16 °C Budapest

Érik az újabb krízis: 2019-ben már látni fogjuk az összeomlás első jeleit

2018. június 28. 10:30

Előbb utóbb biztosan lesz válság, ám ennek pontos időpontját nem lehet megmondani - hangzott el a Concorde Értékpapír Zrt. mai sajtótájékoztatóján. Szintén kérdés, hogy ezt mi fogja kirobbantani: természetesen a kibontakozó kereskedelmi háború nem kedvez a világgazdaságnak, ugyanakkor fontos látni, hogy olyan jelentős válsággóc, amely 10 éve a jelzáloghitelek terén kialakult, most nincsen.

Soha, senki nem nyerhet, ha így próbálja meg kezelni a konfliktusokat - ez történelmi tapasztalat

- szögezte le a nemrég kirobbant kereskedelmi háborúval kapcsolatban Jaksity György. A Concorde Értékpapír Zrt. alapítója hozzátette: ettől függetlenül mindig vannak olyan politikusok, akik arra számítanak, hogy mégsem ők lesznek majd a vesztes oldalon; ugyanakkor nincsen elméleti alapja annak, hogy az amerikai gazdaság helyzete valóban javulna az agresszív lépések nyomán.

Jaksity György szerint már az is meglepetés, hogy egyáltalán ekkorára hízott a kereskedelmi háború. Mint mondta, amennyiben tovább eszkalálódik a történet, akkor akár súlyosabb politikai következményei is lehetnek. Jaksity viszont azt is leszögezte, hogy amennyiben lényegi változás nem történik a későbbiekben, akkor a jelenlegi állapot akár évekig is elhúzódhat.

A válsággal kapcsolatban a Concorde alapítója elmondta, hogy

"nem lehet tudni, hogy pontosan mikor lesz krízis, az viszont biztos, hogy lesz, hiszen a fellendülési ciklus lassan a végére ér."

Mint emlékeztetett, a mostani a világ egyik leghosszabb, ugyanakkor a leggyengébb fellendülési szakasza. "Akár már az idei év végén, a jövő év elején előre jelezheti a tőzsde, hogy baj lesz, de ez egy pesszimistább forgatókönyv. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy most nincsen akkora válsággóc, mint 10 évvel ezelőtt a jelzáloghitel terén" - részletezte a helyzetet Jaksity György.

A fejlődő piacok már most is válságban vannak. Magyarország régiója azonban még relatíve jól áll

- tette hozzá az elhangzottakhoz Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatója.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mi lesz a forinttal?

Jelenleg a forint a legrosszabbul teljesítő feltörekvő devizák között van, hiszen az elmúlt napokban már a szintén gyengélkedő török lírával szemben is gyengült - mondta el Samu János, a Concorde elemzési vezetője. Fontos ugyanakkor, hogy a forint gyengülését leginkább a jegybanki politika okozza, fundamentálisan azonban Magyarország jobban áll, mint 10 éve.

A szakember szerint a jegybank vezetői jelenleg keresik azt a módszert, amivel kihátrálhatnak az eddigi laza kommunikációból. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a forint gyengülésének mértéke még nem érte el a központi bank ingerküszöbét. Samu János szerint azonban egy tartósan 330 körüli árfolyam rövidesen 4 százalékos, vagy magasabb inflációt eredményezne. A szakember ezért is véli úgy, hogy rövidesen érkezni fog valamilyen jelzés a jegybank felől, amivel megpróbálják megállítani a forint további gyengülését.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 08:35
Négy epizód készül az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi magyar boksz...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm