26 °C Budapest
Budapest, 2021. április 18.Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita virágot visz Törõcsik Mari Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznõ portréihoz a Nemzeti Színház elõtt 2021. április 18-án. Mögöttük Vidnyánszky Attila, a színház vezérigazgatója (j2) és Rátóti Zoltán stratégiai igazgató. A magyar színjátszás felejthetetlen alakja, a nemzet színésze és a nemzet mûvésze április 16-án, életének 86. évében, hosszas betegség után hunyt el.MTI/Máthé Zoltán

Ez Törőcsik Mari hagyatékának egyik fő tétele: 40-50 millió forintot is érhet

2021. június 13. 15:29

Az áprilisban elhunyt Törőcsik Mari velemi ingatlanjának értéke a becslések szerint 40-50 millió forint. Kérdéses azonban, hogy az önkormányzatnak lesz-e ennyi pénze megvenni az ingatlant azért, hogy emlékházként működtesse azt.

Törőcsik Mari idén áprilisban halt meg, és a hagyatéki tárgyalásáig még közel fél évet kell majd várni. De életében többekkel is beszélt arról, mit szeretne – írja a Borsonline. A Nemzet Színészének Budapesten és Velemben is volt ingatlanja, de élete utolsó felében már a Vas megyei településen tartózkodott. Bakos László polgármester a lapnak elárulta, szeretnék megvenni az ingatlant:

A szándékunk komoly, de még nem tudjuk, rábólintanak-e az örökösök. Egy ingatlannak piaci és eszmei értéke is van, és egyáltalán nem biztos, hogy a kettő megegyezik

- magyarázta a településvezető. A híres színésznő ingatlanja egy felújított hosszú parasztház, kerttel. Értéke normális körülmények között is, a lap szerint

mintegy negyven–ötvenmillió forintra tehető.

Az is lehet ugyanakkor, hogy a színésznő kiléte miatt az örökösök többet szeretnének kapni a házért, ha egyáltalán eladnák azt. Az azonban biztos, hogy Törőcsik Mari neve ebben az esetben értéknövelő lehet. A település polgármestere elmondta azt is, hogy egyelőre nincs forrásuk egy ilyen volumenű ingatlanvásárláshoz, de bízik benne, hogy a jövőben találnának támogatók ügyükhöz. A településvezető elmondta azt is, hogy szeretnének szobrot is a színésznőről a házzal szemben.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A lap megkereste Törőcsik Mari lányát és fogadott fiát is, előbbiek azonban nem kommentálták a lehetőségeket, a fiú pedig azt mondta, nem foglalkoztatja, mi áll a végrendeletben, bármi is legyen ugyanis benne azt tiszteletben fogja tartani.

(Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. július 23. 12:51
A személyi kölcsön az egyik legrugalmasabb hitelkonstrukció, részben ezért is robog a személyi kölcs...
MEDIA1  |  2026. július 23. 11:33
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számlá...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?