14 °C Budapest
Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése: 1,9 millió magyar család kap pénzt, jön a nyugdíjprémium is

Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése: 1,9 millió magyar család kap pénzt, jön a nyugdíjprémium is

2021. szeptember 20. 13:41

Orbán Viktor az Országgyűlésben tartott beszédet szeptember 20-án. Ebben elmondta, 1,9 millió magyar család fog jövő év februárban SZJA-visszatérítést kapni, de nyugdíjprémium is érkezik idén, ennek várható összege meghaladja majd az 50 ezer forintot.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy idén elérhető lesz az 5,5 százalékos növekedés, sőt, ha az év végén valami nagy baleset nem történik, akkor ennél több is meglehet. A miniszterelnök elmondta, jövő év február 15-ig 1,9 millió gyermeket nevelő magyar családnak térítik vissza a 2021-ben befizetett szja-t. Ennek maximuma a 2021-es átlagbért terhelő adóteher lesz.

Ezen felül visszatérítésben részesülnek a kisvállalkozók: az eho-szerint adózók az szja-t, a katások pedig az átalányadó egynegyedét kapják majd vissza. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a nyugdíjasok idén számíthatnak majd nyugdíjprémiumra is.

Ennek a szakértők szerint, jelen állás szerint a várható összege meg fogja haladni az 50 ezer forintot

- mondta el a miniszterelnök. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy tárgyalások folynak a munkaadókkal és a munkavállalókkal, melyek célja a minimálbér bruttó 200 ezer forintra emelése. A miniszterelnök szerint

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

erre jelenleg jó esély van.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy Európa gázellátásban egyre nagyobb szerepe van Oroszországnak. Ennek fényében az új magyar-orosz gázszállítási megállapodás már idén október elején életbe lép.  Ausztrián és Szerbián át fog érkezni a gáz Magyarországra, a megállapodás 15 évre szól.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Bankmonitor  |  2026. október 9. 16:48
A KSH szerint 2025-ben az átlagos nyugdíj a nettó átlagkereset 51%-a volt. A saját nyugdíjad azonban...
ChikansPlanet  |  2026. október 9. 08:00
Az elmúlt időszakban több helyen találkozhattunk ugyanazzal a fordulattal: egy élőhely, egy ökoszisz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 07:07