2020. július 6. hétfő Csaba
HR Centrum

Nagyon nem mindegy, hány fokra hűtöd az otthonod, irodát: itt az ajánlás


A forró nyári napok közeledtével a munkáltatók számára a kényelmes dolgozói környezet kialakítása még nagyobb prioritást jelent. A legtöbb munkahelyen, irodában már alapvető felszereltségnek számítanak a légtechnikai berendezések vagy esetleg az egyszerű klímák, viszont jelentős számú irodai és fizikai dolgozó kénytelen 30-40-50 fokos benti hőségben tevékenykedni.

A Chicagói Egyetem 2018-as tanulmánya szerint a termelékenység 27 fok felett négy százalékkal esik fokonként a fizikai munkát igénylő munkahelyeken.

Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum Személyi Kölcsön Kalkulátora megmutatja, hogy mennyi lesz a törlesztőrészlet a kedvezményes THM időszakban és utána - így teljes képet látsz arról, hogy mennyit kell összesen visszafizetned.

A kutatók majdnem 70 000 indiai cég adatát vizsgáltak meg, hogy meghatározzák, hogy a munkavállalók produktivitásának visszaesése miatt mennyit a gyárak termelése és azt találták, hogy a termelés értéke az éves átlaghőmérsékletnél melegebb napokon fokonként körülbelül 3%-kal csökkent. A veszteség mértéke akkora, hogy egyedül magyarázatot ad India gazdasági teljesítményének teljes csökkenésére a forróbb években.

Egy thaiföldi kutatás szerint az irodai dolgozók számára a legkényelmesebb, ha a reggeli periódusban 26-28 °C között van a hőmérséklet, délután és este pedig 24,5 és 26 °C között. A tanulmány szerint a dolgozói produktivitás a megfelelően beállított hőmérsékletben reggelente 18, délután 1-15 este pedig 7%-kal is növekedhet.

Egy másik  tanulmány pedig megerősítette, hogy a kedvezőtlen léghőmérséklet jelentősen befolyásolhatja a beltéri alkalmazottak fiziológiai reakcióit és kognitív funkcióit. Ezért a hőkomfort biztosítása javíthatja teljesítményüket beltéri környezetben. A mérsékelt hőmérséklethez képest (22 °C), a magas (30 °C) és az alacsony (18 °C) hőmérsékletek sokkal erősebben befolyásolták a pulzusszám változását, az agyi végrehajtó funkciók pontosságát és az ingerekre adott válaszreakciókat.

A túlságosan meleg környezetben az emberek tompának érzik magukat. Az agyi tevékenység lelassul, mivel a test egyre több energiát használ el arra, hogy lehűtse magát, az izzadás pedig további diszkomfortot és folyamatos koncentrációmegszakadást eredményez. A konzisztens és viszonylagosan kényelmes munkahelyi hőmérséklet tehát a dolgozók jóllétéhez és produktivitásához is pozitívan járul hozzá, míg azok a vállalatok, amelyek nem figyelnek erre, nemcsak gyengébb dolgozói morállal, de potenciálisan kevesebb bevétellel is rendelkeznek

- fogalmaz Váradi György lakossági klímaszakértő, a Columbus Klíma Cégcsoport vezetője.

A túl hideg környezet is negatív hatással lehet a produktivitásra

A Dél-kaliforniai Egyetem Marshall Business School-jának és a WZB Berlin Társadalomtudományi Központjának kutatása nemrégiben jelent meg, mely során a kutatók Németországban több mint 500 férfi és nő teljesítményét követék nyomon kognitív feladatok elvégzése során, miközben a szobahőmérsékletet körülbelül 15,5 és 32 °C között változtatták, és megállapították, hogy a nők általában jobban teljesítenek a melegebb hőmérsékleten, a férfiak pedig a hidegebb hőmérsékleten. Fontos tehát arra figyelnie a vezetőségnek, hogy olyan hőmérséklet legyen biztosítva a dolgozók számára, melyben mindenki komfortosan érzi magát.

"A túl meleg környezethez hasonlóan kényelmetlen a rendkívüli hideg is, hiszen az emberek munka helyett azzal töltik az időt, hogy megpróbálják felmelegíteni magukat. Ezen tevékenység által pedig romlik a koncentrációjuk. Légtechnikai szakértőként azt ajánlom, hogy az irodán, vagy gyáron belüli hőmérsékletet mindig a dolgozók határozzák meg és a vezetőség biztosítson hideg és meleg italokat, valamint pokrócokat is az év minden napján" - tette hozzá Váradi György.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2020. 07. 03. 16:36
A kritikai gondolkodásról...

A kritikai gondolkodás, ha nincs is kiveszőben, ritka... az nem kritikai gondolkodás, ha senkinek...

legacykft
2020. 07. 03. 09:00
A mondat, ami mindenféle szerepedben gátol

Van egy mondat, amit ha eleget mondogatsz magadnak, meggátolhat abban, hogy sikeresen töltsd be a számodra...

perfekt
2020. 07. 01. 08:43
Az új társadalombiztosítási járulék

Annak ellenére, hogy a magánszemélytől levonandó egyéni járulékok mértékében nem történik...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

ajovomunkahelye
2020. 06. 29. 14:44
Új feladatok és nehézségek várnak a vezetőkre

A koronavírus-járvány az FMCG (Fast-Moving Consumer Goods), vagyis a gyorsan forgó fogyasztási cikkek...

hrdoktor
2020. 06. 29. 04:59
Üss vagy fuss – avagy miképp lehet segítségünkre vagy éppen terhünkre a stresszreakció?

A stressz szóról legtöbbünknek egy negatív fogalom jut eszébe: ez valami káros; valami, amit szeretnénk...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS