Mocselini Rudolf rendezvényszervező szerint a város által diktált feltételek ellehetetlenítették a külső szervezők munkáját.

Meredeken emelkednek a menzatarifák: akár 20 százalékkal is többet fizethetnek mostantól a szülők
Július elsejével megszűnt a koronavírus-veszélyhelyzet, véget ért a közszolgáltatási díjak emelésének tilalma, beindultak országszerte a drágítások a közétkeztetésben.
Két és fél év után ismét árat emelhetnek a közétkeztető cégek, és ezt csaknem mindenhol meg is teszik: meredeken emelkednek a menzatarifák. A Magyar Közétkeztetők Szövetsége már tavaly év végén úgy kalkulált, hogy idén 30–40 százalékos drágulás lenne indokolt. Persze ilyen mértékű hirtelen áremelésbe csak kevés önkormányzat megy bele, de azért +15-20 százalékkal a legtöbb helyen számolni kell - írja a hvg.hu. Az új összegek azonban még így is nagyon messze vannak attól, hogy a veszteségek mérséklésén túl bármire is menjenek velük a társaságok, újabb drágításra lehet szükség.
Vannak persze olyan önkormányzatok is, amelyek jelentős összeggel szállnak be a magáncégek finanszírozásába. Debrecenben például a díjak negyedét magára vállalta a város, Nagykanizsán pedig összesen 250 millió forinttal tolták meg a szolgáltató vállalkozást - írja a lap.
A rezsiköltségek felszökése senkit sem kímél, de a menzacégeknél különösen durva idők jönnek, hiszen ők eddig sem tartoztak bele a rezsicsökkentettek körébe, és a jövőben is a rendes, nem lakossági piaci árat kell kinyögniük az energiáért.
Az áremelések hátterében elsősorban az alapanyagok növekvő ára áll: az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint augusztus második hetében 88 százalékkal kellett többet fizetni az étkezési búza tonnájáért, mint egy évvel korábban. Nem is csoda, hogy az Agrárszektornak nyilatkozó gabonaipari szakember drámai lisztdrágulásra számít, miután az idei búzatermés 25 százalékkal múlta alul a tavalyit, és a termény minősége is csak közepesnek mondható, mert sok búza egyszerűen megsült a saját kalászában.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
MTI Fotó: Illyés Tibor
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


