2020. szeptember 23. szerda Tekla
HR Centrum

Magyar fiatalok, akik diploma nélkül is rommá keresik magukat: itt a lista a szakmájukról


Egy jó szakma felér egy diplomával és biztonságos anyagi egzisztenciát biztosít. Ezt a gondolatot talán jó néhány éve hallottuk először, azóta azonban egyre több tartalommal töltötték meg. A kijelentés legfontosabb célkitűzése talán az, hogy a gazdaságban mindig rendelkezésre álljon a megfelelő minőségű és számú szakember. Ehhez viszont elengedhetetlen a szakmák népszerűsítése, melynek szemléletét évről-évre a szakmák versenye is erősíti. Ezeknek a megmérettetéseknek célkitűzése a gyakorlatigényes, "fizikai" szakmák - beleértve a ráépülő, magasabban kvalifikált szakmákat is − társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése a szakmatanulás vonzóbbá tétele révén. A HelloVidék most a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny nyomába eredt és megmutatjuk az idei terveket, lehetőségeket.

Az idei tanévben már tizenharmadik alkalommal hirdette meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt a nappali tagozaton végzős diákok számára.

A tavalyi évben 23 közlekedési csoportba tartozó szakképesítéssel bővült a szakmalista, így immár 64 szakképesítésben lehetett jelentkezni a versenyekre. Legtöbben ebben a tanévben is a vendéglátóipari szakmákban indulnak a megmérettetésen, amit a kereskedelmi és gépipari szakmák, építőipar követ. Megfigyelhető azonban, hogy a jelentkezések száma egy-két kivételtől eltekintve a beiskolázások számával arányos

- mondta el a HelloVidék kérdésére Katona Petra, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara marketing vezetője.

Általában a vendéglátóipari szakmák indulói vannak legtöbben, ezt a kereskedelmi és építőipari szakmák követik. A szakmai verseny központi elődöntőből, válogatóból és döntőből áll. Utóbbit a korábbi évekhez hasonlóan a Szakma Sztár Fesztivál keretében rendezik meg, idén 2020. április 20. és 22. között. A versenyek közös eredményhirdetésére 2020. 03. 22-én, szakképesítésenként kerül sor. A kiemelkedő eredményt elérő versenyzőket, a "szakma sztárjait" a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara meghívja a WorldSkills és EuroSkills nemzetközi versenyek hazai válogató versenyeire, melynek győzteseiből kerülnek ki azok a fiatal szakemberek, akik képviselhetik Magyarországot a nemzetközi szakmai versenyeken.

A következő szakmákban lehetsz döntős a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen:

  • villanyszerelő
  • géplakatos / szerkezetlakatos / szerszámkészítő / hegesztő / központifűtés- és csőhálózat-szerelő / gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő / vízvezeték- és vízkészülék-szerelő / hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó / gépi forgácsoló
  • kőműves / burkoló / ács-állványozó / tetőfedő / festő, mázoló és tapétázó
  • bútorasztalos / épületasztalos / kárpitos
  • női szabó / férfiszabó / bőrdíszműves
  • cukrász / szakács / pincér
  • fodrász / kozmetikus / élelmiszer- és vegyiáru-eladó / műszakicikk eladó / ruházati eladó

Ezekben pedig az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen:

  • mechatronikai műszerész / erősáramú elektrotechnikus / elektronikai technikus / automatikai műszerész
  • épületgépész technikus / gépgyártástechnológiai technikus
  • magasépítő technikus
  • bútoripari technikus
  • vendéglős
  • kereskedő
A verseny közönsége a szakmai érdeklődőkön és a széles közvéleményen túl, azok a pályaválasztás előtt álló fiatalok, akik az egyes szakmák utánpótlását jelentik. Számukra jelentős motiváció, hogy a helyszínen láthatták versenyző társaikat, akiket majd követhetnek. A versenyzők pedig több ezer látogató előtt mutathatták meg tudásukat, szerezhettek dicsőséget önmaguk, szüleik, tanáraik, szakmájuk és iskolájuk számára

- magyarázta Katona Petra. Ha még többet akarsz megtudni a versenyek lebonyolításáról és azok részleteiről, akkor olvasd el a HelloVidék cikkét!

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2020. 09. 22. 22:05
„Menedzseld az energiát, ne az időt” (idézett cím)

...és ha a CEO azt jelentené: Chief Energy Officer?...:-))) Mondja Tony Schwartz (szó szerint, mert...

coachco
2020. 09. 22. 20:36
Szakmai vita? Arra nincs idő. Csapjunk össze, küzdjünk meg egymással!

  Még mindig bízom a világbékében, bár mostanában egyre nehezebb. Azt látom, hogy a srácok...

perfekt
2020. 09. 21. 07:41
A számlaszintű adatszolgáltatás változásai 2.

Folytatjuk cikksorozatunkat (első rész) a számlaszintű adatszolgáltatás változásaival ebben...

hrdoktor
2020. 09. 21. 04:59
A túl sok munka egészségügyi kockázatai

Ha túl sokat dolgozunk, testi és mentális egészségünk bánhatja. A rengeteg munka okozta túlhajszoltság...

legacykft
2020. 09. 18. 09:00
Következetesség a fejlesztésben

Alapelveihez, elgondolásaihoz hű, azoknak megfelelően viselkedő, azokkal összhangban kommunikáló...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.18-09.23
Országos

Auchan

09.18-09.23
Országos

Lidl

09.18-09.23
Országos

Spar

09.18-09.23
Országos

Interspar

09.18-09.23
Országos

Tesco

09.17-09.23
Országos

  Ajánlatunk

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó