A magyar, aki százmilliókat kaszált - Így szórja a pénzt az állam - heti összefoglaló
Megtakarítás nélkül nehéz lesz az élet a jövőben Magyarországon: nem ússzuk meg az állami nyugdíj csökkenése nélkül, és az egészségügyi ellátás is pénzbe kerülhet.
Legfrissebb híreink karrier témában: munka, iskola, állás, karrier. Mik ma Magyarországon a legjobban fizetett szakmák? Mekkora az átlagfizetés? Mi a helyzet a hazai oktatással? Tőlünk megtudhatod!
Megtakarítás nélkül nehéz lesz az élet a jövőben Magyarországon: nem ússzuk meg az állami nyugdíj csökkenése nélkül, és az egészségügyi ellátás is pénzbe kerülhet.
Az vélhetően senkinek sem okoz meglepetést, hogy Ausztriában az átlagkereset jóval magasabb, mint Magyarországon - az azonban már annál inkább megdöbbentő, hogy a régiós összehasonlításban a szlovákok és a csehek is jóval előttünk járnak.
Hiába kapott 4 millió forintos hűségdíjat az RTL Klubtól, Stohl András színész-műsorvezető anyagi helyzetét valószínűleg ez a nagyvonalú gesztus sem rendezte. Börtönbe vonulása miatt ugyanis legalább 7,5 millió forint jövedelemtől esett el, miközben kiadásai pere miatt megugrottak.
Csak minden ötödik kis- és közepes vállalkozás emeli az elkövetkezendő egy évben a dolgozói bérét - derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásából. A kkv-szektorban tevékenykedő cégek vezetőinek 11 százaléka tervez létszámbővítést.
A legutóbbi hosszú hétvége egyik éjszakáján csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban. Utólag már hiába kapkodtak taxaméter után a taxisok, hiába magyarázkodott a vendéglős, már késő volt. Újra bebizonyosodott: Budapest éjszakai élete hemzseg a törvénysértésektől.
Kisgyermekes anyukaként nem könnyű visszatérni a munka világába, hiszen a kiesett hónapok mellett a zord gazdasági körülmények is nehezítik az elhelyezkedést. Munkavállalási esélyeinek növelése érdekében sok kismama dönt éppen ezért a továbbképzés vagy egy új szakma elsajátítása mellett. A tapasztalatok szerint az OKJ-s képzések különösen hasznosak lehetnek, hiszen kisgyermek mellett is elvégezhetőek és a munkaerőpiacon keresett szakképesítéseket kínálnak. Érdemes ugyanakkor minél gyorsabban dönteni, hiszen jövőre szigorodnak az OKJ-s képzések feltételei.
Súlyos anyagi gondokkal küzd a magyar humor legendás alakja. Nádas Györgynek sokszor már tankolni sincs pénze.
El kellene törölni a béren kívüli juttatások esetében az 1,19-szeres adóalapszorzót - ez lehetne a kompromisszumos megoldás a béren kívüli juttatásokra rakódó közteher átalakításában. Így nem a kormány által tervezett 51, hanem 43 százalékra emelkedne az egyes juttatások - egyebek között az Erzsébet utalvány - adóterhelése a jelenlegi 31 százalékról. Az adóalap-kiegészítés megszüntetése akkor is indokolt lenne, ha a híreknek megfelelően mégsem emelné a kormány a béren kívüli juttatásokat terhelő egészségügyi hozzájárulást. Ellentétes ugyanis az adórendszert egyszerűsítő törekvésekkel, ha a béren kívüli juttatásoknál megmaradna az adóalap-kiegészítés, miközben a kormány ragaszkodik a személyi jövedelemadózásban a szuperbruttósítás eltörléséhez.
Novembertől 14 százalékkal növelik az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, így hamarosan már az alapellátásban dolgozók is többet kereshetnek. A kormány erről szóló döntését Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatón, augusztus 30-án jelentette be.
Koroknai András hatodik helyig jutott a Las Vegasban megrendezett World Series of Poker (WSOP), 10 ezer dollár (2,2 millió forint) nevezési díjú főversenyén. Az elképesztő eredményhez természetesen busás nyeremény is dukál - András több mint 1,6 millió dollárral (~350 millió forint) a zsebében térhet haza.
Nincs elegendő megtakarításunk, annak ellenére sem, hogy a magyar lakosság 82 százaléka nem számít jelentős mértékű állami nyugdíjra. Márpedig állami apanázs nélkül nyugdíjba vonulása után egy évig sem lenne elég az eddig félretett pénze. Szomorú, de a Portfolio.hu Öngondoskodási konferenciáján elhangzottak szerint a hosszú távú megtakarítások tekintetében a következő 5 évben sem várható jelentős javulás.
Zavarok lehetnek a hajléktalanok ellátásában a hivatalosan november elején kezdődő téli gondozási időszakban, ugyanis október végéig nem írták ki azt a pályázatot, amely kifejezetten a téli hidegben ellátandó feladatokhoz biztosít forrásokat a karitatív szervezeteknek - írja a Népszabadság.
A kétgyermekesek, valamint az átlagnál többet kereső három-, illetve többgyermekesek az egyértelmű nyertesei a személyi jövedelemadó rendszer változásának, minden jövedelemkategóriában több marad a bruttó fizetésükből 2013-ban, mint 2010-ben - derül ki a Pénzcentrum.hu legfrissebb elemzéséből. Az alacsony keresetű egy-, illetve három- vagy többgyermekesek viszont sok esetben kevesebb pénzt kapnak kézhez 2013-ban, mint 2010-ben. Egy gyermek esetén bruttó 125 ezer forintnál kisebb jövedelem esetén jövőre kevesebb marad a munkavállalóknál, mint két évvel ezelőtt. Három gyermek esetén bruttó 135 ezer, négy gyermeknél 155 ezer, öt gyermeknél pedig 175 ezer forint ez a jövedelemhatár.
Aki csak teheti, lecsúsztatja, szabadságnak veszi ki az irodai munkakörökben a szombati munkanapot, ám akik bemennek, azok egy része is inkább csak a neten szörfözik, a kollégákkal beszélget, vagy éppen leveleit rendezgeti. A legtöbb helyen kora délután hazaengedik a dolgozókat.
A szükségesnél jóval kevesebb gyakorlati ismeretre tesznek szert képzésük során az orvostanhallgatók, miközben kezdő orvosként sokszor kell önállóan betegeket ellátniuk - írja a Világgazdaság.
Hátrányos helyzetű diákok felzárkózásának elősegítésére három programban összesen mintegy 11,5 milliárd forintra pályázhatnak oktatási intézmények és más szervezetek még két hétig - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Több mint egymillió euróra perli volt munkaadóját Erdei Zsolt, a korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok a szerződésében foglaltak be nem tartásáért terelte jogi útra követeléseit az Universum Box Promotionnal szemben - értesült a profiboksz.hu. Erdei leginkább a beígért nagy meccsek elmaradását sérelmezi, amelyek jelentősen hátráltatták profi pályafutása kiteljesedését.
Több mint három és fél millió forint adókülönbözetet és bírságot kellett eddig megfizetnie egy Németországban is sugárzó tévécsatorna zalai műsorvezetőjének, mert a mágiával foglalkozó férfi nem nyújtott be adóbevallást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.
"Job rush", azaz állásroham, állásláz: így nevezik angolul azt, ha sokan (tömegesen) pályáznak egy adott pozícióra. A hírek szerint ilyen állásrohamnak volt részese az az 1800 jelentkező, akik egy hamarosan nyíló brit Tesco áruházba pályáztak. A gond csak az, hogy összesen 58 szabad pozíció van számukra.
Az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak.
Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Több tízezer vállalkozás esik el attól, hogy jövőre éljen az Országgyűlés által nemrégiben elfogadott kedvezőbb adózási lehetőségekkel amiatt, hogy a megelőző két évben az adóhatóság felfüggesztette vagy törölte az adószámát. Szakértők szerint sok vállalkozás esetében nem volt megalapozott az adóhatóság döntése, és az érintettek felügyeleti intézkedés iránti kérelmet nyújthatnak be, amelynek révén van esélyük arra, hogy az adóhatóság saját hatáskörben visszavonja a korábbi határozatát.
A Napi Gazdaság szerint még az idén a parlament elé kerül az 1999-es temetkezési törvény módosítása, a javaslatok 100 milliárd forintos piacot érintenek.
Idén a kisvállalkozások közül a Kecskeméti Termostar, a közepes méretűek közül az FGSZ Földgázszállító, a nagyvállalatok közül pedig a Provident lett a legjobb munkahely Magyarországon.