Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint.
Még mindig nem tudni, használhatja-e a kizárólagosan a kikötőt a Club Aliga, a civilek nemrég perre mentek.
Még mindig nincs döntés a Club Aliga kikötőjének használatbavételi engedélyéről, az eljáró Pécsi Törvényszék későbbre halasztotta az ítélethirdetést - írja a Népszava. Az ügyben mind az alperes, mind pedig a balatonvilágosi önkormányzat jogi képviselője halasztást kért.
A történet ott indult, hogy civilek egy csoportja perre ment, ugyanis szerintük ki akarják sajátítani a partot, és a kikötőépítés sok ember elől elzárja a vízpartot. A Club Aliga kikötőjét nemrég zárt körű ünnepségen avatták fel, ahová nem is engedtek be mindenkit - tették ezt annak ellenére, hogy még használatbavételi engedélyük sem volt, éppen a per miatt.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








