Lakástakarék nélkül durván le fognak rongyolódni a társasházak

2018. október 18. 09:00

Még a CSOK-ra amúgy esélyes, 18-49 év közötti korosztály sem ért egyet a lakástakarékok állami támogatásának beszüntetésével, sőt a konstrukciót még jobb megoldásnak is tartják, mint az otthonteremtési kedvezményt - derült ki a Ténygyár felméréséből. Eközben a társasházak aggódhatnak: a lakástakarékok támogatásának megvonásával az egyetlen lehetőséget is elveszítették, amellyel finanszírozni tudnák a felújításokat.

A megkérdezettek közel fele válaszolta azt, hogy vagy neki, vagy a családtagjának van LTP-s megtakarítása. A teljes lakosságnak közel hatoda fizetett a lakáskasszák valamelyikébe, az elmúlt 22 évben nagyjából 4 millió szerződés született. A válaszolók java kijelentette: indokoltnak tartja az állami támogatst a lakástakarékokra.

"Ki fogják végezni" a közös képviselőt

Az LTP volt az egyetlen lehetősége a társasházaknak arra, hogy összespórolják az esedékes felújítási munkálatok költségeit, most pedig még ezt is elvették - mondta a 24.hu-nak Kaplonyi György. A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke emlékeztetett: a társasházak 80-90 százaléka élt is a lehetőséggel, amely szerinte azonban most teljesen megszűnt: ugyanis úgy értelmezi, a konstrukció az állami támogatás nélkül lényegében értelmét vesztette.

A házak az LTP-kből fizették a liftek felújítását, a festéseket, a vakolat javítását, szinte minden olyan munkát, amit a közös területeken kellett elvégezni. Ha nem lett volna ltp, akkor ezek a munkák eltolódtak volna 3-4-5 évvel későbbre, és mivel közben is romlott volna a felújítandó terület állapota, összességében többe kerültek volna a munkák is - jegyezte meg. Amint az élő szerződések kifutnak, jelentősen romlani fog az épületek állapota, ez 4-5 év múlva jelenthet majd gondot.

Gondoljon bele annak a közös képviselőnek a helyzetébe, akit friss közgyűlési határozat alapján megbízott a háza, hogy kössön ltp-t, és már nem tudta ezt meglépni. Azt az illetőt most "ki fogják végezni"

- példálózott az elnök.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Új támogatási rendszert javasolnak

A szakmai szövetség vezetője egy javaslatot dolgozott ki, hogyan kaphatnának mégis állami segítséget. Felkerült a honlapjukra a javaslat, amelyet nyílt levélben juttattak el a lakástakarékok támogatásának megvonását kezdeményező Bánki Erik fideszes képviselőnek.

A rendszer alapja lehetne a társasházi lakások négyzetméter utáni havi befizetése, és működtethetné állami bank, vagy akár jegybanki alapítvány is. Ehhez jönne valamilyen formájú állami támogatás is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 8. 19:12
Úgy tűnik, hiába marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 13:0 arányban a Media1 cikke ny...
Bankmonitor  |  2024. május 8. 16:57
További két évvel meghosszabbítaná a kormány az új építésű lakásokra érvényes 5 százalékos áfát. Ala...
Holdblog  |  2024. május 8. 09:11
Újabb áldozatra vadászik az amerikai értékpapír-felügyelet, épp a Robinhood elleni pert készíti elő....
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem