Több mint 22 ezer milliárd forintot kezelnek a befektetési alapok, de nem minden kategória tudott erősödni.
Június 28-tól engedélyköteles lesz a 250 évnél régebbi műtárgyak behozatala az Európai Unión (EU) kívülről, a 200 évnél régebbi és a legalább 18 000 euró/darab értékű műtárgyak vámkezelésekor pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) importőri nyilatkozatot kér majd - közölte a NAV.
Az ügyfeleknek az engedélykérelmeket, importőri nyilatkozatokat és a mentességben részesülő tárgyakat az uniós elektronikus engedélyezési rendszerben (ICG: Import Cultural Goods) kell bejelenteniük. Az engedélyeket a vámeljárás kezdeményezésének helye szerinti tagállam illetékes hatósága adja ki, és ezeknek a dokumentumoknak már a vám-árunyilatkozat benyújtásakor rendelkezésre kell állniuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Hazánkban a behozatali engedélykérelmeket elektronikusan az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) Kulturális Javak Főosztálya hagyja jóvá, és látja el elektronikus bélyegzőlenyomattal. Az ÉKM honlapján a „Műtárgybehozatal” című tájékoztató felületen minden releváns információ elérhető a műtárgyak behozatalát érintő változásokról - írták.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







