Megmutatjuk, mire lehet elég a 100 ezer forintos támogatás alsóban, és miért fogyhat el pillanatok alatt egy középiskolásnál.
Rengeteg tanári állás betöltetlen ma Magyarországon: van olyan intézmény, amely gyakorlatilag egy komplett tanári kart venne fel még a tanévkezdés előtt. Számos iskola már csak úgy hirdet, hogy bármilyen szakos tanárok jelentkezését várják.
Hatalmas erőforráshiánnyal küszködik több magyar iskola is: a 24.hu megnézte, hány tanári állás betöltetlen az országban: a Közigálláson, a közszféra állásportálján pénteken a tanár szóra 2783, a tanítóra pedig 879 találat jött ki - utóbbi esetében gyakran egy hirdetésben több embert is keresnek. Ez a portál szerint több mint 3600 üres álláshelyet jelent.
Például a budapesti XVIII. kerület Bókay Árpád Általános Iskolában főiskolát végzett, bármely szakos tanárt keresnek. Így van a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolában: "bármely szakost tanár" címszó alatt keresnek pedagógust, a pályázati feltételeket nem szűkítik tovább, főiskolát végzett tanárra lenne szükségük. Ezen két intézmény mellett még a pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskolát, illetve a Borsod megyei Vajdácska általános iskoláját is említik - a többi, bármely szakos tanárt kereső hirdetést áttekerték.
Megnézték azt is, hogy melyik intézményekben van a legnagyobb munkaerőhiány: a Borsod megyei Hernádvécsén jelenleg három tanítón kívül matematika-bármi, biológia-földrajz, testnevelés-bármi, rajz-bármi és angol-bármi szakos pedagógusok jelentkezését is várják. A törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola gyakorlatilag egy komplett tanári kart keres:
11 tanárt pedig a Fejér megyei Ercsin található Eötvös József Általános Iskola venne fel azonnal.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kiderült, hogy az egyes intézmények földrajzi elhelyezkedése gyakorlatilag nem számít: ugyanúgy hiánnyal küszkodnek a fővárosi iskolák, mint a vidéken, vagy a megyeszékhelyeken működő intézmények.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







