21 °C Budapest

Ördögűző, halottlátó: több milliót zsebelt be ezzel a módszerrel a csaló nő

MTI
2020. június 11. 12:31

Üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek egy tolna megyei nő ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak és jósnőnek kiadva másfél éven át abból élt, hogy áldozatai pénzét kicsalta - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A Kalocsai Járási Ügyészség által benyújtott vádirat szerint a nő az első, egy közösségi oldalon megismert áldozatától először kisebb összeget kért, hogy a pénzt oltárra helyezve kiűzze a gonoszt a sértettnek szerelmi csalódást okozó férfiból. Később azzal fenyegette, hogy ha nem fizet neki újabb összegeket, akkor az ördög rosszat fog tenni a családjával. A sértett a kapott útmutatásoknak megfelelően egy buszmegállóban egy "néma lánynak" - aki valójában a vádlott volt -

tíz alkalommal összesen több mint 1,2 millió forintot adott át.

A szintén közösségi oldalon megismert másik áldozatának pedig azt hazudta a vádlott, hogy már egy ideje figyelik, ezért el kell őt rejteni. Kérte, hogy a megbeszélt találkozóra a sértett az összes értéktárgyát vigye magával, majd a néhány napig a lakásán "rejtegetett" áldozata személyes adatait, okmányait megszerezte és a tudta nélkül mobiltelefonokat vásárolt.

A sértett férjét is felhívta, azzal, hogy a felesége náluk van, és csak akkor engedik szabadon, ha fizet. A fenyegetés hatására a férfi 394 ezer forintot utalt át a vádlottnak.

A nő 600 ezer forintot csalt ki harmadik, a buszon megismert áldozatától is, akinek azt ígérte, hogy összeismerteti egy halottlátóval, aki segít kideríteni tragikus körülmények között elhunyt fia halálának okát. Ezután felhívta áldozatát és halottlátóként bemutatkozva készpénzt, ékszereket kért a "közvetítőn" keresztül eljuttatni hozzá.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Miután a sértett - akinek 600 ezer forintjába került hiszékenysége - felismerte, hogy csalás áldozata lett, a vádlott is feljelentést tett az ismeretlen halottlátó ellen. Az ügyészség a más ügyben fogva lévő, büntetett előéletű vádlottra végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kéri.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 13:21
Elkészült a Forbes legújabb influenszerlistája. Volt némi átrendeződés a dobogósok között, és van né...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 12:24
Berobbant a személyi kölcsönök iránti kereslet 2024 első három hónapjában, csaknem 50%-kal nőtt a fo...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem