Tovább mélyült a szakadék a magyarországi bérek és a nyugdíjak között, emiatt az idősek relatív jövedelmi helyzete folyamatosan romlik.
Ismét nő a önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma - írja a Magyar Nemzet és a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.
Az idei első negyedév végén ismét meghaladta az 1,15 milliót a tagok száma, vagyis, ha csak néhány száz fővel is, de bővült a taglétszám, ami azért nagy szó, mert 2008 szeptembere óta minden negyedévben csökkenést mértek. A munkáltatói befizetések a tavalyihoz hasonló szinten maradtak, az egyéni befizetések viszont csaknem nyolc százalékkal emelkedtek 2015 első három hónapjához képest, és az első negyedévben megközelítették a 14,5 milliárd forintot - olvasható a Világgazdaság keddi számában.
A Magyar Nemzet szerint ugyanakkor továbbra is gond, hogy egyre többen - az első negyedévben már a tagok egyharmada - nem tesznek eleget havi befizetési kötelezettségének.
Meghökkentő igazságra derült fény: ezért kapnak sokkal kisebb nyugdíjat a magyar nők, mint a férfiak
A nők átlagos keresete Magyarországon továbbra is elmarad a férfiakétól, ami hosszú távon a nyugdíjakban is jelentős különbségeket eredményezhet.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







