A harmincas korosztály továbbra is a hazai lakáspiac legaktívabb szereplője, de az idősebb vásárlók sem szorultak háttérbe.
Jelentősen megnőtt a bankszámlára utalt nyugdíjak és egyéb családi juttatások aránya. Az állam százmilliókat spórolt a postaköltségeken.
Az elektronikus utalások elterjedése öt
év alatt 1,8 milliárd forint megtakarítást hozott a Magyar Államkincstár közlése szerint - írja a Világgazdaság. Tavaly csaknem 220 ezerrel, 15 százalékkal
kevesebb - mintegy 1,185 millió - megbízást kellett kiadni a Magyar
Postának a nyugdíjak kézbesítésére havonta, mint 2013-ban.
Tavaly a nyugdíjak több mint 60 százaléka már átutalással érkezett. Balogh László pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár a lapnak kifejtette: a készpénzforgalom fenntartása éves szinten mintegy 450 milliárd forintos társadalmi költséggel jár. Hozzátette, a folyamat öngerjesztő, hiszen aki elektronikusan utaltatja juttatásait, az vélhetően ilyen formában költi is el a pénzét - egyre többen ismerik fel ugyanis, hogy így időt és pénzt spórolnak, hiszen a készpénzfelvétellel szemben a kártyás vásárlás ingyenes, és sokszor kedvezménnyekkel is jár, ha valaki elektronikusan fizeti számláit.
Az MNB adatai szerint öt év alatt 13 százalékról 24,3 százalékra nőtt a
bankkártyás és egyéb elektronikus úton fizetett áruk, szolgáltatások
értéke, és csaknem megduplázódott - 24,3 százalékról 43,9 százalékra
emelkedett - a közüzemi számlák elektronikus formában történő
befizetése.
NEKED AJÁNLJUK
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
FRISS HÍREK
Több friss hír
09:16
Erről ne maradj le!
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
A magyar szabadság napja
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.
Nyugdíj legolvasottabb
3
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. június 30. 07:58

Pénzcentrum | 2026. június 30. 06:37

Agrárszektor | 2026. június 30. 08:17




