Discarded old christmas trees after the Holiday on the sidewalk. epiphany over down

Itt a bírságidőszak, fájó csekket kaphat bármelyik ingatlantulaj: egy kis figyelemtlenség is elég

2024. január 6. 13:04

Már a mai napon is láthattunk kitett fenyőfákat, amelyeket az ünnepek után leszedtek, majd kitettek, ezzel is félreérthetetlenül jelezve, hogy az ünnepi időszaknak vége van. Azt azonban kevesen tudják - még a rendszeres felvilágosító kampányok ellenére is -, hogy pontosan hová kell vinni a fát, hogy az semmit és senkit ne akadályozzon. Ha ugyanis így tesszük ki, még magunknak is költséget okozhatunk egy vaskos bírság képében.

Ma, január hatodikán ülik a keresztények Vízkereszt napját. Ez a nap a keresztény liturgiában az Úr megjelenését ünnepli, különös hangsúlyt fektetve Jézus keresztelkedésére a Jordán folyóban. A vízkereszt alkalmával sok helyen vízszentelésre kerül sor, ahol a hívők vízzel áldják meg egymást, a házukat vagy akár az állataikat, mint a keresztény hagyomány egyik jellegzetes részlete.

Tartozik hozzá egy másik régi szokás: a legtöbben ezen a napon "bontják le" a karácsonyfát, ezzel véglegesen elbúcsúztatva az óévet, és megkezdve az újat. Ezen a napon véget ér a karácsonyi időszak a keresztény naptárban, és megkezdődik a farsangi. Azonban arra most is alaposan oda kell figyelni, hogy az elmúlt karácsonyi ünnep egyik főszereplőjével, az immár csupaszt fenyőfával pontosan mi legyen - mert csak úgy kitenni az utcára kimondottan környezetszennyező. Megkértük a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) munkatársait, hogy segítsenek tisztán látni a kérdésben.

Több, mint félmillió fa kerül utcára

Mint a Pénzcentrum megtudta, a karácsonyi ünnepek után több mint félmillió levitézlett fenyőfát tesznek ki az utcára - ami, ha abból indulunk ki, hogy az országban nagyjából négymillió háztartás van, azt jelenti, hogy a magyarok jó része egyáltalán nem is vásárol karácsonyfát.

Becsléseink szerint évente mintegy 500-600 000 tűlevelű kerül ki a fővárosi utcákra, ezt a mennyiséget kell begyűjteni, illetve hasznosításukat megoldani

 - írta a Pénzcentrumnak küldött válaszában a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. sajtóosztálya. Az is kiderült, hogy egy külön osztály törődik a levitézlett fenyőfák begyűjtésével, amelynek természetesen szezonja van, hogy mikor kezdik el kitenni az emberek.

Brutális bírságot kaphatunk a nyakunkba

Azt azonban kevesen tudják, hogy szabálysértést követünk el abban az esetben, ha nem a kijelölt helyre tesszük a fenyőfát. Ennek összegét a helyileg illetékes jegyző állapítja meg, de az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva

a bírság akár több tízezer forintos is lehet, ha így szennyezzük a környezetet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közterületekre nem megfelelő módon történő kihelyezéssel a lakos közterület-szennyezési szabálysértést követ el, amelyet a hatóság, az önkormányzat jegyzője, vagy a közterület-felügyelet szankcionálhat. A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió tapasztalatai szerint Vízkeresztet, január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely általában egy-másfél hónapig tart. A lakos bármikor helyezi is ki a fenyőfát, akár közvetlenül az ünnepeket, akár a „fenyőfa-dömpinget” követően - a kommunális hulladékgyűjtő tartályok mellé az ürítés napján, vagy a 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére téve - annak elszállítását elvégezzük

- tették hozzá az FKF részéről. De természetesen azt is megtudtuk, hogy mire kell odafigyelnünk még azelőtt is, hogy a karácsonyfát kihelyezzük: főszabályként érdemes tudni, hogy tényleg csak lecsupaszított fát tegyünk ki a kijelölt helyre.

A fák kihelyezésekor figyelni kell arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos-, a kerékpár-, illetve a gépjárműforgalmat. Kérjük, hogy munkatársainak védelme, a nagy értékű célgépek biztonságos működése, továbbá a környezetbarát hasznosítás érdekében a kiszolgált tűlevelűekről a kihelyezést megelőzően a díszeket, a csillagszórókat, a szaloncukor-kampókat, és elsősorban a talpakat távolítsák el. Továbbá kérjük a budapestieket, hogy a fenti két kihelyezési megoldás egyikét válasszák, és semmiképpen se dobják el fájukat a közterületeken, parkokban, játszótereken, ezzel mások biztonságát és a főváros közterületi rendjét és tisztaságát veszélyeztetve

- írta az FKF sajtóosztálya.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?