Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak.
Egyre inkább eltérően gondolkodnak bérek tekintetében a transzparenciáról a hazai cégek. Míg a legtöbb helyen továbbra is tabu a fizetésekről beszélni, addig egyre többen vannak, akik már bátran kommunikálják az elérhető összegeket, és nyilvánosak a bértáblák is. Konkrét példákon mutatjuk, milyen szakmákban, és munkáltatóknál kezelik épp most nyilvánosan a béreket.
Egyre inkább eltérően gondolkodnak bérek tekintetében a transzparenciáról a hazai cégek. Míg egyesek bátran kommunikálják, nem csak a dolgozók felé, másoknál továbbra is tabu a fizetésekről beszélni. Ezzel a jelenséggel kapcsolatban a Monster Magyarország Kft. operatív vezetője a Pénzcentrumnak adott interjújában leszögezte, bár egyre gyakrabban találkozni nyilvános bértáblákkal, ennek ellenére itthon továbbra sincs tradíciója a nyilvánosan kezelt bérsávoknak. A szakember szerint a transzparencia csak akkor működhet, ha már az iskolában elkezdődne az edukáció.
- fogalmazott Tóth Tamara a Pénzcentrumnak adott interjújában.
>>> A HRcentrum nagyvállalatok HR-vezetőivel készített interjúit itt találod!
A szakember gondolatait a friss álláshirdetések is alátámasztják, a legtöbb cég ugyanis mindössze annyit árul el a bérezésről, hogy "versenyképes jövedelem", "kiemelt bérezés", vagy "magas kereseti lehetőség". Persze akadnak renegát munkáltatók - amúgy egyre többen -, akik szembe mennek a régi berögződéssel. A Pénzcentrum friss gyűjtéséhez az Irányár országos hirdetési hetilap aktuális számait hívta segítségül. A közölt bérek nagyságát illetően a szórás meglehetősen nagy, van ajánlat 170 ezres bruttóval is, de találtunk nettó 550 ezret ígérő állást is. Mielőtt megnéznéd a konkrét felhozatalt, szavazz alábbi kérdésünkre!
Gyártósori összeszerelő: bruttó 1100-1400 Ft/óra
Teherautó- és kamionszerelő: 400 000 Ft/hó + egyéb kiemelt juttatások
Kamionsofőr: nettó 400-550 ezer Ft/hó
Üzemi adminisztrátor: bruttó 1050 Ft/óra (túlórával akár 270 000 Ft/hó) + cafeteria
Anyagmozgató: br. 200-250 ezer Ft/hó; Gépkezelő: br. 250-450 ezer Ft/hó; + cafeteria
Gumiabroncs szerelő, Autómosó: 300 000 Ft/hó + cafeteria
CNC kivágó és élhajlító; minőségellenőr; Szerszámbeállító: br. 170-250 ezer Ft/hó; Műszakvezető: br. 270-310 ezer Ft/hó
Szállodai munkák (takarító; felszolgáló; londiner; stb.): nettó 145-200 ezer Ft/hó + cafeteria
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna