Eredményesen kezdték az évet a hazai önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak. Az összesített taglétszámban és a tagi és munkáltatói befizetésekben is jelentős előrelépést mutatott.
A munkaerőpiacra épp belépni készülő Z generációs fiatalok hosszabb jövőt jósolnak maguknak, mint a húszas-harmincas éveikben járó Y generáció tagjai. Az 1997 és azután születettek ötöde gondolja úgy, hogy több mint 85 évig él majd, míg az eggyel idősebb Y generációnak csupán a 17 százaléka gondolkozik hasonlóképp. A KSH adatai alapján a várható átlagos élettartam az elmúlt tíz év során két évvel növekedett, ami a Z generáció várakozásait támasztja alá. A hosszabb időskor azonban pénzügyileg is megterhelő lehet.
A munkaerőpiacra egy-két éven belül belépni készülő Z generációs fiatalok hosszabb életet jósolnak maguknak, mint az eggyel idősebb Y generáció - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb kutatásából. Az 1997-ben vagy azután született korosztály majdnem fele, 47 százaléka gondolja úgy, hogy több mint 75 éves koráig fog élni, 21 százalékuk szerint még 85 éves koruk után is számolhatják a születésnapokat, 9 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy a századik életévüket is betöltik majd.
A Z generációhoz képest rövidebb élethosszra számítanak az 1980-as évek és 1990-es évek közepe között született Y generáció tagjai. Ennek a korosztálynak csupán 37 százaléka véli úgy, hogy 75 éves kor fölött is élni fog, és mindössze 17 százalékuk gondolja, hogy megéri a 85 éves kort. Ebből a korosztályból 6,7 százalék gvéli úgy, hogy legalább a századik születésnapját megünnepli majd.
A hosszú életkor önmagában azonban nem elég, hogy ez beteljesedhessen. A nyugdíjkorhatár egyre inkább kitolódik, míg 2013-ban (egyes kivételektől eltekintve) 62 évesen mehettek nyugdíjba Magyarországon, ez a korhatár az azt követő években folyamatosan emelkedik majd a rendszer stabilitása érdekében.
Az OECD országok közötti 2017-es kutatás szerint az öregkori függőségi ráta a jelenlegi 28,5 százalékról 57,6 százalékra emelkedhet 2075-re, vagyis ennyivel nagyobb lesz az eltartottak aránya a gazdaságilag aktív népességhez képest. A függőségi ráta alacsonyan tartásához több gazdaságilag aktív állampolgárra lenne szükség. Jelen pillanatban azonban ez a nyugdíjkorhatár további emelésével oldható meg. Amennyiben a hazai lakosság szeretné elkerülni az élethosszig tartó munkát, és mégis szeretné biztosítani maga számára az anyagi gondoktól mentes időskort, elengedhetetlen, hogy minél előbb megkezdje az anyagi felkészülést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta el Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. "Az elöregedő korfa hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjhelyettesítési ráta, vagyis a várható nyugdíjjáradék és a visszavonulás előtti utolsó fizetés aránya a következő 30-40 évben, mire a Z generáció tagjai nyugdíjba mennek, várhatóan 70 százalékról 50-60 százalékra esik vissza. Nehéz időszak várhat azokra, akik nem kezdik el időben a felkészülést erre az időszakra. " - tette hozzá.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna