Huszonhárom új, tőzsdén kereskedett befektetési alappal bővült a Budapesti Értéktőzsde BÉTa Piaca.

Minden nagyvárosnak vannak menő utcái, nincs ez másképp a mi fővárosunkkal sem. Budapest utcáinak divatja az évek során sokat változott, tükrözve a város történelmét és kulturális fejlődését, átalakulását. A 19. század végén vált például a Váci utca Budapest első számú bevásárlóutcájává, és lett a felsőbb társadalmi rétegek kedvenc találkozóhelye, csakúgy, mint az 1876-ra kiépült Sugárút, a később átnevezett Andrássy út, ahol a legszebb paloták, kávéházak, luxusüzletek álltak. Ez az út a mai napig a magyar főváros egyik legimpozánsabb része.
A 20. század elején lett felkapott a Király utca és a Nagymező utca, ezek egyébként a színházakkal, szórakozóhelyekkel, éttermekkel ma is ugyanúgy a kulturális élet központjainak számítanak, ehhez zárkózott fel az 1990-es évektől a Liszt Ferenc tér, kávézóival, éttermeivel és persze a Zeneakadémia közelségével, valamint a Kazinczy utca a romkocsmákkal, fiatalok által gyakran látogatott szórakozóhelyeivel. A mai budapesti életben érdekes színfolt még Budán a Bartók Béla út, ahol számos galéria, kávézó és étterem nyílt az utóbbi években, és szintén nagyon közkedvelt a Ráday utca, ahová a gasztronómia szerelmeseinek is van miért ellátogatniuk a helyi és a nemzetközi konyha tesztelésére.
Ezek tehát a város állandó lakói és vendégként érkező látogatói számára a legizgalmasabb utcák. De vajon minek alapján alakul a legnépszerűbb belvárosi utcák toplistája?
„A fenti szempontok természetesen az ingatlanpiacon is ugyanúgy jelen vannak” – mondja Ben-Ezra Orran, a belvárosi ingatlanok specialistája, a Central Home szakértője. –„A lokáció nagyon fontos, a könnyen, akár gyalogosan, akár tömegközlekedéssel jól megközelíthető ingatlanok mindig keresettebbek. Sokaknak fontos szempont a parkolási lehetőség is, ami ugye a Belvárosban nem egyszerű feladat, de a bejelentett lakosok részére az önkormányzat biztosítja a díjmentes vagy nagyon kedvezményes parkolókártyát. A látnivalók közelsége, a Duna, a menő éttermek, kávézók, múzeumok, galériák környéke is mindig nagyon népszerű.”
A belvárosi ingatlanpiacon, amely 6 budapesti kerületet érint, jelenleg ezek a legnépszerűbb környékek, utcák, ahol néha a kereslet nagyobb, mint a kínálat:
V. kerület
- a Parlament és a Kossuth Lajos tér környéke
- Duna-parti, dunai panorámás ingatlanok
- Erzsébet tér és a Szabadság tér és a környező utcák
VI. kerület
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- Andrássy út és a Király utca közötti szakasz
VII. kerület
- a Gozsdu-udvar környéke
- a Klauzál tér (élénkülő érdeklődés a felújítások miatt)
VIII. kerület
- a Nemzeti Múzeum környéke, a Palotanegyed
- Bródy Sándor utca
- Szentkirályi utca
IX. kerület
- Ráday utca
- Ferenc tér környéke
XIII. kerület
- Pozsonyi út
- Szent István Park – utóbbiaknál mindig kiemelkedően nagy a kereslet
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Lakáskampány 2025: ezekre a vagyontárgyakra ne felejtsd el kiterjeszteni a biztosításod
A melléképületeket, a hőszivattyút és a nagyobb üvegfelüteteket is érdemes fedezeti körbe vonni - hívta fel a figyelmet az Allianz Hungária.
-
Dürer Park: Exkluzív lakások a Városliget szomszédságában (x)
A Dürer Park a Városliget és a zuglói villanegyed határán épül, ötvözve a történelmi örökséget a modern építészeti megoldásokkal és a fenntarthatósággal.
-
MVM Edison: Hogyan segítheti egy nagyvállalat a B2B startupokat? (x)
Az első nagy ügyfél megszerzése kulcsfontosságú a startupok számára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


