2020. december 5. szombat Vilma
HR Centrum

Milliók fizetése csökkenhet jövőre - Jön a 93 ezres minimálbér?


Jövőre is a legalacsonyabb keresetűekkel kívánja megfizettetni a kormány az egykulcsos adórendszer árát. A legkisebb jövedelmekből havonta nettó 9-10 ezer forinttal kevesebb marad jövőre, mint az idén. Bruttó 210 ezer forintos keresetig mindenki rosszul jár, ha jövőre nem kap fizetésemelést. Három gyermek esetén még a havi 500 ezer forintos jövedelműek nettó keresete is csökken. A minimálbért a jelenlegi 78 ezer forintról havi 93 ezer forintra kellene emelni jövőre ahhoz, hogy ugyanannyi maradjon belőle, mint az idén.


Jövőre egy tollvonással megszüntetné a kormány a jövedelmek szuperbruttósítását, vagyis ismét ténylegesen a bruttó bérekre rakódna a személyi jövedelemadó teher. Idén még a bruttó jövedelem 1,27-szerese után kell megfizetni az adót. Az Országgyűlés tavaly ősszel még azt foglalta törvénybe, hogy 2012-től a felére csökkenjen a szuperbruttósítás mértéke. A kormány ezzel szemben pénteken úgy döntött, hogy a szuperbruttósítás teljes eltörlését javasolja a parlamentnek. Ezzel együtt viszont teljesen megszűnne az adójóváírás intézménye is - jelentette be pénteken Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

A szuperbruttósítás eltörlése önmagában 4,3 százalékos adóteher-csökkentést jelent, ami minden adózónál jelentkezik. Az átlagosnál alacsonyabb keresetűeknél azonban ezt a kedvező hatást kioltja az adójóváírás eltörlése.

Jelenleg havonta 12100 forinttal csökkenthetik a fizetendő adójukat, akiknek a szuperbruttósított jövedelme kevesebb, mint évi 2 millió 750 ezer forint. Vagyis a legfeljebb bruttó 180 ezer forintos jövedelműek használhatják ki teljes egészében a kedvezményt. Folyamatosan csökkenő mértékben még bruttó havi 260 ezer forintig jár az adójóváírás. A kedvezmény eltörlése miatt az alacsonyabb jövedelmi sávokban havonta több ezer forinttal csökkennek a nettó keresetek.

Tovább tetézi ezt, hogy a kormány tervei szerint a jelenlegi 7,5 százalék helyett jövőre már 8,5 százalékos egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot kellene fizetniük a munkavállalóknak. Ez az intézkedés valamennyi adózó számára többletterhet jelent.

És most lássuk, mit jelentenének a változtatások különféle jövedelmeknél:

A jelenleg bruttó 78 ezer forintos minimálbérből mindössze 51 090 forint maradna, szemben a mostani 60 600 forinttal. Matolcsy György ellenben azt mondta: senkinem járhat rosszul jövőre. Ugyanekkora nettó jövedelem eléréséhez 2012-ben bruttó 93 ezer forintra kellene emelni a minimálbért. Ez 19 százalékos béremelést jelentene - derül ki Angyal József okleveles adószakértő, matematikus számításaiból.

A kormány által nemrégiben rendeletben rögzített havi 57 ezer forintos közmunkabérből jövőre mindössze 37 335 forint maradna, szemben az idei szabályok szerinti 47 025 forinttal. A közmunkabért jövőre havi 72 ezer forintra kellene emelni ahhoz, hogy ugyanannyi maradjon belőle, mint az idén. Ez több mint 26 százalékos emelést jelentene. Ha erre nem kerül sor, akkor alig maradna több pénz a közmunkaprogramban részt vevők zsebében a havi 28 500 forintos bérpótló juttatásnál.

Azok, akik nem tudnak gyermekek utáni adókedvezményt érvényesíteni - tehát vagy még nincs gyermekük, vagy már befejezte a középiskolát, és nem jár utána sem családi pótlék, sem kedvezmény - bruttó 213 400 forint jövedelem alatt kevesebbet kapnak kézhez jövőre, mint az idén, ha nem emelkedik a fizetésük. A bruttó 200 ezer forintot keresők havonta 2500 forinttal kapnak kevesebbet. Az érintettek fizetését havi 4 ezer forinttal kellene emelni ahhoz, hogy ne csökkenjen a nettó bérük.

Minél alacsonyabb a fizetés, annál nagyobb mértékű a keresetcsökkenés. Bruttó 190 ezer forintnál már 4336 forinttal csökken a nettó bér, amit 6 ezer forintos fizetésemeléssel lehetne ellensúlyozni. Bruttó 150 ezer forintnál már 7120 forint hiányozna a dolgozó zsebéből, aminek a kompenzálásához 11 ezer forintos béremelés kellene. Bruttó 100 ezer forintból 8780 forinttal maradna kevesebb a dolgozók zsebében, amit 13 500 forintos fizetésemeléssel lehetne korrigálni.

A bruttó havi 250 ezer forint jövedelműek 6800 forinttal vihetnének többet haza jövőre, mint az idén. Ezt valójában azt jelentené, hogy visszakapnák azt a pénzt, amit az idei kedvezőtlen adóváltozások miatt elveszítettek. Legalább bruttó 290 ezer forintot kell keresni ahhoz, hogy az idei és a jövő évet egybevetve is pozitívan érintsék a munkavállalót a tervezett adóváltozások.

Bruttó 400 ezer forintos jövedelemnél már több mint 13 ezer forinttal több marad a dolgozók zsebében, 600 ezer forintnál pedig már csaknem 20 ezer forint a keresetnövekedés. Előbbiek két év alatt nettóban havonta 30 ezer, utóbbiak pedig 76 ezer forintot nyertek.

Tovább dörzsölhetik a markukat a milliomosok

Jövőre is több millió forintos többletbevételhez jutnak az adórendszer átalakítása révén a leggazdagabbak. Az adóhatóság tájékoztatása szerint 2010-ben havi bruttó 1,4 milliárd forint volt a legmagasabb összevont jövedelem, amely szinte teljes egészében munkaviszonyból származott. Az érintett adózó nettó keresete - gyermekkedvezmény nélkül - az idén havonta több mint 23 millió forinttal emelkedett. Ezt további 4,7 millió forinttal fejelhetik meg a jövőre tervezett adóváltozások.

KATTINTS! Aki havi 20 milliót kaszál az egykulcsos adóval

Kegyetlen év vár a munkáltatókra is

Mindezekből jól látszik, "kegyetlen" év vár a munkavállalókra, de a munkáltatókra is, amennyiben a parlament elfogadja a bejelentett változtatásokat - hangsúlyozza Angyal József. Az Országgyűlés egy korábban elfogadott törvénnyel lényegében a foglalkoztatókra hárította a béremelés kényszerét. Csak akkor indulhatnak közbeszerzési pályázatokon vagy kérhetnek állami támogatást, ha a nettó keresetkiesést a dolgozóik kétharmadánál béremeléssel ellensúlyozzák. Nem elég, hogy kompenzálniuk kell az adójóváírás eltörléséből adódó jövedelemcsökkenést, még a járulékemelésből fakadó keresetcsökkenés megállítása is a munkáltatókra hárul. A "bérkommandós" törvény szerint a kormány rendeletben állapíthatja meg, hogy 2012-2013-ban mennyivel kell emelniük a cégeknek a béreket ahhoz, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen.

KATTINTS! Agyoncsapja a kisvállalkozókat a kormány - Muszáj lesz bért emelni

A közszférában a Széll Kálmán Terv szerint a következő évben sem emelkednének az illetmények, de megmaradna a kompenzáció. Kérdés, hogy jövőre valóban ellentételezik-e a béremelések a kedvezőtlen hatásokat, idén ugyanis nem sikerült maradéktalanul a kompenzálás. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a közszféra legnagyobb ágazataiban, az oktatásban és az egészségügyben dolgozók az első félévben átlagosan 60 ezer forinttal kevesebb pénzt vittek haza, mint egy évvel korábban.

KATTINT! Akik 100 ezret buktak, és akik milliókat nyertek az egykulcsos adóval

Torzítja a rendszert a családi adókedvezmény

A sajtótájékoztatón nem esett szó a gyermekek utáni adókedvezményről, így tételezzük fel, hogy jövőre is a jelenlegi szabályok maradnának életben. Vagyis egy gyermek után 10 ezer, két gyermek után 10-10 ezer, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 33-33 ezer forint adókedvezmény járna.

A számítások azt mutatják, hogy - a gyermekkedvezmény ellenére - bruttó 214 ezer forintig az egy- és a kétgyermekesek is rosszabbul járnak jövőre, mint az idén. A háromgyermekesek pedig havi bruttó 520 ezer forintig kevesebbet kapnak kézhez, mint ebben az évben. Havi bruttó 620 ezer forintos jövedelem kell ahhoz, hogy három gyermek esetén maximális mértékben ki lehessen használni az összesen havi 99 ezer forintos adókedvezményt.

A gyermekek utáni adókedvezmény mellett Angyal József szerint nem lehet arányos adórendszerről beszélni. Az adószakértő úgy véli, a jelenlegi kedvezmény amellett, hogy torzítja a rendszert, rendívül igazságtalanul különbözteti meg a kisgyermekeket, illetve a felnőtt, egyetemista gyermekeket eltartó szülőket. Amennyiben a kormány a továbbiakban is ragaszkodna ehhez a kedvezményhez, és az arányos teherviselést hirdeti, mindenképpen át kellene szabni a rendszert, amelynek a legnagyobb hibája, hogy nem veszi figyelembe a "kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond" alapigazságot. A felsőfokú intézményben tanulók után ugyanis már nem jár a kedvezmény.

KATTINTS! Így lehet tízezreket bukni a családi adókedvezmény miatt

Angyal József túlzottnak tartja a három- vagy többgyermekesek esetén a gyermekenként havi 33 ezer forintos kedvezményt. Véleménye szerint igazságosabb lenne a rendszer, ha minden gyermek után 10 ezer forintot lehetne leírni az adóból, és a kedvezményt kiterjesztenék a felsőfokú intézményekben tanulókra is.

A családi adókedvezmény jelentősen közrejátszott a bérstruktúra torzulásában. Az idei kedvezőtlen adóváltozás - csökkent az adójóváírás - kompenzálásakor a gyermekeseknek csak a családi adókedvezmény levonása után meglévő nettó keresetkiesést ellentétezték. Így a bruttó keresetük jóval alacsonyabb szinten van, mint ahol az azonos munkakörben dolgozó gyermekteleneké.

 

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
legacykft
2020. 12. 04. 10:03
Makacs, vagy inkább kínos?

Te belátod, bevállalod, ha tévedtél? El tudod engedni egy konfliktusban a saját érveidet, álláspontodat?...

hrbonbon
2020. 12. 04. 00:21
Adventi ajándék egypercesek - 4. nap

„Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog...

perfekt
2020. 11. 30. 08:13
Összefoglalás az adótörvények változásairól

A Magyar Közlöny 2020. évi 261. számában – 2020. november 26-án – megjelent a „2020. évi...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk