Dangerous power of nature. Gloomy sky over field

Kegyetlen ítéletidő csap le az országra: kiadták a másodfokú riasztást

2023. május 17. 07:30

Széllökés, felgőszakadás, zivatar miatt adott ki több vármegyére figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.  Többnyire felhős idő várható, inkább csak rövidebb időre süthet ki a nap. Többfelé számíthatunk időszakos esőre, záporesőre, zivatarra, amelyet akár felhőszakadás is kísérhet. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon, majd késő délutántól már északkeleten is erős lesz, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet az Északnyugat-Dunántúlon csupán 11, 15, másutt általában 18 és 23 fok között alakul. Késő estére 10 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Hajnalban, reggel kelet felől sodródhatnak be intenzívebb záporok mellett zivataros gócok. A kísérőjelenség főleg intenzív csapadék formájában várható (> 20-30 mm, lokálisan ennél több is lezúdulhat), emellett jégeső (1-2 cm), és néhol viharos szél (> 60 km/h) is lehet. Szerdán főként a keleti térségben és a középső országrészben várhatók nagyobb számban zivatarok, amelyek akár villámárvizeket is okozhatnak. Heves zivatarok mindkét nap előfordulhatnak erősen viharos szél és nagyobb méretű jég kíséretében.

Az egyre nagyobb területen megerősödő északi, északnyugati szelet az Észak-Dunántúlon 60-80 km/h közötti viharos lökések kísérik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem