12 °C Budapest

Tömegével engedték el a magyar dolgozók kezét: csak így menthetik meg az állásuk

2020. augusztus 5. 16:52

A koronavírusjárvány olyan kihívás elé állította a dolgozókat, amelyre sosem volt még példa. A cégek tömegesen küldték az alkalmazottjaikat home office-ba, gyakran olyan munkakörökben, amelyeknél ez a munkavégzési forma sosem volt kipróbálva. Így az embereknek maguknak kellett kitapasztalniuk, hogyan tudják otthonról elvégezni a feladataikat. Kétféle stratégia van, ami élesen elválik egymástól: sokat segíthet, ha tudod, neked melyik fekszik jobban.

Mikor vagy elégedettebb: ha a munka az munka és élesen elválik a magánélettől, vagy ha rugalmasan alakíthatod a napod, éppen amivel foglalkozni szeretnél? Az, hogy nálad merre billen a mérleg, megmutatja, hogy a "felosztó" vagy az "egyesítő" típusba tartozol-e. Kutatók két személyiségtípust különítettek el az alapján, hogy hol húzza meg az egyén a határokat a munka és a magánélet között.

Ez a két személyiség típus már a pandémia előtt is elkülöníthető volt, viszont az utóbbi home officeban eltöltött hónapokban sokkal nagyobb súllyal esett a latba, hogy a munkavállalók melyik csoportba sorolhatók. Hiszen rengetegen kényszerültek rá, hogy kitolják azokat a határokat, amelyeket normál esetben követtek a magánéletben ez pedig lelkileg is megterhelő volt: kimerültséget, kiégést eredményezett.

Sokan nem is tudták magukról melyik típusba sorolhatók egyéni preferenciáik alapján, mert eddig nem szembesültek olyan élethelyzettel, amely szembement volna a számukra kényelmes napi rutinnal. A pandiémiát viszont sokkal könnyebben vészelték át azok, akik tisztában voltak azzal, mi a számukra megfelelő felosztás.

Felosztók vs. egyesítők

A kutatók által felosztónak (segmenternek) nevezett személyiségtípusba tartozók éles határokat húznak a munka és magánélet között, miközben az egyesítő (integrator) típushoz tartozók sokkal rugalmasabbak. Ők azok akik elkezdik a munkát, aztán egy kis időt a családra szánnak, ház körüli teendőket végeznek, majd ezután ismét visszatérnek a munkaasztalhoz, és így tovább.

Természetesen vannak, aki a munka és magánélet összehangolását, vagy elkülönítését extrém módon csinálják, míg mások valahol a két véglet között helyezkednek el, nem mindenki egyformán rugalmas vagy szigorú a határok meghúzását illetően. 

A felosztókat onnan is fel lehet ismerni, hogy tárgyak szintjén is elkülönítik a személyes és munkahelyi tevékenységüket: külön kulcscsomó, határidőnapló, tollkészlet, stb. tartozik egyik és másik részéhez a mindennapjaiknak. Te is különválasztod a tárgyak szintjén is a munkát a magánélettől? Akkor valószínűleg a felosztó típushoz tartozol.

Mások a munkahelyi naptárukba is beírják a fodrászt, családi eseményeket, szülinapokat, nyaralást, és számukra az a kényelmes, ha egyben látnak minden teendőt, akkor is ha az egyik a munkájukkal, másik a magánéletükkel kapcsolatos. Egy egyesítő típusú embernek nem okoz gondot éjjel, lefekvés még munkával kapcsolatos emailekre válaszolni, sőt sokaknak nehéz ellenállni is, hogy ne vegyék fel a "fontos" telefonokat akár nyaralás alatt is.

Míg egy felosztó típusú ember viszont nagyon nehezen veszi rá magát, hogy a munkával foglalkozzon munkaidőn kívül. Míg az egyesítők sokszor nem tudják hol ér véget a munka és hol kezdődik a magánélet: az ő mindennapjaikban szorosan összefonódnak a párhuzamosan végzett feladatok, tevékenységek. Hogyha te is így érzed, minden bizonnyal közéjük tartozol.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Azok, akik ez alapján még mindig nem tudják eldönteni magukról, melyik tábort erősítik, érdemes megfigyelniük magukat 1-2 hétig: hogyan és mikor dolgoznak, mennyire folyik bele a magánéletük a munkaidőbe, vagy fordítva. Ezen túl pedig a saját érzéseiket azzal kapcsolatban, ha meg kell szakítaniuk a munkát valamilyen magánéleti teendő miatt, vagy munkaidőn túl kell dolgozniuk.

A pandémia előtt azonban sok munkavállalónak esélye sem volt kitapasztalni, hogy ő milyen típushoz tartozik, a rugalmatlan munkaidő vagy éppen a nagy flexibilitást igénylő munkaköre miatt. A home office alatt azonban sokan tapasztalhatták, hogy muszáj határokat húzniuk, hogy tudjanak haladni a munkájukkal, vagy épp ellenkezőleg: végre megtehették, hogy a munkát megszakítva megfőzzék az ebédet, levigyék sétálni a kutyát, kiugorjanak a postára.

Miért fontos, ki milyen típus?

Ahhoz, hogy valaki megfelelően tudjon teljesíteni, és ne menjenek a megváltozott munkakörülmények a magánélet vagy a munka rovására, fontos, hogy tudja magáról, neki mi a megfelelő, és aszerint alakítsa ki az új határokat a járvány után. Azoknak, akik extrém nehezen vették rá magukat a munkára, jelentősen csökkent a hatékonyságuk, vagy a kiégés határára jutottak a járvány alatt, érdemes elgondolkodniuk, kényelmes-e számukra a munka és magánélet összefonódása, vagy szétválasztása.

A vezetők is tapasztalhatták, hogy egyes munkavállalók simán vették az akadályokat, sőt jól is érezték magukat a megváltozott körülmények ellenére, míg mások egyre motiválatlanabbak lettek, és a kiégés felé sodródtak. Akár így, akár úgy alakult, érdemes megbeszélni a tapasztalatokat: elmondani a főnöknek, hogy mi okozott könnyebbséget és mi volt a legnehezebb.

Ugyanígy a visszatérésről is el kell beszélgetni, és arról is, érdemes-e valamin változtatni a pandémia alatt tapasztaltak alapján. Egy világjárvány okozta krízis alatt a cégek is megengedőbbek voltak a dolgozókkal, de jelen helyzetben már a legtöbb helyen ugyanúgy dolgoznak mint előtte: viszont annak tudatában, hogy lehetne másként is. Ezt a tudást pedig nem szabad elengedni, mintha meg sem történt volna, ha mást nem, legalább beszélni kell róla, milyen pozitív és negatív hozadéka lehet az egyén munkájára, magánéletére a jövőben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem