14 °C Budapest
Close-up of unrecognizable man using self-checkout kiosk at grocery store

Fontos változás élesedik 2025-től a banki utalásoknál: rengeteg ügyfelet érint

2024. december 25. 10:05

A Pénzcentrum értesülései szerint egyre több pénzforgalmi szolgáltató jelzi a jegybank felé, hogy be kíván lépni az úgynevezett qvik elektronikus fizetési piacra, amely teljes mértékben hazai szabályrendszeren alapul, valamint működtetése is kizárólag hazai szereplők kezében összpontosul. A magyar fejlesztésű rendszerben online környezetben a fizető feleknek immáron nem szükséges kiadniuk érzékeny pénzügyi adataikat, mint a 16 jegyű kártyaszám, a lejárati dátum és a CVC-kód, hanem egyszerűen elég egy QR-kódot leolvasniuk, melyhez kapcsolódóan adatokat sem kell elmenteniük sem a telefonon, sem a kereskedőnél, sem pedig egyéb harmadik fél szolgáltatónál. A piaci szereplők pedig akár 30-50%-os kedvezményekkel is szembesülhetnek a qvik elfogadás során a kártyához viszonyítva.

Az MNB az elektronikus pénzforgalom fejlődését tartja a legfontosabb céljának, így minden esetben üdvözölni lehet a kártyatársaságok fejlesztéseit – mondták el a Pénzcentrumnak a jegybank szakemberei. A kártyarendszerek a megjelenésük óta eltelt 50-60 év alatt rengeteg fejlődésen mentek keresztül mind a biztonságot, mind pedig a gyorsaságot tekintve, ennek köszönhetően léteznek a mai, kényelmes fizetési megoldások. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy számos olyan funkció és addicionális szolgáltatás van, ami nem kifejezetten a kártyás megoldások jellemzője, hanem bármely jól működő elektronikus fizetési megoldásé, amely szeptember óta már nagyjából 25 ezer online és fizikai kereskedőnél érhető el.

A qvik kialakítása során ezért törekedtek a kényelmi és biztonsági faktorok minél nagyobb mértékű implementációjára, melyhez néhány fejlesztést rendeleti szinten szabályoztak, míg számos további fejlesztést egy ajánláson keresztül vártak el a bankszektortól. Mivel a qvik teljes mértékben hazai szabályrendszeren alapul, valamint működtetése is kizárólag hazai szereplők kezében összpontosul, úgymint az MNB és GIRO Zrt, ezek összessége pedig azt eredményezi, hogy a hazai infrastruktúra üzemeltetése hatékonyabban valósulhat meg, mint a kártyarendszereké. Hasonló ez ahhoz, mint amikor a kártyatársaságok határoznak meg központilag minden érintett szereplő által betartandó szabályokat az egységes, jó minőségű szolgáltatások érdekében.

A biztonság tekintetében nagyon fontos szempont, hogy a kártyarendszerek alapvetően egy több évtizedes technológiára alapulnak, aminél ma már sokkal modernebb megoldások is elérhetőek. Például, a fizető feleknek elég egy QR-kódot leolvasniuk. Ezek a folyamatok mind a mobilbanki applikációba integrálódtak, melyet az ügyfelek automatikusan elérnek és minden tranzakciót egyedileg jóváhagyhatnak. Ezen megoldás nem csak biztonságosabbnak, de egyúttal gyorsabb megoldás az online környezetben. Továbbá, világszinten az a tendencia figyelhető meg, hogy egyre több funkcionalitás (túlmutatva a pénzügyeken), már egyre inkább a mobiltelefonokba költözik be, mint például az eID vagy hazai változata a DÁP.

A szolgáltatás finomhangolása megkezdődött, hogy egy valódi és könnyen használható fizetési megoldás legyen az ügyfelek zsebében a készpénz és adott esetben a kártyás fizetések helyettesítésére. A gyorsaságot pedig azért érdemes hangsúlyozni, mivel a jelenlegi kártyás megoldások – alapvetően ismét csak a régi, több évtizedes működési modellre visszavezethetően – jellemzően csak napokkal később teszik elérhetővé az elfogadó kereskedők számára a beérkező pénzeket. A qvik esetében ezzel szemben a mai modern azonnali fizetési technológiának köszönhetően a beérkező összegek akár azonnal jóváírásra kerülhetnek a kereskedő számláján, amennyiben ezt szeretné. Ez teljes mértékben a kereskedő döntése, lehetőség van akár késleltetett jóváírásra is, ám a qvik esetében alapszolgáltatás a beérkező fizetések haladéktalanul elérhetősége.

A qvik nagy előnye, hogy nem szükséges érzékeny kártyaadatokat kiadni – hangsúlyozták a Pénzcentrumnak a jegybanki szakemberek. Az MNB adatai alapján egyértelmű, hogy a visszaélések túlnyomó többsége arra vezethető vissza, hogy az ügyfelektől kicsalják az érzékeny adataikat (például kártyaszámokat), a qvik esetében viszont erre ügyféloldalon nincs szükség, így a csalóknak a lehetőség sem teremtődik meg. Mindez ügyfélszempontból egyúttal kényelmesebb is: ahelyett, hogy a vásárlónak be kellene ütnie a kártyaadatait a különböző felületeken, itt elegendő egy gombnyomással jóváhagyni a tranzakciót, azaz a teljes fizetési folyamat sokkal egyszerűbb és gyorsabb.

Emellett a fogyasztónak minden esetben lehetősége van – mintegy biztonsági elemként - ellenőrizni a kimenő tranzakciói összegét és a kedvezményezettet, amely faktorok tovább fokozhatják a fogyasztói bizalmat. A banki applikáció megléte alapvető feltétele a qvik fizetésnek, ugyanakkor az MNB adatai alapján a hazai ügyfelek túlnyomó többsége már rendelkezik legalább egy mobilbanki applikációval, amelyek minden esetben automatikusan lehetővé teszik számukra a qvik fizetést, azaz egyéb ügyfél-interakció nem szükséges. A qvik díjazása szempontjából fizető fél oldalon nincs különbség a kártyás fizetéshez viszonyítva, hiszen ügyféloldalon mindkét szereplőnek közvetlenül a tranzakciókhoz kapcsolódóan nem merülnek fel költségei. Elfogadói oldalon viszont jelentős költségmegtakarítást tapasztalhatnak a kereskedők, számlakibocsátók, mivel a hazai rendszer nyújtotta előnyök és lehetőségek lehetővé teszik, hogy a bankok kedvező díjakkal kínálják a qvik szolgáltatásokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ennek eredményeképpen a piaci szereplők 30-50%-os kedvezményekkel is szembesülhetnek a qvik elfogadás során a kártyához viszonyítva. Ennek teljesen pontos mértéke ugyanakkor nem kifejezhető, hiszen minden szereplő más-más kondíciókkal szerződött a jelenlegi elfogadójával, amelyekhez viszonyítva jelentősen változhat a qviken elérhető megtakarítás mértéke. Vásárlói oldalon fontos látni, hogy minden hazai mobilbanki applikáció kompatibilis és a hazai szabályozásnak köszönhetően minden bank elérhetővé is tette ügyfeleinek a qvik fizetés lehetőségét felárazás és további ügyfélműveletek nélkül. Azaz, a qvik alapszolgáltatás lett minden banki ügyfélnek bármilyen többlet „művelet” nélkül, bárki használhatja azt, nem kell újabb alkalmazást letöltenie. Az MNB egyébként transzparensen elérhetővé tette a szolgáltatók listáját a qvik honlapján.

Minden kártyás műveletnek előfeltétele, hogy a kártya bankszámlához kapcsolódik, tehát egy elektronikus fizetésnek önmagában előfeltétele, hogy legyen egy elektronikus csatornája a fizető félnek. Ma már a legtöbb ember számára egyébként is elengedhetetlen a bankszámla a qvik fizetésektől függetlenül is, és az adatok alapján azt látjuk, hogy jó a számlalefedettség a fogyasztók körében. A qvik esetében ugyanakkor nem szükséges a kártya megléte, így hosszútávon, 10-15 év múlva potenciálisan akár kártyamentes csomagok is elképzelhetőek lesznek bizonyos ügyfélszegmensben, ezzel tovább csökkentve a pénzforgalmi díjakat.

A jelenlegi helyzetben tehát a tranzakciós díjak a fizető felek szempontjából azonosak, hiszen sem a qvik, sem a kártyás fizetések esetében nem kell az ügyfeleknek tranzakciónkként fizetniük.

A kártya esetében ezen díjakat természetesen a pénzforgalmi szolgáltatók már belekalkulálják a több ezer, extrém esetben több tízezer forintos éves kártyadíjba a számla fenntartási költségein túlmenően. A kártyás és qvik fizetés összehasonlítása során továbbá könnyen megállapítható, hogy számos olyan fizetési helyzet létezik, ahol a kártya nem tud megfelelő elektronikus alternatívaként szolgálni egy-egy fizetés lebonyolítására. Ilyen eset lehet például a személyek közötti pénzáramlás, amelynek egyik kézenfekvő alternatívája lehet jelenleg a készpénz, vagy más, harmadik fél fintech szolgáltató – húzták alá végezetül az MNB szakemberei.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 10. 18:16
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartotta...
Holdblog  |  2025. május 10. 10:18
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai...
Kiszámoló  |  2025. május 10. 07:48
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú...
Összkép  |  2025. május 10. 01:33
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester é...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01