3 °C Budapest
Pénzügyeiről vallott Frei Tamás: Annyit kerestem, hogy tudtam magamnak venni egy kis lakást a Riviérán

Pénzügyeiről vallott Frei Tamás: Annyit kerestem, hogy tudtam magamnak venni egy kis lakást a Riviérán

2021. június 14. 15:03

Simán megélne a regényírásból is Frei Tamás. A korábbi tévés Friderikusz Sándor podcastjában árulta el, hogy mennyi pénzt keres könyveivel. Azt is kiderült, hogy annak idején a tévés fizetéséből egy lakást vett a Riviérán.

Friderikusz Sándor vendége volt Frei Tamás, aki a podcastban többek között arról is beszélt, miként alakult az élete a tévézés után: mint mondta a regényírás mellett ekkoriban alapította a kávézóláncát is, mindván "valamelyik csak bejön."

A korábbi tévés elmondta, hogy könyvei nagyjából 150 ezer körüli példányszámban fogynak, de szerinte az, hogy mennyire kelendő egy-egy regénye, mindig az előző népszerűségét mutatja meg.

Arra a kérdésre, hogy melyik könyvvel kereste a legtöbbet, Frei Tamás elmondta, hogy elég számottevő összegeket kap a regények eladásából:

Ezekből nagyon klasszul meg lehet élni, ha csak regényt írnék, akkor is azt az életet, hogy kismotorral járkálok a tengerparton, azt én tudnám élni.

Elárulta azt is, hogy a pénz még mindig jelentős szerepet játszik az életében, hiszen a gyerekeit is elég jó egyetemeken taníttatja. Mint kifejtette, kevesen ismerték fel az ő korában a tévében, hogy saját produkciót kell csinálni: így hatékonyabban lehetett gazdálkodni a forrásokkal, és végső soron többet is lehetett keresni, mintha a TV-k alkalmazottai lett volna.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Annyit kerestem, hogy tudtam magamnak venni egy kis lakást a Riviérán, nem nagyot, egy kicsit

- mondta Frei Tamás, aki kifejtette, szinte minden pénzét lakásokba fekteti, így "nagy baj már nem érhet".

Címlapkép: YouTube

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?