Neurológiai rehabilitációra specializálódott barcelonai klinikára szállították Jaume Guardeno spanyol kerékpárost, aki még márciusban szenvedett súlyos balesetet egy edzés során.
Megszólalt az abszurd budapesti robbanás egyik áldozata: ezért repülhetett a levegőbe a jelzőlámpa a Lövölde téren
Nem volt már áram alatt az a lámpa, amelyik tegnap robbant fel a Lövölde téren. Az egyik sérült pedig hálásan megköszönte a segítséget mindenkinek.
Mint arról ma délelőtt beszámoltunk, felrobbant egy közlekedési lámpa Budapesten, a Lövölde téren. A balesetet feltehetően rövidzárlat okozta: egy ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. Az E.on szakemberei a Telexnek azt mondták: mindent megtesznek, hogy kiderítsék, mi okozta a robbanást.
A kerület polgármestere, Soproni Tamás egy Facebook-posztban számolt be az esetről, ahová kommentben írt aztán az egyik sérült. Mint kifejtette, csak a köszönet hangján tud szólni azokhoz, akik segítettek rajta.
Ezúton szeretném megköszönni annak a Lidl alkalmazott hölgynek, aki hozta rám a jeget, annak a Lövölde téri gyógyszertárosnak, aki rögtön szaladt, mi kell a patikából és a két épp arra sétáló egészségügyis hölgynek, akik segítettek, amíg kiért a mentő. Köszönöm a szuperprofi és hihetetlen empatikus mentősöknek, hogy elláttak, bevittek a kórházba
- írta a sérült.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hogyan kellene korlátozni a mobiltelefon-használatot az iskolában?
Az országgyűlés nemrégiben egy új jogszabály-módosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a diákok iskolai mobiltelefon-használatának korlátozását. A módosítás szerint a kormány jogosult lenne meghatározni azokat a tárgyakat, amelyeket tilos az iskolákba és kollégiumokba bevinni, illetve azokat, amelyeket csak igazgatói engedéllyel lehet az órákon használni. Ugyanakkor a kérdés egyelőre igencsak megosztja a szülőket, így most leginkább az ő véleményükre vagyunk kíváncsiak, hogyan is kellene rendezni a gyeremekek iskolai mobiltelefon-használatát. Kérjük, segítsd a munkánkat és töltsd ki az alábbi, anonim kérdőívünket.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








