11 °C Budapest

Tízezreket kaphatnak a nyugdíjasok karácsonykor: mutatjuk, hol adják

2019. december 19. 05:47

A fővárosi önkormányzatok egész évben támogatják a rászorulók családokat és időseket, viszont az év végéhez és a karácsonyi ünnepekhez közeledve még nagyobb figyelmet fordítanak erre. Lapunk megkeresésére a III., IV., V., VI., VII., XIV., XV., XVI., XXI., XXII., és XXIII. kerületi hivatalok árultál el, mivel segítik a karácsonyi időszakban az időseket, rászorulókat. Vannak önkormányzatok, ahol ételosztással, fenyőadománnyal, csomagokkal, más helyeken pénzbeli támogatással, vagy élelmiszer utalvánnyal igyakeznek segíteni, de nem ritka a fűtéstámogatás sem.

Lapunk megkeresésére számos budapesti kerület adott választ, hogyan segíti a rászorulókat, időseket. A karácsonyi időszak minden évben kiemelt jelentőségű, hiszen ilyenkor a családok kiadásai jóval nagyobbak, mint az év más szakaszaiban. Mutatjuk, melyik kerület hogyan készül az ünnepekre.

III.

A III. kerületi, óbudai önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a szociálisan rászorult családok megsegítésére, így olyan gyermekvédelmi és családtámogatási rendszert alakított ki, melyet egész évben igénybe vehetnek a rászorulók. A támogatások közül az egyik legnépszerűbb a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, de nem csak a családok részesülhetnek szociális alapon soron kívül támogatásban: a rendkívüli családvédelmi támogatás a rendkívüli élethelyzetbe került gyermeket nem nevelő családnak is nyújtható, ha megfelel a feltételeknek.

A nyugdíjasokra gondolva, amennyiben a család minden tagja öregségi nyugdíjban részesül és az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg 74100 forintot, illetve egyedül élő nyugdíjas esetében a 88350 forintot, jogosultak a lakosok a támogatásra.

KATT! Válogass a legjobb személyi hitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A karácsonyi ünnep közeledtével az önkormányzat egyszeri 10 ezer forintos támogatást nyújt azon gyermekek családjainak, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak. Azok pedig, akik részére óbudai jövedelempótló támogatást folyósít az önkormányzat, karácsonyi segélyben részesülnek.

IV.

A IV. kerületi, újpesti önkormányzat kérdésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy a szociálisan rászorulók részére karácsony idején soron kívüli támogatást biztosít. Akik az év folyamán részesültek települési támogatásban, illetve alacsony jövedelemmel rendelkeznek vásárlási utalvány formájában számíthatnak támogatásra. A jogosultakat az önkormányzat levélben értesítette.

A nagycsaládosok karácsony előtt külön támogatásban is részesülnek ők utalványt, könyvet és izzócsomagot vehetnek át a Hivatal Szociális Osztályán.

V.

Az V. kerületi, belvárosi önkormányzat többféle támogatást is nyújt a karácsonyi időszakban, és azon túl is. Kifejezetten az ünnepek idején karácsonyi támogatásra jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, illetve a nevelési támogatásban részesülők, melynek összege 15 ezer forint gyermekenként. Az ő számukra időszaki támogatást (karácsony, húsvét, tanévkezdés idején) is nyújt az önkormányzat, melynek összege 10 ezer forint gyermekenként.

A nyugdíjasok, nagycsaládosok, fogyatékkal élő gyermeket nevelők, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, nevelési támogatásban, jövedelempótló támogatásban, egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásában vagy időskorúak járadékában részesülők jogosultak még kedvezményes fenyőfavásárra ajándék szaloncukorral.

Karácsonyi csomagra számíthatnak a 90. életévüket betöltött szépkorúak, illetve az Egyesített Szociális Intézmény idős klubjainak tagjai. Karácsonykor ugyanúgy igénybe veheti minden bejelentett lakcímmel rendelkező a kedvezményes élelmiszervásárlást szociális alapon.
A fűtéstámogatásra is szükség lehet, és nem csak az ünnepi időszakban, ezt november 1-től március 31-ig vehetik igénybe többek között nyugellátásra jogosultak, baleseti, rehabilitációs, rokkantsági vagy egészségkárosodási járadékot kapók, ápolási díjban, gyodban részesülők.

VI.

A VI. kerületi, terézvárosi önkormányzat is karácsonyi támogatást nyújt azon családoknak, valamint egyedül élő lakosoknak, akik az adott év december első napján ápolási támogatásra vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultként vannak nyilvántartva. A juttatás összege 15 ezer forint.

Az idősekről sem feledkezik meg az önkormányzat: minden 62. életévét betöltött terézvárosinak karácsonyi csomagot ajándékoz, melyet a hivatal munkatársai házhoz visznek az időseknek. Ez idén 8 ezer csomagot jelent.

Ezen felül az önkormányzat további 650 karácsonyi csomagot juttat el szociális intézményeknek és egyházi közösségeknek, ahol rászorultsági alapon döntenek azok elosztásáról.

VII.

A VII. kerületi, erzsébetvárosi önkormányzat idén karácsonykor ajándékcsomaggal kedveskedik 12500 idősebb lakójának. A hivatal tájékoztatása szerint az ajándékcsomagok átadása már megkezdődött és december 17-ig fog befejeződni.

Ezen túlmenően az Erzsébet kártyával rendelkezők között 3000 fenyőfa kerül kiosztásra december 16 és 18 között. Az önkormányzat különös figyelmet fordít a krízishelyzetben lévők, ezen belül a fűtetlen lakásban élők segítésére. A testület "Szociális kerekasztala" is összeült annak érdekében, hogy az érintett helyi intézmények, civil és karitatív szervezetek megosszák egymással azokat az információkat, amivel a tél hidegek és az ünnepek alatt is fokozottan segíteni tudják a rászorulókat.

XIII.

Budapest XIII. kerületében karácsony alkalmából a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő közel 500 család 10 ezer forint értékű támogatást kap. A gyógyszer támogatásban részesülő 1416 fő a 10 ezer forintos segítséget pénzbeli utalás formájában kapja meg. Ugyancsak hasonló támogatásban részesül 1198 fő, akik a lakhatási támogatottak és az 53 fő ápolási támogatott. A Szociális Kerekasztal civil, egyházi tagok által javasolt 3000 fő és a szociális szolgáltatásban részesülők, akik nem kapnak pénzbeli támogatást, 10 ezer forintos ajándékutalványt kapnak. 

2019-ben a köznevelési intézménybe járó gyermekek részére édesség ajándékcsomagot ad a XIII. kerület.

XIV.

A XIV. kerületi, zuglói önkormányzat elmondta lapunk kérdésére, hogy idén is törekszenek arra, hogy tovább bővítsék a támogatások körét a "Gondoskodó Zugló" jelszavának eleget téve. Az önkormányzat időszakos támogatást nyújt a fűtési szezonban havi 6 ezer forintot február végéig, márciusban pedig 3 ezer forintot, melyet főként a nyugdíj valamit rokkantsági ellátást kapók vehetnek igénybe.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az időseket külön is támogatják év végén egyszeri 5 ezer forinttal, amennyiben a kérelmező jövedelme nem több 150 ezer forintnál, ezen túl pályázni is lehetett külön támogatásra.

A Szociális Bizottság idén nagyjából 150 gyermeknek szervezett Mikulásünnepséget december 6-án, és a szociálisan rászoruló, mintegy 1800 család kap karácsonyi csomagot idén december 12 és 19-e között.

XV.

A XV. kerületi önkormányzat a rászorulókat egész évben támogatja, viszont karácsony közeledtével a kerületi nyugdíjas lakosságnak még 10 ezer forint támogatást nyújt, ha az egy főre jutó havi jövedelem nem több 128 ezer forintnál. A kérelmek benyújtásának a határideje november 30. volt, és 2300 fő kapja meg ezt a támogatást még december 24-e előtt.

Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Önkormányzatához rendkívüli települési támogatási kérelmet is be lehetett még nyújtani december elején, valamint rendkívüli esetben élelmiszervásárlásra jogosító utalvány ítélhető meg a rászorulóknak az ünnepek előtt. Még karácsony előtt 300 darab tartós élelmiszercsomag kerül majd szétosztásra a nappali ellátásban lévő fogyatékkal élő gondozottjainak, valamint a legnehezebb szociális helyzetben lévő kerületi lakosoknak.

XVI.

A XVI. kerületi Önkormányzat lapunk kérdésére elmondta, bár nem köthető kizárólag a karácsonyi időszakhoz, a települési támogatást igénylők száma megsokszorozódik az év vége közeledtével. Ezt a támogatást a jogosultsági feltételek fennállása esetén bárki igénybe veheti, igénylésének egy főre jutó jövedelemhatára családban élők esetében 42750 forint, egyedülállók esetében 57 ezer forint. A támogatás igényelhető egyrészt váratlanul kialakult rendkívüli élethelyzetre tekintettel, de télen jellemzően a megnövekedett rezsiköltségekhez való hozzájárulásként kérelmezik a kerület lakosai az ellátást.

E támogatási forma természetbeni ellátásként tűzifa formájában is igényelhető.

Az önkormány karácsonykor külön gondol az idősekre és rászorulókra is: több mint 2000 nyugdíjas és a rászoruló család részesülhet minden évben élelmiszereket, édességeket, apró, de hasznos ajándékokat tartalmazó ajándékcsomagban.

XXI.

A XXI. kerületi, csepeli önkormányzat karácsony közeledtével fenyőfaadománnyal enyhíti a nehézsorsú családok ünnepi kiadások miatti terheit. Ennek keretében összesen 750 darab fenyőfa és 750 darab félkilós kiszerelésű szaloncukor kerül kiosztásra 2019. december 16-án. A kedvezményezettek az önkormányzati fenntartású Humán Szolgáltatások Igazgatósága ügyfelei, akik szociális és gyermekjóléti - gyermekvédelmi ellátásban részesülnek.

A csepeli önkormányzat ezen kívül minden év végén 4400 zsák krumplit és 4400 zsák almát oszt ki a csepeli lakosoknak. Az osztás keretében a lakosok idén összesen 22 tonna krumplit és 12 tonna almát vihettek haza. A Humán Szolgáltatások Igazgatósága, valamint a szintén az önkormányzat által működtetett csepeli Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai által - az ünnepek közeledtével - tűzifa osztásra is sor kerül azoknak, akik szociális rászorultságuk miatt igényeltek az intézménynél.

Évente négy alkalommal tartós élelmiszert is osztanak Csepelen, ebből egyszer karácsony előtt, idén kilencven csomag kiosztására kerül sor.

Szintén önkormányzatunk támogatásával immáron nyolc éve, hogy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ételosztást tart a rászorulóknak a karácsony előtti napokban. Erre az idei évben meghosszabbított időtartamban, 2019. december 16-22. között kerül sor.

Ehhez kapcsolódik, hogy a csepeli önkormányzat nyolcadik alkalommal rendezte meg november 23-án a Szent Erzsébet Jótékonysági Bált. A belépő és a pártfogói jegyek árából, valamint az egyéb felajánlásokból ebben az évben közel 1,5 millió forintot sikerült összegyűjteni a rászorulók számára. Az összegyűlt összegből karácsony előtt (idén dec. 21.-én) 120 kisgyerek ünnepeit tehetik boldogabbá, játékok, ruhaneműk adományozásával.

XXII.

A XXII. kerületi, budafok-tétényi önkormányzat a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve segíti évről évre a kerületi rászoruló családokat. A Szeretetszolgálat 2008 óta pedig az önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás keretében a téli krízisidőszakban (novembertől-áprilisig) naponta oszt ételt és látja el forró itallal a hajléktalanokat, rászorulókat.

Karácsonyt megelőzően Budafok -Tétény Önkormányzata támogatásával a Szociális Szolgálat 22. és a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ több, mint száz fenyőfát oszt szét a szükségben élő családok között.

A Szociális Ellátási Csoport további támogatásokat is biztosít: a szilárd tüzelőanyaggal (fa, szén, PB-gázpalack) fűtő ügyfelek részére téli tüzelőtámogatást tudnak megállapítani a háztartás részére egy naptári évben egy alkalommal, 25 ezer forint összegben, valamint a lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásokra többek között a lakás fűtéséhez - gázfogyasztás, távhőszolgáltatás - rendszeres települési támogatás igényelhető, melyet az önkormányzat egy évre állapít meg, és megújítható.

Emellett rendkívüli települési támogatás állapítható meg igazolással alátámasztott, nem várt többletkiadás keletkezése esetén, így különösen szélsőséges időjárási viszonyokhoz, kapcsolódó kiadásokhoz való hozzájárulás céljából. Ennek összege évi maximum 36 ezer forint lehet.

XXXIII.

A XXXIII. kerületi, soroksári önkormányzat karácsonyi élelmiszercsomagot juttat azoknak, akik kérelmezik és a családban az egy főre jutó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 350 százalékát, vagy 99750 forintot. (Egyedül élő, illetve gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a 114 ezer forintot.) Ennek igénylése viszont november 2-án lezárult.

Az időseket települési támogatással segítik, melynek mértéke évente 10 ezer forint lehet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem