Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
Gázspray, bilincs is lesz az iskolarendőröknél: csak egy párhetes tanfolyamot kell elvégezniük
Pár hetes képzés után szeptemberben munkába állhatnak az iskolarendőrök. A munka betöltésének nem lesz feltétele a rendőri előképzettség, középfokú végzettséggel rendelkező személyek is jelentkezhetnek.
A tanév megkezdése előtt, várhatóan augusztusban tartják majd a leendő iskolaőrök néhány hetes képzését, mondta a köznevelésért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek. Maruzsa Zoltán hozzátette: a "tanfolyamon rendészeti, valamint pedagógiai és pszichológiai tudnivalókkal vértezik fel az őröket, akiknek az elsajátított ismeretekből le is kell vizsgázni." A munka betöltésének nem lesz feltétele a rendőri előképzettség, középfokú végzettséggel rendelkező személyek is jelentkezhetnek.
- mondta az államtitkár. Maruzsa tájékoztatása szerint a rendész "kizárólag az iskola területén történő rendbontások esetén avatkozhat be, de nemcsak akkor, ha valamelyik diák pedagógust bántalmaz, hanem akkor is, ha a tanulók esetleg egymással verekszenek, illetve egy erőszakos szülő lép fel agresszíven egy tanulóval vagy egy nevelővel szemben." Hozzátette: természetesen lőfegyvere nem lehet az iskolarendőrnek, de "szükség esetén bilincselhet, illetve használhat gázsprayt és gumibotot, de nyilván csak akkor, ha valóban indokolt a helyzet, a szükségesség és arányosság elvének megfelelően."
Az államtitkár szerint nagyjából ötszáz iskolában lesz szükség őrökre, az intézményi igények felmérése és ennek egyeztetése még folyamatban van. "Az biztos, hogy ahol az iskola nem kéri, oda nem fognak őrt vezényelni az intézmény és a tantestület akarata ellenére," jelentette ki Maruzsa.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
Hivatalos a fordulat: Zelenszkij aláírta a törvényt, fontos változás jöhet a kárpátaljai magyaroknak
Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Franciaország lángokban: több száz iskola zárva, egyre durvább politikai válsággal kell szembenéznie
Hetek óta tartanak a diáktüntetések Franciaországban, és az eredetileg iskolai problémák miatt kirobbant tiltakozás mára országos politikai válsággá szélesedett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







