Dér Zsolt szövetségi kapitány szerint nagy kihívásokat rejtő a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny kedden bemutatott útvonala
A vákuumcsomagolás napjaink egyik legmodernebb frissen tartási eljárása, nemcsak a profi séfek körében, hanem a háztartásokban is. A technológiának köszönhetően a kolbászok, felvágottak tárolási ideje akár 2-4 napról 2-5 hétre, a kemény sajtóké pedig 2-3 hétről 4-10 hétre is növelhető. Az oxigénmentes környezet meggátolja a termékek romlását, de mivel az oxidációs reakciók sebessége a hőmérséklettől is függ, a vákuumcsomagolt élelmiszerek hűtött, 0 és +4 C közötti tárolása javasolt.
A legfrissebb kutatások szerint egy átlagos hazai háztartásban fejenként évente 65 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik. Ez nagyjából 45 ezer forint egy főre jutó veszteség éves szinten. A pazarlás főbb okai között szerepel a tudatosság hiánya, a túl sok élelmiszer vásárlása és elkészítése, valamint a rossz hűtési szokások is.
Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője arról beszélt, az élelmiszerek megromlásáért az azokban lejátszódó káros oxidációs folyamatok a felelősek. A teljesség igénye nélkül a zsírok oxidációja, a vitamintartalom csökkenése, az aminosavak lebomlása vagy az illóolajok és festékanyagok károsodása mind a táp- és élvezeti érték csökkenéséhez vezethet.
„Ez ma már könnyen megelőzhető nemcsak a legnevesebb éttermekben, hanem otthonainkban is. Az élelmiszerek kémiai folyamatok következtében történő minőségromlása ugyanis jelentősen lassítható a csomagoláson belüli oxigén mennyiségének csökkentésével. Ezt vákuumcsomagolással érhetjük el, a vákuumozó készülék tehát korántsem nem múló divat, hanem a háztartások nélkülözhetetlen eszközévé válhat” – magyarázta Magyar Kálmán, az AMCO Csomagolástechnikai és Konzultációs Kft. ügyvezetője.
A húsok, a tejtermékek és a tészták is tovább elállnak
A szakértő kérdésre válaszolva arról beszélt, a vákuumcsomagolás az élelmiszeriparon belül leginkább a húsok, húskészítmények, baromfitermékek, a tejtermékek közül a sajtok és a tejpor, őrölt kávé, valamint töltött, nyers tésztafélék tárolására alkalmas.
A kereskedelmi forgalomra szánt termékeket vákuumcsomagolással gázzáró burkolatba helyezik, a csomagolóeszközben légritkított teret hoznak létre, majd a burkolatot légmentesen lezárják. A gyakorlatban a levegő nyomását 0,1 bar alá csökkentik a csomagolóeszközben, ami elegendő ahhoz, hogy az aerob mikroorganizmusok tevékenysége megfelelő mértékben lelassuljon, és az oxidációs jelenségek is mérséklődnek.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ugyanezt a folyamatot a háztartásban is el tudjuk végezni kisebb gépekkel. Arra viszont minden esetben nagyon kell figyelni, hogy az mivel az oxidációs reakciók sebessége a hőmérséklettől is függ, a vákuumcsomagolt termékek hűtött, 0 és +4 C közötti tárolása indokolt. Magyar Kálmán példákat is említett arra vonatkozóan, mennyivel növelhető vákuumcsomagolással egy-egy élelmiszer tartóssága: környezettől, alapanyagtól és összetételtől függően
- a nyers vörös húsoké 2-4 napról akár 5-8 napra,
- a nyers könnyű baromfiké 4-7 napról akár 16-21 napra,
- a kolbászoké, felvágottaké 2-4 napról akár 2-5 hétre,
- a kemény sajtoké 2-3 hétről akár 4-10 hétre,
- a friss tésztáké pedig 1-2 hétről akár 3-4 hétre is emelkedhet.
Ízletes főzési eljárás a szuvidálás
A vákuumcsomagolást a sous-vide ételek elkészítésénél is használják, amely egy olyan főzési eljárás, mely során a légmentesen lezárt vákuumtasakban lévő ételt vízfürdőbe helyezzük és ott állandó alacsony főzési hőmérsékleten tartva elkészítjük. A tasakba helyezett hozzávalókat vákuummal zárjuk le.
Ezzel a főzési eljárással elkészített élelmiszer ízletes és omlós lesz anélkül, hogy veszítene eredeti színéből, tápanyagából és textúrájából, és még csak profi, nagy tudású séfnek sem kell hozzá lenni. Az alacsony hőmérsékletű főzésnek hála ráadásul az energiafogyasztást is csökkentheti.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







