Egyre nagyobb a szakadék a munkáltatók elvárásai és a diákok valós igényei között a hazai munkaerőpiacon.
Most már egészen biztos, egy új korszakba léptünk: tömeges munkanélküliségre számíthatunk több szektorokban is, a korábban munkaerőhiányos vendéglátásban például szinte 0-ra esett vissza a kereslet. De van, ahol továbbra is kell ember, sőt, egyre több.
Gulyás Gergely a március 19-i kormányinfón elmondta, hogy a kormány többszázezres nagyságrendű munkanélkülivel számol. Újságírói kérdésre válaszolva megtudtuk az is, hogy a terveik szerint nem hosszabbítják meg a munkanélküli segély időtartamát, helyette azt szeretnék elérni, hogy 3 hónapnál tovább senki ne legyen munka nélkül.
Tehát az, hogy gond lesz, és komoly átrendeződések indultak meg a hazai munkaerőpiacon, most már egészen biztos. És ezt már a legnagyobb állásközvetítő portálok is érzik.
"Azt tapasztaljuk, hogy összességében lelassult a cégek toborzási tevékenysége, de szektoronként rendkívül eltérő a változás: a vendéglátással kapcsolatos hirdetések esetében extrém, 91 százalékos csökkenést látunk. A szakmunkák, fizikai munkák és szállítmányozás/logisztika kategóriában körül-belül a felére esett vissza meghirdetett állások száma. Ezzel szemben például a jogi, mérnöki és ügyfélszolgálati kategóriákban több hirdetést találunk, mint tavaly ebben az időszakban. Kiemelkedő növekedést látunk egyes élelmiszerláncoknál is.
- mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője. Az állásportál a saját eszközeivel is igyekszik segítséget nyújtani a veszélyhelyzetben: keddtől minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalják . A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







