A csomagban 25 termék kapott helyet, a fürdőbombák és tusfürdők mellett testápoló, ajakradír, parfüm és még zokni is található benne.
Sok a kérdés a nyugdíjasoknak küldött tízezer forintos Erzsébet-utalványok körül. Sokan panaszkodnak, hogy kevesebb van a borítékban, míg a kormány szerint az érintettek nem nézik meg jól az utalványokat - írja az Magyar Nemzet.
Hétfő óta viszi ki a posta a kormány karácsonyi ajándékát, vagyis a tízezer forint értékű Erzsébet-utalványokat a nyugdíjasoknak. A sajtóbeszámolók szerint azonban többen is arra panaszkodnak, hogy nem az ígért tízezret, hanem annál kevesebbet kaptak.
Ezt azonban a kormány egyelőre az idősekre hárítja, szerintük az érintettek nem nézik meg jól a perforációnál összeillesztett szelvényeket, így lényegében ők nem veszik észre, hogy mennyit kaptak. Ezt viszont többen is cáfolják. A lap információi szerint a kormány a postától azt a tájékoztatást kapta, hogy az utalványok kézbesítése zavartalan, így minden nyugdíjas számíthat arra, hogy december 31-ig megkapja a küldeményeket.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







