Az éves nyugdíjasinfláció várhatóan 18,5 százalék lesz, így a korábbi 15 százalékos emelést ki kell egészíteni. A matematikai sajátosságok miatt 3,1 százalékkal fogják kiegészíteni a...
A magyar idősek háromnegyede nem sportol rendszeresen, saját bevallásuk szerint az időhiány, a lustaság és a rossz egészségügyi állapot állnak ennek háttérében - derült ki egy friss kutatásból. Az 50 év feletti megkérdezettek kétharmada szerint nincs, vagy nem tud róla, hogy lenne kifejezetten idősek számára kialakított sportolási lehetőség a lakóhelye közelében. A felmérésből arra is fény derült, hogy az idősek 46 százaléka fogyaszt gyümölcsöt napi rendszerességgel, zöldséget viszont mindössze 31 százalékuk eszik minden nap, húst pedig csupán ötödük.
A megkérdezettek 24 százaléka állította, hogy sportol, további 42 százalék korábban végzett ilyen tevékenységet, de már felhagyott vele, a válaszadók 34 százaléka pedig soha nem is sportolt - derült ki a 4Life Direct megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból. A nem sportolás elsőszámú indoka az időhiány, a válaszadók 19 százaléka jelölte meg ezt, míg 17 százalékuk lustaságra hivatkozott. A válaszadók 14 százaléka egészségügyi állapota miatt nem végez ilyen tevékenységet. Azok az idősek, akik soha nem sportoltak leginkább (21 százalék) azzal magyarázzák ezt a döntésüket, hogy megítélésük szerint sport nélkül is eleget mozognak.
Mindössze a megkérdezettek harmada tud a lakóhelyéhez közel direkt idősek számára kialakított sportolási lehetőségről - ez az arány szignifikánsan magasabb a budapesti lakosok esetében (40 százalék), míg a községekben, falun élők kisebb arányban tudnak ilyenről (28 százalék). A válaszadók 19 százaléka szerint nincs ilyen típusú sportolási lehetőség a környékükön, a megkérdezettek közel fele pedig nem tud róla, hogy lenne ilyen lehetőség.
A megkérdezett 50 év felettiek túlnyomó többsége hetente többször is fogyaszt gabonaféléket, pékárut, tejtermékeket, gyümölcsöt, zöldséget és húst is. A napi szintű fogyasztásban a pékáruk állnak az első helyen, illetve minden második válaszadó naponta fogyaszt tejterméket és gyümölcsöt. Zöldség azonban már csak 31 százalékuk, hús pedig csak ötödük asztalára kerül minden nap. Az édesség kevésbé fogyasztott kategória, a válaszadók fele fogyaszt ilyesmit hetente többször is. Alkoholt önbevallás alapján ötödük fogyaszt hetente többször is, 5 százalék pedig naponta.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Kényszerű lépés előtt a Ryanair, megérzik az utasok is
- Bejelentés: megszűnik a Hegyi-Karabahi Köztársaság
- Kormányinfó ebédre - Megjött a nyugdíjbejelentés számokban
- Megszólalt a Honvédelmi Minisztérium a fővárosban látott Leopard ügyében
- MNB-igazgató: év végére 7-8 százalék közé lassul az infláció - előrejelzés
- Halál a vasúti átjáróban
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


