Február közepén jelentős sztratoszférikus felmelegedés várható, amely meggyengítheti a sarki örvényt, és alapvetően átalakíthatja az északi félteke időjárását.
Közzétették az idei családi pótlék utalásainak pontos napjait. A pontos dátumok ismeretében már csak egyet kell aludnia a jogosult családoknak, hogy kézhez kapják az első (januári) összeget. A Pénzcentrum most összeszedte, hogy melyik napokon várhatják az utalást a következő hónapokban, ileltve minden egyebet, amit az idei támogatásról tudni érdemes.
Az állam havi rendszerességgel hozzájárul a gyermekek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az úgynevezett nevelési ellátás vagy iskoláztatási támogatás, azaz a családi pótlék formájában. Erre a fajta ellátásra a gyakorlatban mindenki jogosult, aki gyermeket nevel: nem szükséges semmiféle előzetes feltételnek megfelelni azonkívül, hogy a saját háztartásunkban neveljük a gyermeket. Az igénylő lehet a vér szerinti szülő, a nevelőszülő, a gyám, vagy akár az a személy is, akihez a gyermeket átmenetileg helyezték.
Az állam havi rendszerességgel hozzájárul a gyermekek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az úgynevezett nevelési ellátás vagy iskoláztatási támogatás, azaz a családi pótlék formájában. Erre a fajta ellátásra a gyakorlatban mindenki jogosult, aki gyermeket nevel: nem szükséges semmiféle előzetes feltételnek megfelelni azonkívül, hogy a saját háztartásunkban neveljük a gyermeket. Az igénylő lehet a vér szerinti szülő, a nevelőszülő, a gyám, vagy akár az a személy is, akihez a gyermeket átmenetileg helyezték.
A nevelési támogatás a kisgyermekek, a bölcsődébe, óvodába járok után jár, míg az iskoláztatási támogatás a tanköteles korba tartozó, azaz általános iskolás és középiskolás gyerekek után fizeti az állam. A szabályok szerint
- az 1 gyermeket nevelő családok 12 200 forintot,
- az 1 gyermeket nevelő egyedülálló szülő 13 700 forintot,
- a 2 gyermeket nevelő család gyermekenként 13 300 forintot, összesen 26 600 forintot,
- a 2 gyermeket nevelő egyedülálló szülő gyermekenként 14 800 forintot, összesen 29 600 forintot,
- a 3 vagy több gyermeket nevelő család gyermekenként 16 ezer forintot, azaz minimum 48 ezer forintot,
- a 3 vagy több gyermeket nevelő egyedülálló szülő gyermekenként 17 ezer, azaz minimum 51 ezer forintot kap.
A családi pótlék összege már 2008 óta nem emelkedett, az árak viszont jelentősen emelkedtek azóta: csak 2021. november és 2022. novembere között 22,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak átlagosan.
Mikor utalják 2023-ban a családi pótlékot?
A családi pótlék utalás 2023 dátumairól érdemes elmondani első körben, hogy a juttatás banki jóváírása után általában egy napot kell várni rá. Míg, ha postai kifizetést kértünk, akkor a családi pótlék összegére akár 3-5 napot is várhatunk.
Na de nézzük, hogy mikor van a családi pótlék utalás hivatalos időpontjai 2023-ban:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- 2023. januári családi pótlék: 2023. február 2. (csütörtök)
- 2023. február családi pótlék: 2023. március 2. (csütörtök)
- 2023. március családi pótlék: 2023. április 4. (kedd)
- 2023. április családi pótlék: 2023. május 3. (szerda)
- 2023. május családi pótlék: 2023. június 2. (péntek)
- 2023. június családi pótlék: 2023. július 4. (kedd)
- 2023. július családi pótlék: 2023. augusztus 2. (szerda)
- 2023. augusztus családi pótlék: 2023. augusztus 25. (péntek)
- 2023. szeptember családi pótlék: 2023. október 3. (kedd)
- 2023. október családi pótlék: 2023. november 3. (péntek)
- 2023. november családi pótlék: 2023. december 4. (hétfő)
- 2023. december családi pótlék: 2024. január 3. (szerda)
Hogyan igényelhető a családi pótlék 2023-ban?
Ahogyan azt már fent is írtuk a családi pótlékot bármely szülő vagy gyám igényelheti 2023-ban, az egyetlen feltétel, hogy gyermeket neveljen. Ráadásul álláskeresőként is igényelhetjük, akkor is ha munkanélküli segélyt kapunk. Azonban attól még, hogy minden szülőnek alanyi jogon jár a támogatás minden esetben igényelni kell azt.
A családi pótlékot 2023-ban háromféleképpen igényelhetjük: személyesen, online és postai úton. Ha online szeretnénk igényelni, akkor azt a Magyar Államkincstár aloldalán tehetjük meg Kérelem családi pótlék megállapítására nyomtatvány címszó alatt. Ez talán a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldás, azonban ehhez mindenképpen szükséges, hogy ügyfélkapus regisztrációval rendelkezzünk.
Ha személyesen szeretnénk benyújtani az igénylést, akkor a magyarorszag.hu-ról vagy a Magyar Államkincstár oldaláról tudjuk letölteni a nyomtatványt, amit kitöltve bármelyik budapesti vagy megyei kormányhivatal ügyfélszolgálatán, vagy a kormányablakok egyikén le tudunk adni a személyes okmányok és igazolások másolatával. Ugyanezeket a dokumentumokat postán is elküldhetjük, a Magyar Államkincstár, 1919 címre.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







