít az, hogy fiatalabb vagyok egy-két szereplőnél, mert vannak olyan szereplők, akik nálam is jóval fiatalabbak. Vannak persze generációs különbségek, picit máshogy látja a generációm ezt a piaci szegmenset is, de szerintem eléggé klasszikus figura vagyok. A könyves, és a galériás világ is egy klasszikus iparág, és nagyon konzervatív.

Az egész műkereskedelem egy lassan mozduló dolog általában. A leggyorsabb átalakulások általában nem itt szoktak történni. Biztosan van, amit máshogy csinálok, de nem gondolom, hogy különleges figura lennék bármilyen szinten.

Befogadtak a kollégák?

Vannak jó személyes kapcsolataim, de nem gondolom, hogy ez egy nagyon összetartó világ lenne. Vannak személyes ismeretségek, barátságok a különböző szereplők között, de ez nem egy klub, ahol mindenki egy közeget alkot, hanem vannak különböző blokkok, klikkek érdekek.

Kikkel ápolsz kifejezetten jó szakmai viszonyt?

Inkább olyanokat mondok, akiket tisztelek. Hogy konkrét példát említsek, a Vintage Galéria és a Kisterem teljesítményét például kifejezetten nagyra tartom a kortárs magyar piacon.

Hány galériát viszel, és hány művészt képviselsz jelenleg?

2012 végén nyílt meg a Trapéz, ami alapvetően kortárs galéria, és nagyjából 10 művészt képviselünk. Ez nem egy nagy létszám, egy szűkebb válogatás. Nálunk van például Lakner László, a fiatalabb generációból pedig Schmied Andrea és Trapp Dominika is. Az idei évben pedig megnyitottuk a November Galériát, ami pedig leginkább a 20. század első felével foglalkozik, de kitekint egészen a 80-as évekig.

Hogyan lehet ma felépíteni egy galériás bizniszt? Te hogyan indultál; mesélj picit az alapításról, a befektetőkről, a működési struktúráról.

Nem voltak pluszbefektetők egyik galéria mögött sem. Azért eltelt jó pár év az előzőhöz képest, és nagyon sok minden megváltozott, hogy hogyan lehet elindulni egy galériával. De azt látom, hogy most is nyílnak galériák folyamatosan.

Ma már nem elérhetők a versenypiacról származó támogatások, mint korábban?

Most is biztosan vannak olyan konstrukciók, amikkel lehet forrásokat bevonni az induláshoz. Mivel ez egy kockázatos üzletág, ezért klasszikus banki konstrukciókat nehézkes lehívni. Viszont az látszik, hogy most nagy pezsgés van a piacon, így könnyebben lehet különböző magánforrásokat bevonni, bár mi ezt nem nagyon vettük igénybe

Tehát magánfinanszírozásból biztosítottátok a kezdőtőkét mindkét esetben?

Igen, nem akartunk elköteleződni senki felé. A galéria mindig egy hosszú távú befektetés.

A művészeket hogyan kutatjátok fel?

Egyrészt van egy erős másodlagos piac, ott lehet műveket vásárolni, például aukciókon, illetve más kereskedőktől. Továbbá vannak magángyűjtemények, hagyatékok is. Viszonylag sok vonalon el lehet ma már indulni. Persze kell hozzá szaktudás, és kapcsolati tőke is. Nagyon sokat számít a személyes network, mi leginkább gyűjtőktől, művészektől, hagyatékokból vásárolunk. Ezek a művek sokszor nem is kerülnek a vásárlók látóterébe, csak ha már bekerültek hozzánk.

Egy vezető galériánál ma elengedhetetlen, hogy a bizniszt művészettörténészek, kurátorok, egyéb művészethez értő szakemberek segítsék. Nálatok hogy van ez?

Az elmúlt években rendszeresen kértünk fel különböző kurátorokat, akár kiállítások anyagának az összeállítására, vagy tanulmányok írására, akik általában nonprofit intézményekben dolgoznak. A Trapézban csinált kiállítást többek között Bak Imre, de Mélyi Józseffel is dolgoztunk már együtt. Most a Novemberben is próbálunk az egyes szakterületeken a legjobbakkal együtt dolgozni.

A Trapéz indulásakor nagyon komoly ambícióid voltak egy olyan megalkuvás nélküli galéria felépítésére, ami a nemzetközi piacon is megállja a helyét. Hogy látod, sikerült mindezt elérni lassan 10 év alatt?

Elég sok hiányérzetem van ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. A megalkuvás nélkül kifejezésen például ma már valószínűleg egészen mást értek. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a kereskedelmi szempontokat ne helyezzük a színvonal elé. Akkoriban ez a mondat elsősorban erről szólhatott. Azt gondolom, hogy ez többé-kevésbé működött. Ugyan a kulturális intézményrendszer hatalmi elfoglalása már a Trapéz indulásakor is bőven zajlott, mára ez olyan mértékűvé vált, hogy nekem is módosítanom kellett a megalkuvásról alkotott korábbi attitűdömön.

Te többször is ellenérzéseidnek adtál hangot az MNB műtárgyvásárlási programja kapcsán. Emiatt változott a megalkuvásról alkotott véleményed?

Nem kizárólag, de kétségtelen, hogy ez egy nagyon eklatáns példa. De szeretném hangsúlyozni, hogy én nem azt gondolom, hogy az összes művész és galéria, aki részt vett ebben az megalkuvó lenne, hanem azt, hogy olyan helyzetbe lettek kényszerítve, ami sokakban azt a látszatot keltheti, hogy ők bizony megalkudtak.

Pedig nem igazán rendhagyó, hogy egy jegybank támogatja a képzőművészetet; műtárgyvásárlási programokra is számos példát lehet találni világszerte.

Vannak ilyen programok, de más a piaci nagyságrendjük. Jelenleg az MNB messze a legnagyobb vásárlója a magyar piacnak. Egy-egy vásárlás nagyobb, mint némely galéria elmúlt sokéves forgalma. Abban a formában tehát, ahogy ez Magyarországon zajlik, sehol máshol nincsen.

Szerinted nem működik transzparensen az MNB műtárgyvásárlási programja?

Nem. Az ugyan nyilvános, hogy milyen műtárgyakat vettek, de a döntési folyamatról nagyon keveset lehet tudni, lényegében csak annyit, hogy a műveket három kurátor ajánlja a megvételre, akik közül az egyikkel, Spengler Katalinnal kapcsolatban komoly aggályok merülhetnek fel. Magyarázatra szorulna az is, hogy vannak kifejezetten a program keretében vásárolt művek, de bizonyos vásárlások esetén a bank csak annyit közöl, hogy a megvett művek nem képezik a kortárs gyűjtemény részét. Ezeknél az akvizícióknál vélhetően a bankvezetés nem veszi igénybe a kurátorok segítségét.

Az árazással kapcsolatban azt tudom mondani, hogy bár a tranzakciók többsége biztosan tisztességesen zajlik, de sajnos akadnak olyan tételek is a gyűjteményben, amelyek beszerzéséről ez nem feltétlenül mondható el.

Ott van például a három Hantai Simon mű, amelyek előbb egy francia aukción szerepeltek, majd néhány hónappal később a leütési ár többszöröséért kerültek az MNB-hez, így a Bank százmilliós nagyságrendű összeggel fizetett többet, mintha mondjuk nyilvános aukción vásárolta volna meg a képeket. Sajnos ennek a vásárlásnak az értékbecslése sem nyilvános, pedig nagyon kíváncsi lennék az indoklására. Tehát több olyan körülmény is van, ami azt sugallja, hogy nem mindig megfelelően használják fel az adófizetők pénzét, ami az MNB esetében mondjuk nem annyira meglepő az elmúlt évek tapasztalatai alapján.

Spengler Katalin kuratóriumi tagságával kapcsolatban milyen aggályaid vannak? Elég szűk ez a piac, szinte lehetetlen olyan szakmabelit találni, aki ne kötődne ezer szálon a hazai művészeti piac szövetéhez.

Biztos nem könnyű, de legalább a másik két kuratóriumi tagnak (dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója; Keserü Katalin művészettörténész - a szerk.) nincsenek ilyen piaci érdekeltségei, mint Spenglernek, aki az egyik legnagyobb kortárs gyűjteménnyel rendelkező gyűjtő. Spengler Katalin évtizedek óta üzleti kapcsolatban áll azokkal a galériákkal, akiket jelenleg az MNB-nek ajánl be, és a saját gyűjteményében is szerepelnek művek az MNB által vásárolt művészektől. Egy ilyen szintű összeférhetetlenség szerintem az egész folyamat komolyságát megkérdőjelezi. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi történik akkor, amikor egy galéria befolyásos, kiemelt ügyfele felajánlja a tulajdonosnak, hogy hozzásegíti élete legnagyobb üzletéhez. Nehéz lehet nemet mondani, ahogy elég nehéz elképzelni, hogy ezt a segítséget ne kellene egy későbbi ügyletnél így vagy úgy, de meghálálni.

Spengler sokat tett a magyar művészetért de nagyon szomorú, hogy az évek során megszerzett befolyását arra használja, hogy ezt a programot legitimálja.

Tőled is vásárolt az MNB?

Nem. De volt olyan művészem, akitől vásároltak. Nem akartak megkerülni, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ebben nem kellett részt vennem. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy itt alapvetően azokról kellene beszélni, akik ezt a helyzetet megteremtették, és nem a galeristákról és a művészekről, akik közül sokan tényleg nagyon sokat adtak ennek a szcénának, és nem arról híresek, hogy a rendszer kiszolgálói lennék, sőt.

Volt olyan galéria tulajdonos, aki egy belső levelezésben többek között azzal magyarázta az MNB-s vásárlásokban való részvételét, hogy ő “ebben az országban él és nem máshol”, ilyet még olvasni is elszomorító.

Persze, mint mindenhol, közöttünk is vannak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a hatalomhoz való lojalitásnál nincs fontosabb, ékes példája ennek az a nyílt levél, amit sajnos olyanok is kénytelenek voltak aláírni, akikről nehéz elképzelni, hogy maguktól ilyesmire vetemednének. A lojalitás pedig megéri. Láthatjuk ezt Vizi Kata esetében is, aki az MNB gyűjteményépítési koordinátorából lett a legnagyobb vidéki kortárs múzeum, a MODEM igazgatója, bárminemű komolyan vehető szakmai tapasztalat nélkül.

Torzítja a piacot ez a hatalmas összeg, amit rövid idő alatt bepumpált az MNB?

Igen, biztos hatással lesz rá. A vásárlások felpörgetik a piacot. Akik most eladtak, vásárolni fognak a pénz egy részéből, és ennek árfelhajtó hatása van.

Te mit csináltál volna máshogy, hogyan lenne szerinted értékteremtő ez a program?

Ha közpénzekről beszélünk, akkor szerencsésebb, ha ezt múzeumok költik el, és nem a Magyar Nemzeti Bank. Ott vannak azok a szakemberek, akik erről tényleg tudnak dönteni. Mindig megmosolyogtat, amikor a közpénzből finanszírozott programot egy vállalati gyűjteményként és mecenatúraként próbálják kommunikálni az MNB részéről. Mindeközben a magyar múzeumok ennek a töredékét tudják elkölteni műtárgyakra. Én ráadásul épp azt képviselem, hogy szakmailag is arra lehet büszke igazán az ember, ha bekerül egy neves múzeumba. Komoly elismerés például, ha valakit kiállítanak a Tate-ben. Ebben az esetben fel sem merül, hogy valaki eladta magát, pedig üzletileg ez is legalább annyit ér, sőt!

Több hazai galéria is komoly pénzt áldoz arra, hogy ott legyenek rangos nemzetközi vásárokon. Ez nálatok is egyértelmű cél volt a Trapéz indulásakor. Sikerült betörni?

Esetünkben a betörni elég erős kifejezés lenne, de részt vettünk pár szuper vásáron, mint például a Paris Photo-n, a Frieze New York. A járvány most sok mindenen változtatott, de a korábbi években nagyon fontos bevételi forrása volt a galériának a vásári jelenlét. Amellett ugyanis, hogy ott a helyszínen is köttetnek üzletek, kapcsolatok is kiépülnek, amelyek új értékesítési csatornákat nyithatnak meg. Persze nagyon nem mindegy, hova megy egy galéria. Úgy gondolom ugyanis, hogy bizonyos szempontból jót is tett a kényszerű leállás, mivel szerintem túlkínálat volt ezen a piacon. Azt gondolom, hogy a komoly, jó vásárok továbbra is működni fognak, és ezeken általában érdemes részt venni. Különösen, ha kicsi belső piaccal rendelkező helyről érkezik egy galéria, mint az alapvetés a mi esetünkben is.

Szerinted lehet a kortárs művészetre befektetésként tekinteni?

Alapvetően mindenre lehet befektetésként tekinteni, de ha valaki elkezd gyűjteni, nem gondolom, hogy első körben ezt befektetésként kell kezelnie. Vagy nem biztos, hogy az a legjobb taktika. De vannak, akik sikeresek befektetőként is azzal, hogy vásárolnak kortárs műtárgyakat. Hogy ennek milyen az aránya, az egy másik kérdés. Nyilván ez egy kockázatos világ.

Egy galériánál viszont gondolom a profit az első, hiszen ez is egy üzleti vállalkozás. Lehet nyereségesen üzemeltetni ma egy kortárs galériát?

Igen. Elég sok galéria nyereséges.

Ha jön hozzád egy érdeklődő, aki „valami szépet” szeretne otthonra, de jelzi, hogy befektetésként is értelmezhető legyen, tudsz neki segíteni?

Megbeszéljük, hogy milyen dolgok tetszenek neki, és ha talál olyat, amivel a galéria rendelkezik, akkor nyilván. Mi azt gondoljuk, hogy az általunk képviselt művészekbe hosszabb távon érdemes pénzt tenni, akár fiatal, akár idősebb művészről van szó. De azt tudni kell, hogy nem lehet rövid távon gondolkodni; különösen egy magyar kortárs művész esetében viszonylag szűkösek a csatornák. Úgyhogy elsősorban az a lényeg, hogy mi tetszik az érdeklődőnek.

Persze érdemes olyan galériáktól vásárolni, akiknek jók a "track recordjaik", olyan művészekkel foglalkoznak, akiket sikerre vittek, és akkor van esély arra, hogy jó befektetést vigyél haza.

Hány darabból áll jelenleg a magángyűjteményed?

Van egy komolyabb könyvgyűjteményem, ami több ezer darabot számlál, de nem szoktam számolgatni. Nevek nélkül, képzőművészeti alkotásokból is van pár komolyabb darab a magángyűjteményemben. De igyekszem nem nagyon gyűjteni olyat, amivel kereskedek, mert az „conflict of interest” helyzeteket teremt. Persze óhatatlanul vannak olyan dolgok, amiket az ember otthon kirak a falra.

Melyik a jobb befektetés: könyv vagy képzőművészet?

Ez nagyon általános kérdés, mind a kettő lehet szuper jó. Ha valaki sikeresen, szerencsésen fektet be, ugyanolyan profitokat érhet el, mindkét területen.

Fotók: Adrián Zoltán, kepszerk.hu

NEKED AJÁNLJUK
A Hatoslottó nyerőszámai a 20. héten

Kihúzták a Hatoslottó 2022/20. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 21. héten már  1 milliárd 390 millió forintért játszhatnak a játékosok.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

NAPTÁR
Tovább
2022. május 24. kedd
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?