5 °C Budapest
Tomb statues and above ground tombs in historic Key West Cemetery. cimlapi

Már meghalni sem olcsó: brutálisan megdrágult a temetkezés Magyarországon

2021. október 26. 11:31

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint jelenleg nincs nagy kiugrás a halálozási számokban az eddigi évekhez viszonyítva, ám a temetési költségek folyamatosan emelkednek: 8, illetve 10 százalékkal fizetünk többet a koporsós temetésekért és a hamvasztásért, mint egy évvel ezelőtt. De megvizsgáltuk azt is, ezek a költségek miképp viszonyulnak a nettó átlagfizetésekhez: érdekes összefüggések rajzolódnak ki. 

Még áprilisban számolt be a Pénzcentrum, hogy megnövekedett a temetkezési szolgáltatók forgalma, ami az árakra is hatással van. A Központi Statisztikai Hivatal szerint, azonban jelenleg nincs nagy kiugrás a halálozási számokban: a legfrissebb adatok szerint 2021. 38. hetében (szeptember 20-26.) 2320 magyar hunyt el, 2020-ban az év azonos hetében ez a szám 2472 volt, 2019-ben pedig 2241 fő.

Ettől függetlenül a temetési költségek árai folyamatosan emelkednek. Persze egy szerettünk elvesztésekor nem szoktunk, nem is illik a költségeken rágódni, ugyanakkor ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni. A KSH legfrissebb jelentése szerint átlagban 2021. szeptemberében 23 240 forinttal 7,9 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest Magyarországon, a hamvasztási költségek pedig még ennél is nagyobb arányban, 10,6 százalékkal.

Ahogy az ábrán is jól látszik meredeken emelkednek az elmúlt 4 évben az árak: 2017 januárjában a koporsós temetés 206 440 forintba került átlagosan Magyarországon, 2021 szeptemberében pedig 293 230 forint volt. Ez 29 százalékos drágulást jelent, A koporsós temetések 2017 és 2018 között 5,5 százalékot, 2018 és 2019 között 7,39 százalékot, 2017 és 2018 között 5,3 százalékot emelkedtek.

A hamvasztás lényegesen olcsóbb: 2017 legelején a szolgáltatás átlagára 149 860 forint volt, ez év szeptemberében pedig 212 110 forint. Kicsivel több mint 4 év alatt tehát 29 százalékkal emelkedett az ár, tavaly szeptemberhez viszonyítva viszont 10 százalékot nőttek az átlagárak. 2017 és 2018 között 6, 06, 2018 és 2019 között 6,36 százalékos, 2019 és 2020 között pedig 7,62 százalékos volt az áremelkedés mértéke. Ahogy a grafikonon is jól látszik mindkét szolgáltatás ára meredeken emelkedett 2020 áprilisa és májusa között, majd egy minimális csökkenés következett be, de a növekedés azóta is folyamatos.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 54 087 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 54 721 forintos törlesztőt (THM 14,57%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Temetés átlagfizetésből?

Persze nem csak a temetési költségek, hanem az átlagkeresetek is emelkedtek az elmúlt években, sőt, a fizetések nagyobb léptékben: míg 2009-ben egy átlagfizetés a koporsós temetés 78 százalékát fedezte (124 116 forint nettó átlagbér, 158 530 forintos költség), 2020-ban már egyhavi fizetés elég volt a költségekre, sőt, még 4 ezer forint maradt is. A hamvasztás költsége 2009-ben gyakorlatilag egyhavi átlagkereset volt, 2020-ban 1,43 hamvasztás jött ki belőle.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2023. január 31. 05:59
Az ENSZ adatai szerint a Föld szárazföldi területeinek 31 százalékát borítják erdőségek. Levegő- és...
MEDIA1  |  2023. január 30. 20:28
A világ legnézettebb párkapcsolati realityje, A Married at first sight magyar változata hamarosan a...
Bankmonitor  |  2023. január 30. 16:44
Az utóbbi években ugrásszerűen nőtt a magán egészségügybe járók száma. A szolgáltatásokért zsebből f...
MNB Intézet  |  2023. január 30. 10:42
Do editors and reviewers have strong preferences for statistically significant estimation results? T...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 31. kedd
Marcella
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?